Sport

Kosárlabda: szinte végig szoros meccsen kapott ki a Szedeák Sopronban

Kosárlabda: szinte végig szoros meccsen kapott ki a Szedeák Sopronban

2017. március 4., szombat
Kosárlabda: szinte végig szoros meccsen kapott ki a Szedeák Sopronban
szedeak-sopron019kf

Rossz kezdés után összekapta magát a Naturtex-SZTE-Szedeák Sopronban, de nem tudott olyan támadójátékot nyújtani, amivel esélye lett volna a győzelemre.

Révész Ádám nélkül, azonban Filipovics Márkóval a soraiban utazott a Sopronhoz a Naturtex-SZTE-Szedeák, amely alaposan beragadt az első percekben: 9-0-al kezdtek a hazaiak, így Nikola Lazicnak hamar időt kellett kérnie. Nenad Sulovic szerezte az első szegedi pontokat, azonban Takács triplája után hamar tízpontos volt a különbség. Szerencsére a Sopron sem lendült bele a folytatásban, ellenben a Szedeák 13-5 után gyorsan dobott öt pontot, így időt kértek a hazaiak is. A második negyed felénél utolérte ellenfelét a Szeged, sőt, Ivan Lilov triplájával már a vezetést is átvette a Tisza-parti csapat. (23-24) Az eladott labdákkal is küzdött a Szedeák, de ezek ellenére is Filipovics első szegedi kosarának köszönhetően csak két pont volt a különbség a nagyszünetre. A fordulás után megint picit bent ragadt a Szedeák, jobban kezdte a második félidőt a Sopron, ráadásul csak 11 dobott pontig jutott a szegedi csapat ebben a tíz percben: nem jöttek a triplák, a Sopron pedig tulajdonképpen semmi extrát nyújtva épített ki egy kényelmes előnyt magának a nem túl pontgazdag meccs utolsó tíz percére. (46-37) Innen még ugyan többször is volt esélyük Ciricéknek arra, hogy igazán élessé tegyék a meccset, de igazán közel nem tudtak már felzárkózni: a Sopron pedig lényegesen pontosabban dobva visszavágott az újszegedi sportcsarnokban elszenvedett vereségért. Több volt ebben a találkozóban a Szedeák számára, de ilyen dobószázalékkal és eladott labdákkal nehezen lehet meccset nyerni. A szegediek ezzel tizenegyedik vereségüket szenvedték el, Nikola Lazic együttese szerdán a Jászberény vendégeként javíthat.

Ami a statisztikát illeti

A csapatmutatók tekintetében nagyjából hasonlóan triplázott a két csapat (5-5 bedobott hármas, a Sopron egyel kevesebbszer, 24 alkalommal próbálkozott kintről), a lepattanócsatát megnyerte a Szedeák 45-38-ra, ráadásul volt 17 támadólepattanója is a szegedieknek, és csak kettővel többször, 18-szor adták el a labdát ellenfelüknél - mindezek ellenére is a hazaiak nyerték a meccset. A szegediek legjobbja Juhos Levente volt: igazából csak ő játszott átlagon felül, 36 perce alatt egy remek dupla-duplát szállított, 13 pontja mellett volt 11 lepattanója, két kiharcolt és beütött faultja, és egy blokkja, valamint egy eladott labdája. Ivan Lilov 14 pontig jutott 38 perce során, volt öt lepattanója, hét eladott labdája, és egy blokkja. Nenad Sulovic 31 percet játszott, 9 pontot dobott, hét lepattanója mellett öt eladott és egy szerzett labdája volt. Marko Boltic ugyan a mezőny legtöbb (8) asszisztját osztotta ki: az irányító végigjátszotta a meccset, nyolc pontja mellett azonban hiába volt öt lepattanója, nem tudott igazán kiugrót nyújtani. Andrija Ciric is nyolc ponttal zárt: a szegedi csapatkapitány 34 percet játszott, öt lepattanója mellett három szerzett labdája és egy blokkja is volt. Összesen hét ember játszott a Szedeáknál: a két csere közül Wirth Ádám hét percet kapott, ez alatt egy faultja volt, míg a debütáló Filipovics Márkó kifejezetten jó teljesítményt nyújtott 12 perc alatt, két pontja melett 5 lepattanója, két szerzett labdája és két kiharcolt faultja volt, egy beütött hibája mellett. A hazaiaktól és a mezőnyből is kiemelkedett Mills, aki egy 17 pontos, 12 lepattanós dupla-duplát hozott, de volt három szerzett labdája és gólpassza, valamint beütött fault nélkül, ellenben négy kiharcolt szabálytalansággal zárta a meccset.

