Egyetemes üzenetet hordoz az 1945 + FOTÓK, KRITIKA, VIDEÓ

✍A felejtés és a tagadás nem feloldozás

Lassan hömpölygő film Török Ferenc alkotása, amely a fényképezés, a feszültségkeltés módjában visszanyúlik a filmtörténeti előzményekhez. Az 1945 sokkal komolyabb hangvételű, mint a rendező olyan korábbi filmjei, mint a Szezon, vagy a közkedvelt Moszkva tér. Kevés a közös pont - talán csak az utazás, a vasút motívuma – ezekkel az alkotásokkal. A rendező egy értékes műfaji filmet készített, amely nagy hiátust pótol a történelemkönyveinkben. Romsics Ignác bő egy évvel ezelőttielőadásaugrik be nekünk a nemzeti sorskérdésekről. Szántó T. Gábor novellájában nem olyan súlyos a helyzet, mint a valóságos Gyömrőn, ahol a gyilkosságban (holokauszt) való segédkezés, vagy annak vádja újabb gyilkosságokat okozott, a szerepek felcserélődtek. A dilemma azonban azonos: meg lehet oldani a közös bűn alóli feloldozást felejtéssel? A válasz egyértelműen nem, erre utal mind a mű cselekménye, mind az a tény, hogy az alkotás csak az események után 72 évvel születhetett meg. A film pozitív csalódást okozott, pedig klisészerűen indul, a borotválkozó Szentes jegyző (Rudolf Péter) megvágja magát, szisszen egyet, elered a vére. Ebből csak az nem sejti a várható eseményeket, aki meglepődik azon, hogy az Igazából szerelem végén Hugh Grant összejön Martine McCutcheonnal. Az alkotás fokozatosan adagolja, s az utolsó pillanatig fenntartja a feszültséget, mint egy igazi westernfilmben. Mindez előbb csak lelki dilemmaként nyilvánul meg, majd egyre súlyosabb tettekbe torkollik. A falu – a képek láttán számunkra Északkelet-Magyarország, Tokaj vidéke, Mád üres ortodox zsinagógája, s persze a Jób lázadása című film ugrott be elsőre – lakói eltérő módon számolnak el másfél évvel korábbi cselekedeteik következményeivel. Egy részük a „károkat” akarja csökkenteni, azaz minél kevesebbet visszaadni az embertelen módon szerzett vagyonból, mások pedig az őrületbe, vagy annak határára sodródnak, mert tudják, bűnt követtek el, vagy annak haszonélvezőivé váltak. Könnyű feladat dicsérni a színészek közül Rudolf Pétert, aki élete egyik legjobb alakítását nyújtotta, tökéletesen mutatta be azt a helyi hivatalnokot, értelmiségit, aki minden egyes hatalomváltáskor átmenti magát, lelkiismeret-furdalás nélkül képes a köpönyeget váltani az adott pillanatban. Tipikus közép-európai hős, velünk él, nemcsak Magyarországon, az egész köztes-európai térségben. Mellette talán a Szarvas jegyző feleségét játszó Nagy-Kálózy Esztert és a bűnös feljelentésre a férjét a jegyzővel közösen rávevő parasztasszonyt játszó Szirtes Ágit emelhetnénk ki. A forgatókönyv mögött komoly munka rajzolódik ki: a párbeszédek, a nonverbális jelek hitelesek. Pontos társadalomképet kapunk, a történeti háttér felvázolásában a szájbarágás helyett elsősorban a vizuális eszközöket veszik igénybe. A jelmezekben is alig találni hibát, úgy tűnik, a filmkészítők egyre jobban ügyelnek arra, hogy ne csússzon el alkotásuk minimális erre szánt idővel és pénzzel kikerülhető banánhéjakon. Azok számára ajánljuk, akik nem egy tipikus holokausztfilmre szeretnének beülni, s a passiótörténet helyett inkább szembenézni kívánnak a társadalom tetteivel, vagy éppen azzal, hogy mit nem cselekedtek meg nagyszüleink.