Kultúra

A Katedrális sikerét a kiváló minőség hozza meg

A Katedrális sikerét a kiváló minőség hozza meg

2017. március 18., szombat
A Katedrális sikerét a kiváló minőség hozza meg
katedralis_etterem16_gs

Van igény a jó ételekre Zsurka Péter szerint, a dóm lépcsősora alatt nyílt Katedrális étterem üzletvezetője szerint amennyiben a kiváló étkek párosulnak a jó kiszolgálással, sikerre van ítélve a püspökség most nyílt étterme.

Az, hogy vendéglátóegység nyílik a dóm lépcsősora alatt, nem új hír, hiszen már

a fogadalmi templom rekonstrukciójának kezdetekor

szerepelt a koncepcióban, bár az építkezés 2015-ös startjakor még nem lehetett tudni, hogy büfé, fogadó vagy épp étterem kap ott helyet. Az

átadó

után azonban mégsem várták semmivel a zarándokokat és turistákat, s az altemplom rendezvényein bár volt étel ital a vendégeknek, aki betért oda, tudhatta, hogy nemhogy ebédelni vagy vacsorázni nem tud ott, de még egy kávét sem tud elfogyasztani. Március 15-én azonban megnyílt a Katedrális, a naponta tíztől tízig nyitva tartó étterem délben és esténként más ételkínálattal és gyerekmenüvel is várja a vendégeket, a kisebbeknek pedig külön gyereksarokkal is kedveskednek. Természetesen teraszt is nyit majd a Katedrális, a Dömötör torony árnyékában tervezik kialakítani.

Kiss Edit

enteriőrtervező letisztult szín- és formavilága fogadja a Katedrálisba belépőket, és minden kiegészítőn – legyen az étlap, tányéralátét vagy épp a padlószőnyeg – a fogadalmi templomról készült tervrajz köszön vissza. Az étterem szakmai vezetője Dallos Ferenc, aki tavaly novemberben a

Dining Guide-nak azt nyilatkozta

, hogy mediterrán-jellegű étteremben gondolkodnak, ahol természetesen nemcsak spanyol, olasz vagy épp horvát ételeket kínálnak, hanem egy kis leképezése lesz a teljes déli, délvidéki gasztronómiának. Az egyházmegye éttermének vezetésére

Zsurka Pétert

kérték fel, aki portálunknak elmondta, komoly kihívásnak tekintette a megkeresést, az étlap összeállításán is hónapokat dolgoztak. „

Dallos Ferenccel

közösen gondoltuk ki, hogy mivel is várjuk a vendégeket. Nagyon sok elvárásnak kell megfelelni, hiszen a szegedieknek, a turistáknak és zarándokoknak egyaránt olyan kínálatot kell felmutatnunk, amiből tudnak választani, ráadásul a korosztály is igen széles, akik ide betérnek. Az idősebb korosztályt egy mediterrán, olaszos étlappal nem biztos, hogy meg tudjuk ragadni, így vannak magyaros, hagyományos ételeink is vannak” – részletezte.

katedralis_etterem13_gs

Aki ebédelni tér be a Katedrálisba, három leves közül választhat jelenleg, majd hatféle saláta sorakozik az étlapon. Gondolva azokra, akik csak épp valami könnyedebbre vágynak, leves-saláta, illetve leves-szendvics variációk közül választhatnak. Ezen felül „zarándok menü” fantázianévvel kétfogásos napi menü vagy magyaros ajánlat közül lehet választani. Kétféle tenger gyümölcseit és grill ételt kínál a Katedrális, illetve tészta ételeket, valamint tízféle pizzát a desszertek mellett. Vacsoraidőben más étlapot kapnak a vendégek, amely bővebb,

Berze Dániel

konyhafőnök ajánlatán túl itt is találunk pizzát és tésztát, továbbá halakat és steaket is. „A célunk az volt, hogy picit egyedit nyújtsunk a meglévő szegedi kínálathoz képest, továbbá a környezethez, azaz a dómhoz méltó szolgáltatást” – összegzett Zsurka Péter. Igaz, még csak most nyitottak, és ottjártunkkor nem volt teltház, két asztalnál ültek fogyasztó vendégek, de ahogy az üzletvezető elmondta, sokan azért tértek be hozzájuk a nyitás után nem sokkal, hogy megnézzek, milyen is a hely. Akadt, aki kifejtette, hogy nem érti, vajon miért nyílt étterem a fogadalmi templom lépcsői alatt, de ahogy Zsurka Péter elmondta, aki nyugat-európai országokban jár, láthatja, hogy ez egy jól működő koncepció, ott teljesen természetes, hogy egy város központjában lévő katedrálisnál vendéglátó egység működik, mintegy a kultúra része. „Prémium alapanyagokkal dolgozunk, és ma már kevés olyan étterem van, amely egy helyről vásárol mindent, hiszen igazodnunk kell a szezonális kínálathoz is. Például a salátát és sajtot a környékből szerezzük be, míg a tengeri halat Olaszországból és Szlovéniából hozatjuk” – mondta el az üzletvezető. Hozzátette, a Katedrális étlapja gyakran fog változni, a magyaros ajánlatok esetében például szinte határtalanok a lehetőségek a magyar konyha sokszínűsége miatt, de a szezonalitást is tükrözni fogja a kínálat, ahogy érnek be a zöldségek, ahhoz is igazodnak. „Ez a hely, már csak helyi adottságait figyelembe véve sikerre van ítélve, ha ez párosul a megfelelő minőséggel, szervizzel és szolgáltatással. Bízom benne, hogy a munkánk meg fogja hozni a gyümölcsét, azt tapasztalom ugyanis, hogy van igény a jó ételekre. Ha jó ételről beszélek, nem kell nagy dolgokra gondolni, a lényeg, hogy a legegyszerűbbet is próbáljuk meg a legnagyobb alázattal a legjobban elkészíteni, és odaadni a vendégeknek” – fogalmazott Zsurka Péter. Hangsúlyozta, varázslásra nincs szükség a konyhában, a műhelytitok annyi, hogy nagyon jó minőségű áruval tud dolgozni a tapasztalt séf.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.