Közélet

Tesz-Vesz Tavasz tizedjére is

Tesz-Vesz Tavasz tizedjére is

2017. március 16., csütörtök
Tesz-Vesz Tavasz tizedjére is
ferencesektakaritas_mj012

Március 22. és 25. között, immár tizedik alkalommal szervezi meg a Tesz - Vesz Tavasz című programot a Szeged - Csanádi Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája.

A jubileumi alkalom március 22-én, szerdán, 14 órakor egy megnyitó rendezvénnyel veszi kezdetét a Szegedi Dóm Látogatóközpontban. A rendezvényt

Kiss-Rigó László

püspök nyitja meg, a megjelenteket

Soltész Miklós

államtitkár köszönti, majd a program fővédnöke,

Hirling Zsolt

(Európa -és világbajnok evezős) tesz tanúságot az önkéntességről. A program célja, hogy a fiatalok felismerjék környezetük hiányosságait, és önként vállalkozzanak annak megváltoztatására. A csoportok, maguk által megszervezett ökológiai, kulturális vagy szociális jellegű projekteket valósíthatnak meg. A szervezők az eddigi évek tapasztalatai alapján közel 3000 fő jelentkezését várják. A jelentkezések jelenlegi állása szerint március 22. és 25. között az egyházmegye területén 43 helyszínen, 75 projekt keretében, mintegy 4000 résztvevő vállal önkéntes munkát. A megnyitóra és a projektekre a

www.ipcszeged.hu

oldalon található űrlapok kitöltésével lehet jelentkezni. Bővebb információ kérhető az ipc.szeged@gmail.comcímen!

Projektek Csongrád megyében:

Tesz-Vesz Tavasz emlékfa ültetése

- Szent Imre Szakkollégium diákjai (Szeged, Dugonics tér a Tesco parkoló előtti füves részen, 2017. március 22. 16:00)

Interaktív zenés program szervezése az ÁGOTA Alapítvány által működtetett ifjúsági klubban

- Szervező: Kiss Csillag ének-zenetanár és önkéntes fiatalok (2017. március 22. 17:00 Szeged, Csongor tér 8.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.