Közélet

Algyőn tartaná a fiatalokat az önkormányzat

Algyőn tartaná a fiatalokat az önkormányzat

2017. április 6., csütörtök
Algyőn tartaná a fiatalokat az önkormányzat
IMG_0065

A cél elérése érdekében szociális bérlakásokat alakítanának ki, s újabb közművesített telkeket adnának el kedvezményes áron. Felmérték a helyi fiatalok igényeit is a szerdai információs fórumon a lakhatási kérdésektől az oktatási tervekig.

Húsz-harminc férőhellyel bővíteni kell a bölcsődét és az óvodát szeptemberben – tudtuk meg nemrég

Molnár Áron

algyői polgármestertől. A településvezető által „kellemes gondnak” nevezett probléma ellenére a nagyközség mindent megtesz, hogy ne csökkenjen a lakosságszám. A polgármester hangsúlyozta, egyszerre szeretnék megtartani az algyői fiatalokat, s a környező településeken – például Szegeden élőket – ide csábítani. Április ötödikén fórumot is tartott az önkormányzat, hogy bemutathassák a rendelkezésre álló lehetőségeket, s egyben felmérjék az érintettek igényeit. „Jelen pillanatban, ha valaki Algyőn él életvitelszerűen, 45 év alatti, legalább egy éve folyamatos munkaviszonnyal rendelkezik, akkor számíthat egy támogatásra, amely új és használt lakás, ház vásárlása esetén ötmillió forintig, felújítás céljából hárommillió forintig vehető igénybe. Ez egy kamatmentes hitel, amelyet maximum tíz éves futamidő keretein kell törleszteni. A konstrukció sikerességét mutatja, hogy az erre szánt 45 millió forintot tavaly teljes mértékben szétosztottuk, s már idén is érdeklődtek újabb fiatalok” – mondta el lapunknak Molnár Áron polgármester.

IMG_0053

Az állami Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) is hatással bírt a telekeladásokra, mert használt ház vásárlása esetén ez csak kisebb összegű segítséget jelent. Az előző héten 24 közművesített telket kínáltak eladásra, ebből 11 licitálást követően elkelt, több fiatal jelezte, hogy a terveik szerint a CSOK-ot is igénybe vennék. A telkek ára négyzetméterenként 7500 forint, de ez az önkormányzat számára 10-11 ezer forintos összegbe kerül. A fórum apropóját egy EFOP-pályázat adta, amelynek segítségével újabb eszközöket nyerhetnek el, hogy segítsék a fiatalok letelepedését. Az infrastruktúrához kapcsolódó tervük, hogy a régi „zöld iskola” felújítandó épületében 11 szociális bérlakást alakítanak ki. Ha nyer az önkormányzat a pályázaton, akkor öt évig nem lehet bérleti díjat kérni. A polgármester bízik abban, hogy ezek a lakások is gyorsan megtelnének megerősödni kívánó fiatalokkal, a jelenlegi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, egy-egy megüresedő bérlakásra hat-nyolc jelentkező is akad. A pályázat lehetőséget nyújt arra is, hogy különböző foglalkoztatást, elhelyezkedést, családtervezést segítő programokat indítsanak el segítségével. Hosszabb távon szeretnék elérni, hogy minél több algyői helyben találjon munkát, s ne kelljen más településekre ingázniuk. Az érintetteket a tegnap esti fórumon hallgatták meg, a rendezvény megtartása is szükséges volt ahhoz, hogy az EFOP-pályázaton sikert érhessenek el – nyilatkozta lapunknak

Torma Tibor

, az Algyői Faluház és Könyvtér művelődésszervezője. A résztevők tájékoztatást kaptak a pályázat menetéről, s a – nyertes pályázat esetén - várható eredményekről. A fiatalok elmondhatták ötleteiket is az igényfelmérő fórum keretein belül. A lakhatási kérdések mellett előkerült az életpálya-tervezést elősegítő helyi szolgáltatások témaköre, amelyekkel az iskola elvégzését követően segítenék az ifjabb korosztály elhelyezkedését. Szerették volna megtudni, hogy milyen szolgáltatásokkal lehetne könnyebb az Algyőn maradók élete, akár más településektől is örömmel vennének át sikeres gyakorlatokat. Növelni kívánják a vállalkozási kedvet, megvizsgálták a helyi gazdaságba történő bekapcsolódás lehetőségét, valamint azt, hogy milyen oktatási tevékenységgel tudnák ezt támogatni. A fórum eredményeit az összegzést követően felhasználja az önkormányzat a pályázathoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.