Sport

Labdarúgás: fontos meccset bukott a SZEOL a Sopron ellen + FOTÓK

Labdarúgás: fontos meccset bukott a SZEOL a Sopron ellen + FOTÓK

2017. április 9., vasárnap
Labdarúgás: fontos meccset bukott a SZEOL a Sopron ellen + FOTÓK
szeol_sopron18_gs

Egyenlítenie ugyan sikerült a SZEOL-nak, de egyetlen jól eltalált lövéssel mindhárom pontot elvitte a Sopron Szegedről.

A Sopron ellen már nagyobb reményekkel vághatott neki a meccsnek a SZEOL SC, mint a korábbi, idei hazai meccseinél. Ennek megfelelően bátran is kezdett a SZEOL, de igazán nagy bravúrra nem volt szükség Heinrich Márktól, a vendégek kapusától. A pörgős kezdést követően leült kicsit a meccs, majd bő fél óra elteltével, teljesen váratlanul megszerezte a vezetést a Sopron, miután Németh Milán fordulhatott kapura jó húsz méterről, pontos lövésével előnybe kerültek a vendégek - ám mindössze kilenc percig, mert még a szünet előtt Kéri Tamás visszagurított labdáját Grünvald Attila passzolta a bal alsóba, ezzel még a fordulás előtt egalizált a SZEOL. A szünet után sem tudott igazán a másik fölé kerekedni egyik fél sem, kisebb lehetőségek ugyan akadtak mindkét oldalon, és nagyon úgy nézett ki, hogy döntetlen lesz a vége, azonban 12 perccel a vége előtt a csereként beállt Garda Géza érkezett a második hullámban, és szabadon lőhetett, ballábas bombája pedig a jobb felsőben kötött ki, 1-2. A végén az ikszért ment előre a kék-fekete együttes, amelynek Péter Antal lehetőségénél meg is volt a labdája a döntetlenhez, de kevéssel mellé csorgott labdája, így a Sopton november vége óta először tudott meccset nyerni - a SZEOL pedig megint egy egygólos vereséget szenvedett, és továbbra is sereghajtó, immáron egyre reménytelenebb helyzetben. A jövő héten két fordulót is rendeznek az NB II-ben, előbb szerdán Békéscsabán lépnek pályára Vágó Leventéék, majd vasárnap a Kozármisleny érkezik a SZVSE-stadionba.

Szeged, SZVSE-stadion, 500 néző
2017. április 9., 16.30
SZEOL SC
Sopron
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Takács Tamás * Asszisztens: Buzás Balázs, Medovarszki János.
1
-
2

Labdarúgó NB II, 28. forduló

SZEOL SC - Swietelsky-Soproni VSE 1 - 2 (1-1)

Szeged, SZVSE-stadion, 500 néző. Vezette: Takács Tamás (Buzás Balázs, Medovarszki János).

SZEOL:

Leindler - Ikonomu, Vágó, Fehér, Buzási, Grünvald (Tomisic, 80'), Búrány, Mendebaba (Nagy R., 65'), Ferkó (Rácz, 85'), Kéri, Péter.

Vezetőedző:

Zoran Kuntic.

Sopron:

Heinrich - Fehér, Póti, Tóth D., Szellák (Garda, 74'), Erdélyi, Sifter, Nagy P. (Csordás, 85'), Németh M., Gyürki (Kapacina, 74').

Szakmai igazgató:

Supka Attila.

Gól:

Grünvald (44') ill. Németh M. (35'), Garda (78').

Sárga lap:

Németh M. (62'). Zoran Kuntic:

"Hasonló meccset játszottunk, mint az eddigi találkozók alatt. A második félidőben az volt a döntő, hogy melyik csapat hibázik előbb, sajnos ezek megint mi voltunk, pedig rengeteget beszélünk ezekről a szituációkról. Olcsó gólt kaptunk, sajnos kevés a tapasztalatunk ehhez az osztályhoz."

Supka Attila:

"Bízom benne, hogy ez a fontos győzelem elindítja felfele a csapatomat."

