Gazdaság

Lakberendezési kiállítás: az igényességhez nem feltétlenül szükséges sok pénz + FOTÓK

Lakberendezési kiállítás: az igényességhez nem feltétlenül szükséges sok pénz + FOTÓK

2017. április 9., vasárnap
Lakberendezési kiállítás: az igényességhez nem feltétlenül szükséges sok pénz + FOTÓK
lakberendezesi_kiallitas12_gs

Hosszú évek után rendeztek újból lakberendezési kiállítást Szegeden. Egyre több új ingatlan épül, s ma már a megfelelő belső és külső tér kialakításához is szakemberek segítségét veszik igénybe.

A húsvét előtti hétvégén, április 8. és 9. között tartják meg az I. Dél-alföldi Lakberendezési Kiállítás és Vásárt az IH Rendezvényközpontban Szegeden. 22 kiállító várja az érdeklődőket szombaton és vasárnap, az egyedi bútorok, a különleges tapéták vásárlói mellett a kertépítésben gondolkodók is találhattak érdekességeket. Törekedtek a változatosságra, ezért kettőnél több azonos tevékenységet folytató szolgáltató nem jelenhetett meg a rendezvényen. Az erős érdeklődést mutatta, hogy az összes kiállítói hely elkelt már január végén. „A mostani gazdasági környezetben a lakásépítések száma jelentősen megnövekedett, míg 2012-ben megyei szinten kétszáz lakás épült, most már mintegy ezer. Ennek köszönhetően megjelent egy komoly piaci kereslet, ezért is tartom jó gondolatnak e kiállítás megszervezését” – mondta

Nemesi Pál

, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki a rendezvény fővédnöki posztját is betölti. Rámutatott, ma már az új otthon álma nem az építés befejezésénél teljesül be, hanem a „második ütemben”, amikor a saját ízlésünkre szabjuk az ingatlant. Ehhez nyújt segítséget a kiállítás és vásár, ahol a vásárlók megtekinthetik koncentráltan a kínálatot, találkozhatnak az ebben az üzletágban aktív kereskedőkkel. Olyan fogalmakról hallunk, mint okoslakás, távvezérelt lakás – rengeteg új lehetőség biztosított a modern informatika. Legalább ugyanilyen fontosnak látja a környezetet, a dekorációt, a bútorokat, az alkalmazott anyagokat a padló- és falburkolatokban. Ezek harmóniáját viszont csak felkészült szakemberek megkérdezésével lehet megteremteni.

lakberendezesi_kiallitas04_gs

„A cél és az álom teljesen privát tapasztalatból indult, ugyanis nemrégiben költöztünk egy új házba” – árulta el

Radnóti-Márton Beatrix

, a Jam Home Kft. tulajdonosa, a kiállítás főszervezője. Egy szerkezetkész ingatlannál rengeteg elképzelés merül fel, hogy mi legyen a következő lépés. „Azt tapasztaltam, hogy általában abba a hibába esünk, hogy ami tetszik, azt megvásároljuk, mégis rengeteg pénz elköltése után a káosz uralkodik” – vélekedett a főszervező. Ezért inkább lakberendezőhöz fordultak, akitől nagyon jó tanácsokat kaptak, hogy melyik szín mihez illik, milyen burkolat, kert lenne a megfelelő. Végül kialakult egy „gyönyörű egység”. Úgy gondolta, ezt a tudást mások is megérdemlik, mert ki kell derülnie, hogy az igényességhez nem feltétlenül szükséges sok pénz. „A szép környezetben élés, lakhatás szolgáltatóit hívtuk meg. Ha költözök valahova, vagy szeretném átalakítani jelenlegi környezetemet, akkor ebben itt mindenki tud segíteni, legyen szó a külső, vagy a belső terekről” – fogalmazott. Érdemes sietni, a kiállítás és vásár ugyan ingyenes, de csak ma este hét óráig tekinthető meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.