Sport

Vízilabda: szoros mérkőzésen maradt alul az Európa-kupa döntős ellen a Szeged

Vízilabda: szoros mérkőzésen maradt alul az Európa-kupa döntős ellen a Szeged

2017. március 18., szombat
Vízilabda: szoros mérkőzésen maradt alul az Európa-kupa döntős ellen a Szeged
szeged_vasa22_gs

Szoros mérkőzést játszott a Contitech Szeged Diapolo az Európa-kupa döntős Ferencvárossal, ám végül két góllal alulmaradt Varga Péter együttese.

Kellemetlen miskolci vereségből érkezett a mérkőzésbe

Varga Péter

együttese,

Kiss Csabáék

17-11-re kaptak ki a borsodiaktól az előző fordulóban és azt az FTC-t fogadták ezúttal, amelyikre fontos Európa-kupa döntő vár a bajnoki megmérettetés után. Az első akcióból rögtön megszerezte a vezetést

Nyéki Balázs

góljával a vendég Ferencváros, amire hamar érkezett a szegedi válasz:

Sánta Dániel

használt ki egy emberfórt. Végig fej-fej mellett haladtak a csapatok az első játékrészben,

Madaras

akciógóljára

Manhercz Krisztián

ötméteresből,

Varga Dániel

büntetőjére Manhercz Krisztián szabaddobásból válaszolt, így nyolc perc játék után 3-3-at mutatott az eredményjelző. Ezután hosszú gólcsend következett, keményebb lett a védekezés mindkét oldalon, jók voltak a blokkok, illetve a kapusok is remek teljesítményt nyújtottak. Bő négy perccel a félidő előtt Manhercz Krisztián megúszásgólja után először vezetett a hazai csapat,

Szirányi

centerből,

Kiss Csaba

emberelőnyből talált be, majd

Tóth Márton

az utolsó percben fórból egyenlített ismét. Bár Varga Péter együttese támadhatott a negyed végén, ám a lejáró támadóidő miatt gól nélkül fejezték be a támadást, majd P

ohl Zoltánt

hagyták felúszni és lőni, így egy könnyű góllal egygólos Fradi-vezetéssel vonulhattak szünetre a csapatok. A harmadik játékrész elején először lépett meg az egyik csapat egynél több góllal ellenfelétől, a kicsit jobban pörgő Fradi

Jansik Szilárd

megúszása után tett szert 7-5-s előnyre, sőt támadhatott a különbség növeléséért is. Három perccel a harmadik játékrész vége előtt

Vukicevic

harcolt ki emberelőnyt a hazaiaknak, amit nagyon szépen játszott meg a Szeged, de

Pelleinek

nem sikerült góllal befejeznie. Nem úgy Manhercz Krisztiánnak, egy

Nagy Márton

blokk utána

Manhercz Ádám

úszott végig a jobboldalon, majd játszotta meg testvérét, aki ezzel már negyedik gólját szerezte. Hét másodperccel a negyed vége előtt Szirányi harcolt ki ötméterest, Varga Dániel pedig második büntetőjét is értékesített, 8-6-s ferencvárosi vezetéssel vághattak neki a felek az utolsó negyednek. Több lehetőség is adódott a Szeged előtt arra hogy felzárkózzon, esetleg egyenlítsen is, ám vagy a blokkokban, vagy

Gárdonyiban

haltak el a kísérletek. A sport törvénye alapján a Fradi tudott először betalálni a negyedben, Szirányi góljával 9-6-ra léptek el szűk öt perccel a mérkőzés vége előtt. Kiss Csaba góljával még szépített a Szeged, ám ez sok mindenre már nem volt jó, végül két góllal, 9-7-re nyerte a Ferencváros Szegeden.

Férfi vízilabda OB I, felsőház, 5. forduló

Contitech Szeged Diapolo – FTC PQS Waterpolo 7–9 (3-3 , 2-3, 1-2, 1-1)

Szeged, Szegedi Sportuszoda 200 néző. Vezette: Petik András, Fodor Rajmund.

Szeged:

Meixner – Sánta 1, Sedlmayer, Kiss Cs. 2, Manhercz K. 4, Manhercz Á., Nagy M. Csere: Pellei, Palotás, Vukicevic, Chilkó.

Vezetőedző:

Varga Péter.

Ferencváros:

Gárdonyi – Vramovic, Madaras 1, Nyéki 1, Szirányi 2, Jansik 1, Pohl 1. Csere: Katonás, Dőry, Tóth M. 1, Varga D. 2, Vogel.

Vezetőedző:

Varga Zsolt.

Emberelőny:

2/8 ill. 2/7.

Ötméteres:

1/1 ill. 2/2.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.