Sport

Kosárlabda: hatalmasat hajrázott, de végül vereséget szenvedett Kaposváron a Szedeák

Kosárlabda: hatalmasat hajrázott, de végül vereséget szenvedett Kaposváron a Szedeák

2017. április 12., szerda
Kosárlabda: hatalmasat hajrázott, de végül vereséget szenvedett Kaposváron a Szedeák
szedeak-kaposvar023kf

Túl nagynak bizonyult az első három negyedben összeszedett hátrány, s bár hatalmasat hajrázott Nikola Lazic-legénysége, végül alulmaradt a Kaposvárral szemben.

Eddig kétszer találkoztak a felek az idei kiírásban - legutóbb nem is olyan régen Szegeden az alapszakasz utolsó fordulójában - Nikola Lazic fiai pedig mindkétszer felül tudtak kerekedni a somogyiakon. A Kaposvárnak nem indult jól a középházi szakasz, bár majdnem elcsípték a felsőházat is az alapszakasz végén, erről pont a szegedi vereség - és a riválisok győzelmei - miatt lemaradtak, majd a sérülések és a rossz forma következtében el is olvadt az előnyük a hatodik helyen, így nagy szükségük volt ezúttal a győzelemre. Wirth Ádám nem tudta vállalni a játékot a Szedeákban, a hazaiaknál pedig Pap Péterre nem számíthatott Fekete Ádám vezetőedző. Szorosan alakult az első negyed, az első három mezőnykísérletből pontok is születtek, majd Ciric második sikeres triplájával 10-6-os előnyre tett szert a vendég gárda. Ezt a halovány előnyt Frazier gyorsan el is tüntette, majd felváltva birtokolták a vezetést a csapatok, végül a játékrész végén egy ponttal a Kaposvár állt előrébb, 20-19. A második negyedben is nagyon hasonlóan alakult a mérkőzés, bár a KKK vezetett folyamatosan, nem sikerült leszakítania Nikola Lazic együttesét, a nagyszünetre 37-33-s kaposvári előnnyel vonulhattak a felek. A harmadik negyedet jobban kezdte a hazai gárda, az első pont nélküli perc után Wisseh törte meg a jeget, Hendlein büntetőjével pedig kilenc pontosra nőtt a kaposvári előny. Sulovic és Boltic révén még zárkózott a Szedeák, 50-40-nél először volt két számjegyű a különbség a felek között, sőt egy demoralizáló Hendlein tripla után már 57-43-at mutatott az eredményjelző, 61-47-el fordulhattak a csapatok az utolsó negyedre és úgy tűnt a lényegi kérdéseket eldöntötte a Kaposvár a harmadik játékrészben. Nem így gondolta ezt a Lazic-legénység, szépen apránként elkezdte faragni hátrányát a vendég gárda, a Kaposvár pedig rengeteget hibázott ebben a periódusban. Bő egy perccel a mérkőzés vége előtt négy pontra olvasztotta hátrányát a Sulovic vezette Szedeák, majd Lilov büntetőivel már 68-66 állt a táblán. Ennél tovább azonban már nem sikerült zárkóznia a vendég csapatnak, a Kaposvár tehát harmadjára már legyőzte a Szedeákot, amely túl nagy hátrányt szedett össze az első három játékrészben és bár óriásit harcolt az utolsó negyedben - nyolc ponton tartva a hazaiakat - ennek köszönhetően pedig vereséget szenvedett. Lazic mester fiainak most egy lélegzetvételnyi pihenő következik, ugyanis a következő játéknapon pihenőjüket töltik.

