Közélet

A rémhírekkel, a negatív sajtóvisszhanggal magyarázza a tavalyi és a jövőbeli sikertelenségét a Cserepes sori piac vezetője

A rémhírekkel, a negatív sajtóvisszhanggal magyarázza a tavalyi és a jövőbeli sikertelenségét a Cserepes sori piac vezetője

2017. április 19., szerda
A rémhírekkel, a negatív sajtóvisszhanggal magyarázza a tavalyi és a jövőbeli sikertelenségét a Cserepes sori piac vezetője
cserepes

A tervezett több mint 13 millió forint helyett kevesebb, mint 6 millió forintos eredményt ért el az új igazgató vezetése alatt a Cserepes sori piac. A negatív eredményekért nem a saját intézkedéseit, hanem az erre tett kereskedői válaszlépéseket, és a sajtót okolja. 2017-re már kisebb célokat tűz ki, de már előre felsorolta, hogy mi lehet a tervekre negatív hatással a rémhírektől az esetleg kedvezőtlen időjárásig.

A Pénzügyi és a Vagyongazdálkodási Bizottság szerdai ülésén a KDNP-s

Farkas László

bizottsági elnökön és a pontok „megtárgyalását” gyakorlatban vezető MSZP-s

Lauer Istvánon

kívül szinte senki nem szólalt meg, csupán a „kézerdő” emelkedett fel egy-egy pont megszavazásakor. A megtárgyalás kifejezést sem véletlenül tettük idézőjelbe: sem szóbeli kiegészítés, sem kérdés nem hangzott el egyik pont esetében sem. Ez kifejezetten meglepő annak tükrében, hogy már rögtön az első pont első alpontja a Cserepes sori piac eredményeivel foglalkozik. Ebből egyértelműen kiderül, hogy

Rácz Attila

piacigazgató ígéreteivel ellentétben nem nőttek, hanem egyenesen csökkentek a bevételek. A korábbi 114,4 millió forint nettó árbevétel helyett 118 milliót célzott meg, de végül csupán 108,9 millió forintot ért el. Az egyéb bevételek terén sikerült a célt teljesíteni, amely azonban annak köszönhető, hogy a 2015-ös 3,4 millió forint helyett csupán 1 millióra számított, így ez hiába csökkent ebben a kategóriában 3,1 millióra, látszólag túlteljesítette ígéreteit. Összességében a tervezett 119 millió forinthoz képest 7 millióval kevesebb folyt be a kasszába.

penzugyi_bizottsagi_ules03_gs

Az adózott eredmény így is kevesebb, mint a fele lett a tervezettnek 13,2 millió forint helyett 6 millió forint alatti összeg. Összehasonlítási alapként az olvasóknak: ez a korábbi vezetés alatt 2011-ben 16,2 millió forint, 2012-ben 17,1 millió, 2013-ban 13,2 millió, 2014-ben 14,5 millió volt, egyedül a veszteséges 2015-ös évnél teljesítettek jobban. Az eredmény okaként nem kevés dolgot felsorol Rácz Attila. Ilyen a „kereskedők sztrájkja”, „a bérlői felmondások”, a „folyamatos, a piacot kedvezőtlen színben feltüntető sajtóvisszhang”, valamint a „rémhírek”. Arról azonban nem írt, hogy ezek az

általa bevezetett

,

többször módosított díjemelések

, – a 2016-os év összefoglalójának szavaival élve – „az új egységes, igazságos, díjszabási rendszer” következményei. Pedig korábban azt nyilatkozta a

Délmagyarországnak

, hogy „az egységes bérleti díjaktól és a fejlesztésektől a forgalom növekedését és a nyereség megháromszorozódását remélik”. Költöttek sétáló dinoszauruszra, szórólapokra,

családi napokra

, Délmagyarország-, Szuperinfó-, Facebook-hirdetésekre, amely tevékenységeket eredményesnek tartott Rácz Attila, konkrét költségeiről viszont nem írt. A 2017-es tervben további árbevétel csökkenéssel számolnak, a kifejezetten rosszul sikerült 2015-ös évhez csupán 86 százalékos árbevétellel, s 7,5 millió forint alatti adózás utáni eredménnyel a kiadások csökkentése segítségével. Itt a következőkkel magyarázza a jövőbeli negatívumokat: az első két hónap időjárása, a jövőben esetleg kedvezőtlen időjárás, a vásárlói szokások átalakulása, a multik megjelenése és a rémhírek.

Rácz Attila: "Szabó Bálint"...

Rácz Attila, a Cserepes sori Piac Kft. vezetője cikkünk megjelenését követően a következő közleményt juttatta el a SZEGEDma hírportálnak.

"A piac 2015-ben súlyos veszteséget szenvedett el, ebből a rendkívül nehéz gazdasági helyzetből kellett a céget újra nyereségessé tenni. A 2015. évi 6.000.000 Ft-os veszteség helyett a piac közel 6.000.000 Ft-os nyereséget realizált 2016-ban. Ez az eredmény 12.000.000 Ft-tal több, mint amelyet az előző ügyvezető 2015-ben elért, annak ellenére, hogy a Kft. bevételei csökkentek. Mindez a hatékony gazdálkodásnak és az új, egységes és igazságos díjszabásnak volt köszönhető. Szabó Bálint, a fizetett politikai provokátor egész évben a piac tönkretételén dolgozott. Minden alapot nélkülözően folyamatosan azt nyilatkozta, hogy a piac bezár. Ezzel a rémhírkeltéssel távol tartotta az árusok nagy részét és a vevőket is. Eredményt nem sikerült elérnie csupán rendkívül nehéz helyzetbe hozta az általa átvert, megtévesztett kereskedőket. Közel 50 pert nyert meg a Kft. a kereskedőkkel szemben, amelyek kizárólag Szabó Bálint felforgató tevékenységének köszönhetően indultak. A Szabó Bálint által képviselt kereskedők minden pert elvesztettek a piaccal szemben. A Kft. két pert is indított Szabó Bálinttal szemben. Egy évvel ezelőtt berontott az ügyvezető irodájába és rendőrök vitték el, mivel többszöri felszólításra sem volt hajlandó távozni, illetve jó hírnév megsértése ügyben is perben áll a Társaság vele, ahol 1.000.000 Ft-os sérelemdíjat és sajtó helyreigazítást kértünk a keresetben. A piacra járó közel 300 kereskedő közül csupán hárommal nem zártuk még le a jogi vitát. Mindenki másnak egységes és igazságos bérleti szerződései vannak. Mint azt bárki láthatja, a piac működik, az árusok itt maradtak, minden nap kinyitnak. Szabó Bálint állításai egyértelmű hazugságok voltak, Szabó Bálint csak kárt okozott mind a kereskedőknek, mind a piacnak, amelyért bíróság előtt fog felelni."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.