Online közvetítésünk

90+4'
Vége, lefújja a játákvezető: a SZEOL ezt a meccset is elbukja, a Sopron pedig hosszú idő után meccset tud nyerni: egyre reménytelenebb helyzetben Zoran Kuntic csapata.
90+2'
Itt volt a labda az ikszhez! Péter tartotta meg, majd kereste a lövőhelyet, rá is tűzte, centiket tévedett lapos lövésével.
90'
Három perc a hosszabbítás, ennyi ideje maradt még a SZEOL-nak.
89'
A Sopron abszolút ráült a játékra: kicsiben elvégzett szöglet, sarokban tartott labdák, nem erőltetik már ezt mára.
85'
Mindkét csapat cserél: a SZEOL-ban Ferkó helyett Rácz, míg a vendégeknél Nagy Patrik helyett Csordás a pályán.
83'
Erdélyi tart meg egy bedobást Ikonomu mellett, majd be is tud vele fordulni, éles szögből, az ötös sarkáról el is lövi, de elkerüli a hosszú kapufa tövét a labda.
78'
Gól, megint vezet a Sopron! A csereként beállt Gardáról feledkeztek meg, aki a tizenhatos előtt kaphatta szabadon a labdát, majd ballal kilőtte a bal felsőt, 1-2.
76'
Egy szép kényszerítő után Nagy adhat be jobbról, ígéretes helyről, de mély a labdája, ezt begyűjti a soproni kapus.
74'
Kettős csere a Sopronban: Szellák és Gyürki jön le, Garda és Kapacina a folytatásban a vendégeknél.
69'
Kéri ballábas, lapos lövése töri meg egy pillanatra a játékot: az utóbbi időszakban tapasztaltakból nehezen elképzelhető, hogy iksz legyen a vége.
65'
Először Zoran Kuntic nyúl bele a meccsbe: Mendebaba helyett Nagy Richárd a pályán.
62'
Németh Miláné az első sárga a meccsen, aki hátulról találja el Kérit - egyébként sportszerű a meccs.
60'
Csendesen telik a meccs, a Sopronnak volt egy kapu elé lőtt labdája, de a szögletek sem hordoztak veszélyt magukban.
54'
Ikonomu ment nagyot, szinte a gólvonalról fejeli a kapu fölé a jobb oldali beadást, megelőzve ellenfelét. A sarokrúgás után felszabadít a SZEOL védelme.
49'
Ferkó lőhet szabadot mintegy 20 méterről, csapódik is a labdája, de nem eléggé - Heinrich azért nyújtózott érte, de nem volt szükség a kapusra.
48'
Tóth Dávid vezeti keresztbe a tizenhatos előtt a labdát, majd egy visszacsel után lő, de pont középre érkezik a labdája, Leindler gond nélkül fogja.
46'
Folytatódik a meccs, a szünetben egyik mester sem változtatott csapatán.
SZÜNET
45'
Hosszabbítás nélkül ér véget az első félidő: szerencsére még a szünet előtt sikerült egyenlítenie a SZEOL-nak, így egészen más helyzetből folytatódhat majd a meccs, a látottak alapján pedig teljesen jogos a 45 perc utáni döntetlen.
44'
GÓÓÓÓÓL! Egyenlít a SZEOL! Kéri tartotta meg a jobb szélen, majd megint a tizenegyespont környékére gurított vissza, Grünvald pedig kapásból a bal alsóba passzolt, 1-1!
38'
Kéri veri meg védőjét a jobb oldalon, majd inkább a lendületből érkező második hullámnak tenné vissza, de Ferkót megelőzik.
35'
GÓL! Váratlanul megszerzi a vezetést a Sopron, Németh Milán fordulhat rá húsz méterről, lapos lövése pedig becsorog Leindler mellett a kapuba, 0-1! Nem volt benne a meccsben, de hátrányban a SZEOL.
32'
Ismét Péter lő távolról, de Heinrichnek nem okoz gondot a pattogós kísérlet. Nagyjából ugyanabban a mederben folyik a meccs jó negyed órája, sok párharccal tarkított, küzdős csörte.
29'
Egy jobb oldali vendég korner után Fehér érkezik a hosszún, fejese elmegy keresztbe a kapu előtt a nélkül, hogy bárki hozzáérne, viszont nem sokat tévedett.
26'
Egy felívelt labdára startolt rá Heinrich és Ferkó, a kapus éppen elérte lábbal, majd Ferkó visszakaphatta volna, de egy ütemmel később indult el rá.
22'
Most több a hiba mindkét csapat játékában: Ferkó ugyan visszaszerzi elvesztett labdáját, de mégis a SZEOL kap egy ajándék bedobást a tizenhatossal egy vonalban, Kéri és Péter azonban nem értik meg egymást, így Heinriché a labda. Kiegyenlített a meccs, főképp mezőnyjátékkal.
18'
Két veszélyes soproni beadás a szélről, ám mindkettő egy picit hosszú: továbbra is pörgős meccs, egyik csapat sem ül rá az ikszre.
14'
Péter szerez agresszívan labdát a soproni tizenhatos oldalánál, majd kapu fele húz, és középre passzolna, viszont Kéri mögé megy a labda - ebben több volt.
10'
Péter küzd meg egy felíveléssel, majd a pattanót egyből ellövi: nem sokkal megy a bal kapufa mellett.
5'
Pörgősen, bár helyzet nélkül telik az első öt perc: változatos labdabirtoklás, a SZEOL főleg a széleken próbálkozik, motiváltan kezd mindkét csapat.
1'
A vendégek kezdték a meccset. A SZEOL szokásos kék-feketében, míg a Sopron piros szerelésben lép pályára.
16.21 - A szegediek múlt heti kezdőjéhez képest többet változtatott Zoran Kuntic: bekerült Grünvald Attila, Péter Antal és Mendebaba Szása is. A kispadról majd Prokop kapus mellett Nagy Richárd, Rácz László, Beretka Péter, Tomisic Stefan, Harsányi István és Mihály Dávid szállhat be. 16.05 - A Sopron legutóbb november 27-én nyert bajnokit, ráadásul a hét közben odahaza szenvedtek vereséget a Budafok ellenében a Magyar Kupában, így búcsúzni kényszerültek a sorozattól. 15.54 - Köszöntjük olvasóinkat a SZVSE-stadionból - az időjárásra nem lehet panasz, az utóbbi napokhoz képest kifejezetten jó idő fogadta a csapatokat. Egyik utolsó esélyét ragadhatja meg ma a SZEOL, legalábbis egy ma szerzett három pont mindenképpen életben tartaná a szegediek reményeit. A mérkőzés Takács Tamás sípszavára 16.30-kor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.