Ami a statisztikát illeti

Rengeteg labdával ajándékozták meg a csapatok egymást a mérkőzésen, sokáig a Szedeák vezetett ebben a nem túl dicsőséges statisztikai versenyben, de a Kaposvár az utolsó negyedben mindent elkövetett annak érdekében, hogy utolérje a vendégeket. Végül 21-20-ra meg is nyerték az eladott labdák csatáját, ám erre valószínűleg egyik csapatnál sem lesznek büszkék. Ami a dobószázalékokat illeti, sokáig nagyon hatékonyan dolgozott a hazai csapat mezőnyből, végül 53.8 százalékos hatékonysággal értékesítették mezőnykísérleteiket, de ez is csak az utolsó negyedbeli szenvedésük miatt romlott le ennyire. A Szedeák sem dobott összességében rosszul, 52.7 százaléka landolt a kosárban a mezőnykísérleteiknek, ám távolról most nem esett be túl sok dobás. Ciric a mérkőzés elején behintett rögtön kettőt, majd sokáig nem is szerzett triplát a Lazic-csapat, végül tizenhat távoliból négyet értékesített a Szedeák. A Kaposvár mutatója sem kerekedett nagyon efelé: 12 rádobásból öt hármast értékesített Fekete Ádám együttese. Rendkívül hasznosan játszott a Kaposvárban Frazier, aki bár eladott öt labdát, de kilenc mezőnykísérletéből hatot a gyűrűbe juttatott, közte három trojkával, bedobta minden büntetőjét és 31 perc alatt szerzett 19 pontjával a vendégek egyik legjobbja volt. Szintén ki kell emelni Hendlein Rolandot, aki a mezőny legeredményesebbjeként fejezte be a találkozót, 20 pontjához 14 mezőnykísérletre volt szüksége, leszedett hét lepattanót és összeszedett 19 VAL-t. A Szedeákból ismét ki kell emelni Bolticot, aki 22 VAL-al zárt, tíz ketteséből hetet is bevágott, ám kihagyott két büntetőt, ami végül nagyon hiányzott a vendégeknek. A szegedi csapat legjobbja ezen az estén a dupla-duplázó Nenad Sulovic volt, 18 pontot és tíz lepattanót szerzett a légiós, 15 mezőnykísérletéből kilencet értékesített, végül pedig 18 VAL-al hozta le a találkozót.

ONLINE
Kaposvár - Szedeák
70 : 66
(20-19, 17-14, 24-14, 9-19)

Férfi kosárlabda NB I/A, középház, 4. forduló

Kaposvári KK - Naturtex-SZTE-Szedeák 70-66 (20-19, 17-14, 24-14, 9-19)

Kaposvár, Kaposvári Városi Sportcsarnok. Vezette: Kapitány Gellért, Ádám József, Balog György (Páli Kálmán).

Kaposvár:

Wisseh 14, Frazier 19/9, Cooke 4, Hendlein 20/3, Simms 6. Csere: Fodor 2, Baki 5, Grebenár -, Hock -.

Vezetőedző:

Fekete Ádám.

Szedeák:

Boltic 15, Lilov 7/3, Ciric 13/6, Juhos 8, Sulovic 18. Csere: Filipovics 5/3, Révész-, Bán -.

Vezetőedző:

Nikola Lazic.

Online közvetítésünk

VÉGE.

IV. negyed 70-66 (20-19, 17-14, 24-14, 9-19)

40'

Sulovic eladja a labdát, itt a vége, nagyot hajrázott a Szedeák, de sajnos túl nagy hátrányt szedett össze az első három negyedben, így a Kaposvár harmadik nekifutásra már nyerni tud.

40'

Filipovics is nagyon gyorsan beüt egy faltot, Frazier büntetőzhet, és be is dobja mindkettőt 70-66, négy másodperc marad hátra, Lazic mester időt kér, de itt már nagy csodára lenne szükség.

40'

29 másodperc van hátra, Cooke áll bele egy középtávoliba, lejön, de sajnos Hendleiné a lepattanó, Boltic üt oda gyorsan Fraziernek, nyolc másodperc marad hátra.

40'

Cooke üt oda Lilovnak, kellenek azok a büntetők nagyon, bent is van mindkettő, 68-66.

40'

Sulovicra jön ki a támadás befejezése, de sajnos a közelije nincs bent, Cooke szedi össze a lepattanót. Majd adja is el, hihetetlen de percek óta nem szerzett pontot a Kaposvár.

39'

Sajnos Filipovics eladja, de visszaszerzi ezt is a Szedeák, Lazic mester időt kér, egy perc van hátra, már csak négy pont a kaposvári előny, óriásit küzd a Szedeák!

39'

Extázisban a Szedeák, Ciric szerez most labdát Fraziertől!

39'

Boltic tör be és szerez két pontot! 68-64!

39'

Hendleint blokkolja Filipovics, Boltic pedig labdát szerez! Sőt, kiharcol egy faltot is.

