Közélet

Lázár: magyar nemzeti érdek nem sérülhet következmények nélkül

Lázár: magyar nemzeti érdek nem sérülhet következmények nélkül

2017. március 20., hétfő
Lázár: magyar nemzeti érdek nem sérülhet következmények nélkül

A magyar nemzeti érdek következmények nélkül nem sérülhet sem Magyarországon, sem az országhatárokon kívül - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az Országgyűlésben, az önkényuralmi jelképek kereskedelmi hasznosítását célzó törvényjavaslat mellett érvelve, hangsúlyozva, hogy az indítvány benyújtásának egyik oka, hogy a Heineken-csoport piaci erőfölényével visszaélve ellehetetlenítette az Igazi Csíki Sör erdélyi előállítását és forgalmazását.

A miniszter az általa is jegyzett előterjesztésről szólva kijelentette, indítványuk elsősorban azoknak az emberi méltóságát védi, akik a nemzetiszocialista, illetve kommunista jelképek kereskedelmi használatakor sértve érzik magukat a holokauszt túlélőiként, vagy a kommunizmus áldozataiként. Lázár János emellett arra kérte képviselőtársait, hogy minden esetben védjék meg a magyar nemzeti érdeket is, így amennyiben azt "védjegy vonalon" támadják, akkor arra egy védjegyüggyel válaszoljanak. A Heineken-csoport stratégiai partnere a kormánynak, ezért a javaslat nem munkaadóként és adófizetőként támadja a céget, csak azt szeretné elérni, hogy a multinacionális cégek is tiszteletben tartsák a magyar nemzeti érdeket - fejtette ki a miniszter, hozzátéve, a szóban forgó konfliktusnak lett volna kulturált rendezése, például egy közös védjegy-megállapodással, azonban a Heineken ezt nem kereste, hanem minden eszközzel megpróbált ellehetetleníteni egy magyar érdeket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.