Közélet

Ópusztaszeren restaurálnák az előkerült Feszty-triptichont

Ópusztaszeren restaurálnák az előkerült Feszty-triptichont

2017. március 21., kedd
Ópusztaszeren restaurálnák az előkerült Feszty-triptichont
Feszty-triptichon_opusztaszer_001

Csaknem hat évtizedig az aradi múzeum pincéjében volt feltekercselve Feszty Árpád Krisztus temetése című hármas képe, amit várhatóan hamarosan újra megcsodálhat a nagyközönség. Jelenleg arról folynak a tárgyalások, hogy az egyébként jó állapotú művet az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban restaurálják.

Művészettörténeti pillanatként írta le a SZEGEDma.hu-nak

Kertész Péter

, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója, amikor március elsején Aradon az ottani kultúrpalota pincéjében őrzött

Feszty Árpád

Krisztus temetése címet viselő triptichonját restaurátorok kicsomagolták. „A mintegy 13 méter hosszú és 3 méter magas művet először 1902-ban Budapesten állították ki, majd 1913 érkezett meg Aradra, a múzeum megnyitására. A festményt 1962-ben tekercselték fel, és a múzeum pincéjében tárolták eddig” – mondta el Kertész Péter. A hármas kép az alkotó egyik csúcspontján készült, hiszen Feszty Árpád munkásságának négy évtizedét végigkísérte a golgotai események témája, és a triptichon megfestésének ötlete valószínűleg azután született meg, hogy

Munkácsy Mihály

átadta a saját trilógiáját, így – ahogy Kertész Péter fogalmazott – ez egyfajta folytatása Munkácsy munkájának. A triptichon első képén Krisztus keresztről való levételét láthatjuk, a második kép Krisztus temetése, míg a harmadik a sirató asszonyok, köztük a földre borulva imádkozó Mária. A Pesti Hírlap 1902. január 25-én az alábbiakat írta a triptichonról: „Az első benyomásunk mindjárt az, hogy íme, Munkácsy örökébe immáron Feszty Árpád lépett. A mű egész Magyarországon hatalmas sikert aratott, több mint 50 ezren tekintették meg a Műcsarnokban”. Az állam 1903-ban vásárolta meg az alkotást 50 ezer koronáért, ezzel gyarapítva a Szépművészeti Múzeum gyűjteményét. A képet letétként vitték Aradra, ahol 1959-ben letakarták, hiszen nem illett a kommunista ideológiához, majd végül a kultúrpalota pincéjében kötött ki. A szakma tudott arról, hogy létezik a triptichon, mint ahogy az is ismert volt, hogy hol tárolják. Tavaly az 1880-as évek elején alapított, majd a kommunista rendszer megdőlése után 1990-ben újraalakult aradi Kölcsey Egyesület kereste fel az ÓNTE-t, azt kérve, kezdeményezzen az emlékpark szakmai egyeztetéseket az aradi múzeummal a festmény esetleges kibontásáról, felméréséről. Ez meg is történt, és ahogy Kertész Pétertől megtudtuk, felajánlották szakmai segítségüket az aradi kollégáknak, révén nemrég restaurálták a Feszty-körképet. A festményeket végül március elsején bontottuk ki, a munkálatokat A magyarok bejövetelét restauráló

Szentkirályi Miklós

, a Szépművészeti Múzeum nyugalmazott restaurátora és csapata segítette. „A bontás érdekessége az volt, hogy amikor a hengert kibontottuk, a legelső kép ami a szemünk elé tárult nem a triptichon darabjai voltak, hanem egy ötször négy méteres méretű festmény,

Liezen-Mayer Sándor

Mátyás király című műve került elő, vagyis négy tekercs volt a hengeren, nem pedig három, s ez is a Szépművészeti Múzeum letétjeként került Aradra egykor” – tudtuk meg az ÓNTE igazgatójától. A festmények, bár több fél évszázada egy pincében feltekercselve vártak arra, hogy valaki ismét elővegye azokat, Kertész Péter elmondása szerint meglepően jó állapotban vannak. A szakemberek megállapították, hogy csak minimális restaurátori munkákra van szükség ahhoz, hogy ismételten kiállítható legyen a hármas kép. A tervek szerint ezt közös projekt keretében végi el az ÓNTE az aradi múzeummal még ebben az évben. „A munkálatok költségeinek előteremtésén túl arról is folynak az egyeztetések, hogy esetlegesen Ópusztaszeren, az emlékpark látogatóközpontjában látvány-restaurálást hajtsanak végre a magyar és román kollégák, s akkor itt nálunk lenne először újra kiállítva is a triptichon” – fűzte hozzá az emlékpark igazgatója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.