38'

De jó lenne még egy kivédekezett kaposvári támadás, kettő perc és tizenhét másodperc van hátra a mérkőzésből.

38'

Ciric passzából Sulovic szerez két pontot, 68-62, már csak hat pont a hátrány, időt is kérnek a hazaiak.

38'

Cooke ront hármast, de visszaszerzi a Kaposvár, viszont Fodor el is adja, lehet megint támadni, lehet tovább zárkózni.

37'

Meg lehet még csípni ezt a Kaposvárt, most Wisseh adja el a labdát, Sulovic bele is áll egy triplába, de sajnos nem jó.

37'

Sulovic szabálytalan Fodorral szemben, de megszerzi a labdát a Szedeák és Boltic ránt is egy hatalmasat, 68-60.

36'

Hendlein ront dobást, Boltic harcol ki faltot. A következő támadásból azonban nincsenek szegedi pontok, Boltic dobása nem jó.

35'

Lilov passzából Sulovic eredményes megint, 68-58.

35'

Lilov faltolja Hendleint, aki büntetőzhet, be is dobja mindkettőt, 68-56.

35'

Lilov próbálkozik egy középtávolival, de nincs bent sajnos, Frazier szerzi meg a lepattanót.

35'

Frazier középtávolija nincs bent, a lepattanó pedig Filipovicsé, lehet fordulni.

34'

Fodor faltolja Bolticot, de sajnos Filipovics eladja a labdát a következő támadásból.

34'

Nincs még semmi veszve, hét perc van hátra, lehet még fordítani is akár, Simms pedig el is adja a labdát, lehet fordulni!

34'

Filipovics áll bele egy triplába és be is veri, bravó Márkó, 66-56, időt kérnek a hazaiak.

33'

Fodor középtávolija a helyén, 66-53.

32'

Sulovic a palánk alól szerez két pontot, 64-51. Egy labdaszerzés után ismét Sulovic főszerepben, akinek az újabb közelije köt ki a kaposvári gyűrűben, 64-53.

32'

Juhos középtávolija nem jó, de Hendlein eladja a labdát.

31'

Filipovics közelije bent van, 64-49. Simms utána eladja a labdát megint támadhat a Szedeák.

31'

Tizennégy pontos kaposvári vezetéssel vágnak neki a felek az utolsó játékrésznek, ami egy rossz Fodor dobással indul, de visszaszerzik a hazaiak, Frazier pedig elsüllyeszt egy triplát, 64-47.

III. negyed 61-47 (20-19, 17-14, 24-14)

30'

Wisseh harcol ki faltot, büntetőzhet is, neki ez megy, be is dobja mindkettőt, 61-46, ez a negyed vége.

30'

Wisseh adja el a labdát, Lilov áll bele egy triplába, ez lejön, de megvan a lepattanó Ciricnek, majd az ismétlést be is dobja, 59-47.

30'

Erre most Boltic válaszol, 59-45.

29'

Wisseh passzát Baki váltja két pontra, 59-43.

29'

Révész szórja el a labdát, Hendlein áll bele egy újabb távoliba, ez most lejön, de megszerzi a lepattanót a KKK.

28'

Ez most nagyon fájt, Hendlein beleáll egy trojkába és kegyetlenül be is zúzza, 57-43, kezd nagyon elhúzni a Kaposvár.

28'

Boltic büntetőzhet, hihetetlen, de ő is kihagyja mind a kettőt, fordul a Kaposvár.

28'

Cooke közelije is jó, 54-43. Dobhat plusz egyet is, de ez kimarad, fordulhat a Szedeák, Fodor pedig szabálytalan Boltic-csal szemben.

27'

Lilov áll bele egy újabb triplába és ez végre bent van, 52-43.

27'

Révész közelije lejön, de visszaadja a labdát a Kaposvár, Boltic pedig faltot harcol ki.

27'

Lilov faltolja Fraziert, aki büntetőzhet ezután, be is dobja mindkettőt, 52-40.

27'

Lilov áll bele egy triplába, de sajnos rossz, nem megy ma a bolgárnak a játék.

26'

Grebenár blokkolja Bolticot, de marad a labda a Szedeáknál.

26'

Lazic mesternek időt is kell kérnie.

