Sport

Labdarúgás: parázs mérkőzésen simán győzte le a Makó az SZVSE-t + FOTÓK

Labdarúgás: parázs mérkőzésen simán győzte le a Makó az SZVSE-t + FOTÓK

2017. április 15., szombat
Labdarúgás: parázs mérkőzésen simán győzte le a Makó az SZVSE-t + FOTÓK
mako_szvse18_gs

A SZVSE nem volt ma ellenfele a magabiztos győzelmet arató Makónak.

A tabella második helyéről várhatta az összecsapást a bajnoki címre pályázó Makó és gyorsan egyértelműsítették, hogy ezúttal is szeretnék megszerezni a három pontot. Harmadik szögletéből a hetedik percben megszerezte a vezetést a hazai gárda,

Molnár

meglehetősen rosszul mozdult ki kapujából a sarokrúgásra, alászaladt a labdának,

Gémes Bence

pedig köszönte szépen, az üres kapuba juttata a labdát. Ezután is mezőnyfölényben futballozott a Makó, a vendégek csak egyszer-egyszer tudtak áttörni a hazai térfélre, de komoly helyzetet nem sikerült kidolgozniuk, ugyanakkor

Méhes Tibor

tanítványai sem tudták újabb gólra váltani egyértelmű fölényüket. A második félidőben sem változott sokat a játék képe, bár két kapuralövésig is eljutott a SZVSE, de az újabb gólt a Makó szerezte.

Varga Richárdot

ugratták ki a jobb szélen, remekül kanyarította középre a labdát, amire remek ütemben érkezett Gémes Bence, lerázta védőjét és nagy erővel Molnár kapujába fejelt. Nem sokkal később végleg eldöntötte a három pont sorsát a hazai csapat, Gémes Bence megszerezte harmadik gólját is, a leshatárról lépett ki a makói gólvágó, Molnár kiszaladt a kapuból, Gémes pedig szépen ívelte el felette a labdát. Az utolsó percekben meglehetősen paprikás jeleneteknek lehettek szemtanúi a makói nézők, több kemény és felesleges szabáyltalanság is tördelte a játékot, meg is fogyatkozott a SZVSE a 77. percben, igaz, nem egy durvaság miatt.

Tanács Rolandot

figyelmeztette a játékvezetp sárga lappal, amire a vendégek játékosa gúnyosan megtapsolta a sporit, aki rögtön felmutatta a második sárga lapot is a játékosnak, így hamarabb mehetett zuhanyozni. Nem tudta azonban már újabb gólra váltani emberelőnyét a Makó, amely nagyon simán, 3-0-ra nyerte meg a mérkőzést.

Makó Város Sportcentrum, 150 néző
2017. április 15., 16.30
Makó
SZVSE
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Sándor Gergő * Asszisztens: Zahorán János, Vrbovszki Pál
3
-
0

Csongrád megyei I. osztály, 22. forduló

M-Foci Kft. - Szegedi VSE 3-0 (1-0)

Makó, Makó Város Sportcentrum. Vezette: Sándor Gergő (Zahorán János, Vrbovszki Pál).

Makó:

Garamvölgyi - Sirokmán, Tóth T. (Palotás - 65'), Vajna (Gilinger - 78'), Bánóczki, Szil, Rakonczai, Hacker (Bartucz - 78'), Gémes (Solymosi - 86'), Széll, Varga (Horváth - 78').

Vezetőedző:

Méhes Tibor.

SZVSE:

Molnár K. - Tanács, Molnár Zs., Csamangó, Németh, Kelemen (Füleki - 63'), Nagypál, Mityók, Csanádi, Teimel, Sane.

Vezetőedző:

Bodó Attila.

Gól:

Gémes (7', 61', 68')

Sárga lap:

Bánóczki (18'), Hacker (37'), Széll (54'), Gémes ('57), ill. Molnár Zs. (70'), Tanács (76', 77')

