Sport

Labdarúgás: egy ponttal térhetett haza Gyuláról a Mórahalom

Labdarúgás: egy ponttal térhetett haza Gyuláról a Mórahalom

2017. március 18., szombat
Labdarúgás: egy ponttal térhetett haza Gyuláról a Mórahalom
morahalom-mehkerek002kf

Ugyan negyed órával a vége előtt megszerezte a vezetést a Mórahalom a Gyula vendégeként, mégis be kellett érnie egy ponttal.

Nehéz talajú pálya fogadta a feleket a békési fürdővárosban: ugyan mindkét együttesnek megvoltak a kisebb lehetőségei, de kiegyenlített meccs zajlott a pályán. A legnagyobb helyzet a hazaiak előtt adódott, de Balogh Milán 18 méterről a kapufát találta el. A fordulás után is hasonló mederben zajlott a találkozó, amelyben igazi fordulat a játékrész közepén állt be: Lipták Ákos ekkor megkapta második sárga lapját, így emberelőnybe került a Mórahalom. Tíz perc kellett ahhoz, hogy ezt ki is használják a homokhátiak, egy szépen végigvitt kontra végén a csereként beállt Szalma Gergely talált be. A Gyula az utolsó percekre mindent egy lapra tett fel, ennek eredményeként a 81. percben Balogh Milán már nem hibázta el második ziccerét, és laposan elgurította Halász Krisztián mellett, így kialakította a végeredményt. A Mórahalomnak bár megvolt a lehetősége arra, hogy megszerezze a győzelmet is, és bár fájó, hogy végül ezt nem sikerült begyűjteni, de ennek ellenére is értékes pontot szereztek Pócs Tamásék. A Mórahalom jövő héten a Szekszárd ellen folytatja a bajnokságot hazai környezetben.

Labdarúgó NB III Közép csoport, 23. forduló

Várfürdő-Gyulai Termál FC–Mórahalom VSE 1–1 (0–0)

Gyula, 150 néző. Vezette: Gaál Gyöngyi (Bornemissza Norbert, Mohos Mátyás Norbert).

Gyula:

Harman – Bogdán, Szabó Cs., Szántó, Pilán, Sipos, Lipták, Erdős (Burai, 80'), Styecz (Zámbori, 73'), Balogh M., Gábor-Lukács (Okos, 67'). Vezetőedző: Oláh Ferenc.

Mórahalom:

Halász – Bokányi, Szücs, Lászik (Zsoldos, 42'), Pócs T., Magyar, Podonyi (Juhász, 74'), Fodor, Várda, Busa (Szalma, 61'), Crkvenjakov. Edzők: Vojnic-Zelic Sasa, Magyar György.

Gólszerző:

Balogh M. (81'), ill. Szalma (76').

Sárga lap:

Styecz (54'), Pilán (88') ill. Bokányi R. (35'), Várda (50'), Podonyi (67'), Fodor (79').

Kiállítva:

Lipták (66'). Vojnic-Zelic Sasa:

"A küzdéssel elégedett vagyok, de a lőtt gólunk után egy másik csapat volt a pályán. Összességében reálisnak mondható az eredmény, az agresszivitásunk mellett annak is örülök, hogy már négy meccse nem kaptunk ki."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.