Sport

Kézilabda: közel állt a csodához a MOL-Pick Szeged Párizsban

Kézilabda: közel állt a csodához a MOL-Pick Szeged Párizsban

2017. április 29., szombat
Kézilabda: közel állt a csodához a MOL-Pick Szeged Párizsban
pick_paris30_gs

A második félidőben az ötgólos vezetésért is támadhatott Juan Carlos Pastor együttese, de egy hosszú gólcsend következtében végül döntetlent játszott a PSG vendégeként, így búcsúzott a BL-től.

Az esélytelenek nyugalmával vághatott neki a PSG elleni idegenbeli találkozónak a MOL-Pick Szeged. A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén háromgólos előnyt építettek ki a franciák idegenben, így

Juan Carlos Pastor

csapatának négy góllal kellett volna nyernie a párizsi katlanban, ahová nem győzni járnak még a legnagyobb sztárcsapatok sem. Ennek ellenére kifejezetten bátran kezdte a találkozót a Pick, elsősorban

Gorbok

bombáival nem tudott mit kezdeni

Omeyer

a francia kapuban, ám a szegedi gólokra mindig érkezett a gyors PSG-válasz.

Juan Manuel Sierra

viszont remekül kezdett a vendég kapuba, több bravúrt is bemutatott, ám így sem sikerült ellépnie a Picknek. Negyed óra elteltével vezetett először a Párizs 9-8-nál a mérkőzésen, de

Obranovic

remek játékával sikerült perceken belül megfordítania a találkozót Pastor-mester tanítványainak, sőt!

Balogh Zsolt

szélső góljával már 16-13-ra is ellépett a Szeged, ledolgozva ezzel az első mérkőzésen összeszedett hátrányát, erre azonban gyorsan reagáltak a franciák, a szünetre 17-16-os szegedi előnnyel vonulhattak a csapatok. Az első játékrész krónikájához hozzátartozik, hogy Gorbokot le kellett támogatni egy ütközés után és a további játékot már nem is tudta vállalni az orosz játékos. A második félidő első perceiben tartotta egy-két gólos előnyét a Pick, a hazaiak pedig kissé idegesen, görcsösen vezették támadásaikat, míg a vendégek kihasználták a hibákat, és 25-21-nél a Szeged állt továbbjutásra. Még az ötgólos vezetésért is támadhatott Juan Carlos Pastor együttese, ezután azonban megtört valami a támadásoknál, Omeyer és

Skof

elkapták a fonalat, előbbi ziccereket, utóbbi heteseket védett, a PSG pedig elkezdte eltüntetni hátrányát. A Pick majdnem negyed óráig képtelen volt betalálni a francia kapuba a második játékrészben, ez pedig döntőnek bizonyult, hiszen nem sokkal a találkozó vége előtt visszavette a vezetést a sztárcsapat, eldöntve ezzel a továbbjutás sorsát is. Végül Skube gólja állította be a 30-30-s végeredményt, amivel a PSG harmadik csapatként bejutott a Final Fourba. A döntetlen bravúros eredmény ebben a csarnokban, most azonban egy picit csalódottak lehetnek a szegedi játékosok, mert akár a meglepetés is benne volt ebben a találkozóban.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó

Paris Saint-Germain Handball - MOL-Pick Szeged 30-30 (16-17)

Párizs, Stade Pierre de Coubertin. Vezeti: Nenad Nikolic, Dusan Stojkovic (szerbek).

PSG:

Skof - Rémili 2, Abalo 4, L. Karabatic 5, N. Karabatic 4, M. Hansen 6, Gensheimer 4/3. Csere: Omeyer (kapus), Nielsen 1, Kounkoud, Narcisse 1, Stepancic 3.

Vezetőedző:

Zvonimir Serdarusic.

MOL-Pick Szeged:

Sierra - Sostaric 1, Balogh 8/3, Skube 2, Bánhidi 2, Gorbok 4, Källman 2. Csere: Sego (kapus), Thiagus Petrus, Gaber 1, Buntic, Bodó 4, Obranovic 3, Pedro 1, Zubai.

Vezetőedző:

Juan Carlos Pastor.

Kiállítás:

6 perc ill. 8 perc.

Hétméteres:

3/3 ill. 3/6.

Online közvetítésünk

A mérkőzés elé

Beharangozó írásunkat ezen a linken érhetik el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.