Írjon nekünk

Egyetem

Létkérdésekről szól a Sófi-alapítvány biológuskonferenciája

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Az antibiotikum-ellenállás vagy az agykutatás területén, és a DNS-hibajavításban elért eredményeikről is beszámolnak többek között a fiatal kutatók a 2017. évi tudományos ösztöndíj konferencián. Tizennégy tehetséges egyetemi hallgató mutatja be kutatásait a szegedi Sófi Alapítvány rendezvényén március 16-án 9:00-13:30 között az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontban, ahol eldől, kik kapják a Sófi-ösztöndíjakat.

A DNS-hibajavításról, a gombás fertőzésekről és az antibiotikum-ellenállásról is hallhatnak előadásokat az érdeklődők a 2017-es tudományos ösztöndíj konferencián. A SZTE Szegedi Tehetségpont részeként működő Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány rendezvényén 14 tehetséges biológushallgató mutatja be – sokszor létkérdéseket érintő – kutatását március 16-án (csütörtökön) 9:00-13:30 között az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont II. emeleti klubtermében (Szeged, Temesvári krt. 62.). A Sófi Alapítvány kuratóriuma az előadások értékelése alapján ítéli oda a Sófi-ösztöndíjakat.

Korunk kihívásaira keresik a választ

A mesterszakos hallgatók közül Apjok Gábor az antibiotikumoknak ellenálló baktériumokat, Czékus Zalán a sóstressz hatásait vizsgálja, Katona Xénia a tanulási folyamatokkal, Mezei Diána gyulladásos elváltozásokkal, Miklovics Nikolett az enzimek, Müller Kinga az egéragy működésével, Szili Petra az antibiotikum-ellenállással kapcsolatos folyamatokkal foglalkozik. Szűcs Diána a DNS-hibajavítást, Volford Bettina a növényekben élő gombákat tanulmányozza.

A PhD-hallgatókközül Koós Krisztián informatikus a mikroszkópia képfeldolgozási módszereit vizsgálja. A biológusok, mint Molnár Árpád, a növényi szelénérzékenységgel, Molnár Benedek a gátló-és serkentő agyi folyamatokkal, Nyúl-Tóth Ádám a mintázatfelismerő idegvégződésekkel, Zajta Erik a gombás fertőzésekkel foglalkozik.

Tudósok a tehetségekért

A konferencia díszvendége Boros Józsefné Marcsik Antónia, Antropológus, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Embertani Tanszék korábbi Tanszékvezető Egyetemi Docense, az SZTE Sófi Alapítvány Kuratóriumának tagja.

Olyan díszvendégek is részt vesznek a konferencián, mint Vígh László, akadémikus, egyetemi tanár (MTA SZBK, Biokémiai Intézet) és Puskás László, az MTA SZBK Funkcionális Genomika Csoport Vezetője, az Avicor Kft. és az Avidin Kft. Ügyvezető igazgatója.

Sófi József, az alapítvány létrehozója 1990-ben ígéretes biológusként végzett a szegedi egyetemen, ám anyagi okokból el kellett hagynia a tudományos pályát. Vállalkozásokba kezdett, és megfogadta, hogy ha sikeres lesz, támogatni fogja a tehetséges hallgatókat, hogy ők ne kényszerüljenek a kutatói vagy oktatói pálya elhagyására. 2001-ben megalapította a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványt, amely kezdetben a biológushallgatók, majd 2006 óta a szegedi egyetem minden hallgatójának támogatását küldetésének tekinti.

Szegedi hallgatók a nagyvilágban

A Sófi-ösztöndíjas biológushallgatók kiemelkedő karriert mutattak fel az elmúlt tizenöt év során. Többek között itt érte el első sikereit a kétszeres Sófi-ösztöndíjas Lipinszki Zoltán molekuláris biológus, aki később Junior Prima Díjat is kapott. Maróti Gergely az Egyesült Államokból hazatérve rangos kutatócsoportot alapított Szegeden. Szebeni Gábor, Marosi Máté, Walter Fruzsina és Kocsis Kitti nemzetközileg is kiemelkedő tudományos eredményeket elérve öregbítette a Sófi-alapítvány hírnevét. A kétszeres Sófi-ösztöndíjas Nagy László az USA-ból jött haza és elnyerve az MTA Lendület programját, önálló kutatócsoportot hozott létre.

Sófi József és alapítványa tehetséggondozó tevékenységét számos díjjal ismerték el, így 2008-ban Kármán Tódor-díjjal (a társadalmi felelősségvállalás területén adható legrangosabb állami kitüntetés). Továbbá Sófi József 2007-ben megkapta a Szegedi Tudományegyetemért Mecénás díjat, 2011-ben az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Mecénás díját, 2012-ben a Szegedért Alapítvány társadalmi-állampolgári díját és 2015-ben Szeged Város Közgyűlésének hivatalos kitüntetését, a Szegedért Emlékérmet.

Hirdetés

Kommentek

Egyetem

Mit adott nekünk az egyetem? Izgalmas előadás pénteken!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Péntek este egy igazi várostörténeti csemege várja az érdeklődőket!

Tovább olvasom

Egészség

Kárpátalján mutattak példát a szegedi orvostanhallgatók

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Büszkék lehetünk rájuk, a Kárpát-medence legszegényebb régiójában nyújtottak segítő kezet.

Tovább olvasom

Egyetem

Fiatal zeneművészek segítik a bohócdoktorokat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A kar és az egyetem hallgatói mellett a város lakói is csatlakozhatnak. Mutatjuk, mikor és hogyan!

Tovább olvasom

Aktuál