26'

Sulovic helyén Révész Ádám a pályán, amikor Juhos takarja be Hendleint, szép blokk volt. Visszaszerzi azonban a labdát a Kaposvár és Cooke be is talál, majd Lilov eladott labdáját Frazier bünteti, 50-40.

25'

Frazier is ajándékozza el becsülettel a labdákat, most is így tesz, Sulovic azonban viszonozza a szívességet, a Kaposvár támadhat.

25'

Wisseh és Sulovic is kosarat szerez, 46-37. Boltic aztán falttal együtt szerez kosarat, a büntetőt is bedobja, 46-40.

25'

Hendlein a főszerepben a túloldalon is, faltolja Bolticot, Sulovic azonban a támadás végén dobást ront.

24'

Most Hendlein harcol ki egy szabálytalanságot, Ciric az elkövető. Neki jobban megy a büntetőzés, de ő is csak egyet értékesít, 44-35.

24'

Cooke gyűjt be egy faltot, Ciric harcolja ki. Dobhat kettőt a légiós, de mindkettőt elrontja, nagyon sok hibával játszik ma Nikola Lazic csapata.

23'

Frazier dobása nem jó, fordulhat a Szedeák, Lilov azonban ismét eladja, Hendlein pedig büntet, 43-35.

23'

Szerencsére gyorsan jön a válasz Sulovictól, 41-35.

22'

Hendlein ront egy dobást, de visszaszerzi saját lepattanóját és az ismétlés már bent van, 41-33.

22'

Az első pontnélküli perc után Wisseh talál be, 39-33. Ciric pedig eladja a labdát...

21'

Juhos áll bele egy triplába, azonban nem sikerül betalálnia, Frazier szerzi meg a lepattanót, fordulhat a KKK.

21'

Hendlein közelije nem jó, megszerzi a labdát a Szedeák, de Ciric eladja, szerencsére így tesz Wisseh is.

21'

Folytatódik az összecsapás, sajnos rögtön egy Boltic eladott labdával.

II. negyed 37-33 (20-19, 17-14)

20'

Lilov is begyűjt egy faltot, majd Fodor adja el a labdát kaposvári részről, Ciric még messziről rádob egy triplát, de ez nem megy be, ez a második negyed vége.

20'

Valószínűleg nem ezt rajzolta fel a hazai mester az időkérés alatt, Révész Ádám szerez ugyanis labdát, majd adja is el azzal a lendülettel. Tíz másodperc van hátra a negyedből, amikor Bán szabálytalan Wisseh ellen.

20'

Időt kér Fekete Ádám.

20'

Sajnos Sulovic töri meg a kosarak sorozatát, egy triplába áll bele, de nem talál gyűrűbe.

20'

Valóságos kosáresőt láthat a közönség, most Simms is sikeresen kísérletezik közelről, 37-33.

19'

Boltic válaszol, 35-33.

18'

Wisseh eredményes egy betörést követően, 35-31.

18'

Cooke eladja a labdát, Ciric pedig két ponttal bünteti ezt meg, 33-31.

18'

Boltic találja meg Sulovicot, aki szerez két pontot, 33-29.

17'

Cooke dob rá távolról, nem talál be, a támadólepattanó után viszont Simms zsákol egyet, 33-27.

17'

Frazier faltolja Lilovot, a következő támadásnál pedig ismét a bolgár a főszerepben, beleáll egy hármasba, de nem jó.

16'

Lejár a támadó idő a szegedi támadásnál, ismét támadhat a Kaposvár. Simms és Cooke sem tud azonban kosarat szerezni, ellenben Boltic igen, 29-27. Erre persze rögtön jön Wisseh válasza, 31-27.

15'

Hendlein tör gyűrűre és zsákol még egyet, 29-25.

15'

Cooke trojkája nincs bent, fordulhat a Szedeák, Sulovic azonban elszórja a labdát és begyűjt gyorsan egy faltot is utána.

14'

Lilov is megszerzi első pontjait, 27-25.

14'

Hendleiin közelije rossz, Sulovicé a pattanó. Boltic áll bele egy triplába, azonban nem talál gyűrűbe, viszont megszerzi a támadólepattanót a Szedeák.

