Kultúra

Több mint 72 ezer jegyet váltottak eddig a Kincsemre

Több mint 72 ezer jegyet váltottak eddig a Kincsemre

2017. március 20., hétfő
Több mint 72 ezer jegyet váltottak eddig a Kincsemre

Az elmúlt tíz év legjobb első hétvégi eredményét produkálta a Kincsem című magyar romantikus kalandfilm, amelyre a premier előtti vetítésekkel együtt több mint 72 ezer jegyet váltottak - közölte az MTI-vel a film forgalmazója.

A Fórum Hungary közleménye szerint az országszerte több mint 80 moziban látható Kincsem eddigi bevétele megközelíti a 100 millió forintot.

Herendi Gábor

új filmje március 16-án debütált a mozikban. A hazai viszonylatban kiemelkedő, 2,9 milliárd forint összköltségvetésű alkotást több mint két milliárd forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap. A történet szerint

Blaskovich Ernő

(

Nagy Ervin

) mindenét elvesztette a szabadságharc után és céltalan, kicsapongó életet él, amikor egy nap megjelenik élete nagy lehetősége, Kincsem, a csodakanca. Ezzel a sors elégtételt kínál neki, hogy nemes küzdelemben győzze le ősi ellenségét,

von Oettingen bárót

(

Gáspár Tibor

), miközben beleszeret

Klara von Oettingenbe

(

Petrik Andrea

), apja gyilkosának lányába is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.