Online közvetítésünk

VÉGE
90'
Nincs hosszabbítás, az utolsó pillantban is akdt egy helyzete a Makünak, összeségében sima és magabiztos győzelmet arattak a hazaiak.
86'
Gémes Bence távozik, nagy taps közepette, az utolsó percekre Solymosi Attila lépett pályára.
78'
Tömeges csere a Makónál: Hacker Bence, Vajna és Varga Richárd távozik a pályáról, Bartucz Máté, Gilinger Márk és Horváth Károly jön fel a meccs végére..
77'
Tanács Roland először sárgát kapott, majd reklamálásért megkapta másodikat is, így rögtön kiállították.
70'
Érződik a frusztráció a vendégeken: Molnár Zsolt azért kapott sárgát, mert kibikázta a labdát a pályáról a játékon kívül.
68'
GÓÓL!!! Gémes megszerezte maga és csapata harmadik találatát, a SZVSE védelme elaldlut, így egy az egybne tudott kapura menni Gémes Bence, a vnedégek kapusa kifutott a kpujából, így Gémes szépen elíelt felette a labdát, a kpuba. 3-0! Már nagyon nagy fölényben futballozik a Makó.
66'
A 16-oson belül kapta meg Gémes a labdát, rá is fordult a kapura, lövését Molnár Krisztián lábbal hárította, és a kipattanó is makói lábra érkezett, a második lövés azonban már nem talált kaput.
65'
Újabb csere, ezúttal Makónál: Tóth Timotheusz jön le, Palotás Patrik érkezik.
63'
A SZVSE cserél, Füleki Gábor jött be Kelemen helyett
61'
GÓÓÓL!!! A Makó megszerezte második gólját, Varga Richárd kapott egy jó indítást a jobb szélen, és nagyon szépen kanyarította középre, ahol Gémes Bence remek ütemben érkezett a beadásra, és fejjel juttatta a vendégek kapujába a labdát. 2-0!
57'
Gémes rúgta fel Teimelt a SZSVE térfelén, csúnya szabálytalanság volt, jogos a sárga lap.
54'
A középpályán Széll volt szabálytalan Csanádi ellen, jutalmul egy sárgát kapott.
52'
A SZVSE-nek sikerült két támadást is lövéssel befejeznie, de egyik sem volt igazán veszélyes a hazai kapura.
47'
Makói helyzettel indul a félidő, Gémes gurítja a leshatáron, és a középen érkező Széllnek passzol, aki azonban nagy helyzetben nem találja el a kaput.
'46
A SZVSE kezdi a második félidőt, csere nem volt egyik oldalon sem.
SZÜNET
45'
Nem volt hosszabbítás az első félidő végén, melynek során több lehetősége is volt a Makónak a második gól megszerzésére, de nem tudtak élni a lehetőséggel, így nyitott második félidő várható.
41'
Gémes szépen szerzett labdát a SZVSE 16-osánál, önzetlenül visszapasszolta az érkező Vajnának, aki érthetetlen módon a kapu mellé lőtte a 100%-os gólhelyzetet.
37'
Hacker iramodott el a labdával, egy kényszerítő után kapta vissza a 16-oson belül, eltolta a kapus mellett, és első ránézésre úgy tűnt, hogy a kapus kézzel akasztja, de a játékvezető kifelé ítélt szabadrúgást a tizenegyes helyett, Hacker pedig műesésért sárgát kapott
33'
Egy rövid periódust leszámítva teljes mértékben kontrollálja a mérkőzést a Makó, a SZVSE a félpályán se tud átmenni a labdával, nem lenne meglepő, ha a következő gólt is a hazaiak szereznék.
29'
Vajna teremtett ismét nagy helyzetet: Bánóczki középen futott be a 16-oson belülre és Vajna a fejére ívelte a labdát, de nem sikerült eltalálnia a kaput.
26'
Jobboldali makói szögletet ütött ki Molnár Krisztián, de pontosan Vajna elé a 16-oson kívül, aki kapásból vette célba a kaput, és nem sokkal lőtt mellé a nagy helyzetben.
23'
Az első negyed órát abszolút a Makó uralta, de a kapott gól után a SZVSE feljebb tolta a játékát, az utóbbi percekben többet is birtokolták a labdát, de komolyabb helyzetet nem tudtak kidolgozni. A következő nagy helyzet mégis a Makó előtt adódott, a Széll kapott a jobb szélen egy indítást a védelem mögé, de a vendégkapus lábbal hárított.
18'
Bánóczki gazdagodik egy sárgával, közben kb. 28 méterre a Makó kapujától szabadrúgást hajtott végre a SZVSE, de a lövés gyengének bizonyult ahhoz, hogy befolyásolja a mérkőzés sorsát.
16'
A Makó vezetett egy gyors jobboldali akciót, Széll kapta meg a 16-oson belül, kapura lőtte, a labda kapufáról szögletre pattant.
15'
Első helyzetét produkálta a SZVSE: Kelemen kapott egy jó indítást, de a kapus jól jött ki, lábbal tisztázott, a partjelző jogosan lesen állította meg az akciót
10'
Újabb makói helyzet, jobboldalt ugrott ki Gémes, el tudta lőni a labdát, de nem találta el a kaput
7'
GÓÓÓL!!! 1-0! Gémes Bence találatával a hazaiak megszerezték a vezetést, a Sane alászaladt a labdának, így az üres kapuba kellett csak bejuttatni a labdát.
6'
Két szögletet is elvégzett egymás után a Makó az első percekben, de egyik akció sem jutott el a gólig.
1'
Megkezdődött a mérkőzés, a bírói sípszóra útjára indult a labda.
A mérkőzés 16:30-kor kezdődik Sándor Gergő sípszavára.

A mérkőzés elé

A bajnoki címre hajtó Makó Sándorfalván aratott 4-1-s győzelmet az előző fordulóban, jelenleg egy ponttal van lemaradva Méhes Tibor együttese a listavezető Csongrád mögött, így minden mérkőzésen egyértelműen a három pont megszerzésének reményében lépnek pályára. Nem lesz ez máshogy a SZVSE ellen sem, akik szintén egy 4-1-s győzelemből érkeznek a találkozóra, Bodó Attila csapata a Kistelek ellen aratott ilyen arányú sikert az előző körben. A SZVSE jelenleg a tabella tizedik helyét foglalja el, de utóbbi öt meccséből hármat is megnyert, így biztosan nem lesz könnyű dolga ellenük a Makónak sem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.