13'

Ciric ront közelről, majd Wisseh adja vissza a labdát a Szedeáknak, Boltic szerzi meg és ajándékozza is rögtön vissza, meglehetősen sok mindkét oldalon az eladott labda.

13'

Baki áll bele egy triplába és ezt már elsüllyeszti, 27-23.

13'

Sulovic újabb próbálkozása nem jó, fordulhat a Kaposvár. Baki középtávolija lejön a gyűrűről, de visszaszerzi a labdát a hazai csapat.

12'

Sulovic szerez két pontot a palánk alól, a túloldalon Hendlein hagy ki egy dobást, de a támadólepattanó megszerzése után Simms már betalál, 24-23.

11'

Wisseh adja el a labdát, majd üt oda Bolticnak, oldalról jöhet a Szedeák.

11'

Juhos válaszol Sulovic passzából, 22-21.

11'

Hendlein közelije sikeres a második negyed első támadásánál, 22-19.

I. negyed 20-19

10'

Grebenár faltolja Sulovicot, aki dobhat kettőt. Az elsőt elrontja, ahogy a másodikat is, de Ciricé a lepattanó, viszont ő sem tud a gyűrűbe találni. Wisseh középtávolija is rossz, ez az első negyed vége, egypontos kaposvári vezetés 10 perc játék után.

10'

Frazier megint hibázik, fordulhat a Szedeák, előbb Ciric, majd Bán ront el egy triplát, de mindkétszer visszaszedi a vendég csapat a lepattanót.

10'

Boltic gólpasszát Juhos váltja két pontra, 20-19.

9'

Boltic viszonozza a szívességet, ő is elajándékozza a játékszert, Hendlein rohanhat, zsákol, 20-17.

9'

Boltic középtávolija nem jó, Hendlein szedi össze a lepattanót, ám Fraziernél megakad a hazai támadás, ugyanis eladja a labdát a légiós.

8'

Hendlein a palánk alól szerez két pontot, 18-17.

8'

Boltic szerez labdát, majd adja is el, de Frazier ezúttal nem talál gyűrűbe kaposvári részről, fordulhat a Szedeák. Eladja ugyanakkor Lilov is, Juhos pedig faltolja Fraziert.

7'

Wisseh talál be hazai részről, Boltic válaszol szintén egy kettessel, 16-17.

6'

Frazier elkapta a fonalat nagyon, újabb távolit ver be, 14-13. Erre Juhos rögtön válaszol, 14-15.

6'

Ciric közelije jó, ráadásul falttal együtt, a büntető is bent van, 11-13.

5'

Nem sokáig tart a szegedi öröm, Frazier előbb egy trojkát süllyeszt el, majd egy középtávolit rak a helyére, 11-10

4'

Labdát szerez a Szedeák, Ciric második triplájába áll bele és ezt is bepörköli, 6-10.

3'

Lilov ront egy hármast, de megvan a támadólepattanó, majd Sulovic a palánk alól szerez két pontot, 6-7.

3'

Frazier gólpasszából Wisseh eredményes, először vezet a KKK, 6-5.

2'

Hendlein közelijével zárkóznak a hazaiak, 4-5. Lilov aztán elszórja a labdát a fordulásnál.

2'

Cooke és Lilov ront egy-egy dobást, támadhat a Kaposvár.

1'

Boltic osztja Juhosnak, aki közelről veszi be a kaposvári gyűrűt, 2-5.

1'

Rögtön jön Frazier válasza, egy középtávolit helyez el a gyűrűben az amerikai, 2-3.

1'

Elkezdődött az összecsapás, az első támadás a Szedeáké és Ciric rögtön beköszön egy triplával Lilov passzából, 0-3.

17.48

Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Kaposvár és a Szedeák összecsapása a férfi kosárlabda NB I/A középházából. A csapatok eddig kétszer találkoztak ebben a szezonban, mindkétszer Nikola Lazic tanítványai nyertek és a rájátszás eléréséhez ezúttal is nagy szükség lenne a győzelemre. Fekete Ádám együttesét sérülések hátráltatják, részben ennek köszönhetően elég rosszul kezdték a középházi szakaszt, így a hazaiak is szeretnének egy győzelemmel kilábalni a gödörből.

A mérkőzés 18 órakor kezdődik.

A mérkőzés elé

Beharangozó cikkünket

ITT

olvashatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.