ONLINE
Sopron - Szedeák
62 : 54
(15-12, 13-14, 18-11, 16-17)

Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 20. forduló

Sopron KC - Naturtex-SZTE-Szedeák 62 - 54 (15-12, 13-14, 18-11, 16-17)

Sopron, Novomatic Aréna. Vezette: Benczur Tamás, Ádám József, Gyuris Péter (Gencsev Plámen).

Sopron:

Johnson 5, MILLS 17/6, Dénes -, Dufault 10, Takács N. 6/6.

Csere:

Myles 10, Tóth G. 5, Ruják 9/3.

Vezetőedző:

Dragan Aleksic.

Szedeák:

Boltic 8, Ciric 8/6, Lilov 14/6, JUHOS 13, Sulovic 9/3. Csere: Wirth -, Filipovics 2.

Vezetőedző:

Nikola Lazic.

Online közvetítésünk

VÉGE

IV. negyed 62-54 (15-12, 13-14, 18-11, 16-17)

40'

Lilov tempója nincs bent, majd Ruják egy középtávolival végleg lezárja a meccset, 62-52. Lilov még dobhat egy ziccert, de ez már nem változtat a tényen nem tudott támadásban élesen játszani a Szedeák Sopronban, így kikapott közvetlen riválisának otthonában.

39'

Ruják hibája után Lilov állhat a vonalra: mindkettő jó tőle, 60-52. Takács kétszer is vissza tudja szedni a saját pattanóját, de nincs belőle pont, majd időt kér a Szedeák - 40 másodperc még a meccsből.

39'

Lilov és Sulovic is begyűktö a negyedik hibáját - Mills viszont bedobja mindkét bünetőjét, 60-50. Mintegy másfél perc maradt még, időt kér Nikola Lazic.

38'

Ciric bemegy megint a palánk alá, de nem jó a horog, viszont megvan a labda. JUHOS! Jó tempó tőle, ezzel nyolc pontra lép vissza a Szedeák, szűk két perccel a vége előtt időt kér a Sopron 58-50-nél.

37'

JUHOS! Elkapta a fonalat, kioszt egy blokkot Rujáknak, ráadásul dupla-duplánál jár, 11 pont, 10 lepattanó eddig. Bolticnak üt oda Ruják, neki csak a második hibája. Ciric közelije nincs bent, Dufaulté viszont igen, 55-45. CIRIC! Egy tripla akapitánytól, 55-48, de sajnos Mills visszadobja, 58-48.

36'

Lilov passzol rossz helyre - Myles cserébe elrontja a triplát. Lilov is beleáll a trojkába, de nem jön neki - majd megszerzi a labdát Mylestól. Ciric triplája után Juhosé a támadópattanó, és nagyon hasznosan játszva, ezt is pontra váltja Juhos, 53-45. Nyolc pont, négy perc - nem ledolgozhatatlan!

35'

Így nehéz lesz, Tóth beejti a közelit, 53-41. Nem nyújt extrát a Sopron, de egyelőre ezt nem tudja kihasználni a Szedeák. Sulovic elrontja a közelit, de Juhosnak megvan a támadó - Bolticé sincs bent, majd Juhos harmadjára már bepréseli, 53-43.

34'

Juhos tempója sem jó, de Dufault is pontatlan. Takács üt be egy faultot Lilovnak, a bolgártól azonban rossz a floater. Továbbra is akadozik a támadójáték a Szedeáknál. Tóth triplája rövid a sarokból, majd ő faultolja Juhost, neki a negyedik hibája. Juhos büntetőzhet, mindkettő bent, 51-41.

33'

Dufault eladja - ez pedig remek alkalom arra, hogy időt kérjen Nikola Lazic. Támadásban sokkal több kell a Szedeáktól, nem tűnik nyerhetetlennek ez a meccs, mégha most 12 ponttal vezet a Sopron.

32'

Ruják kettese leperdül, de Ciric sem pontos a körtéből. Takács beszór egy triplát - ettől el tudtunk volna tekinteni, 51-39. Lilov sem tudja beejteni közelről.

31'

Mills egy ziccerrel, 48-37 - hosszú idő után tíz fölött különbség. Boltic betörése után nem tudja befejezni, de visszaszerzi a labdát Rujáktól, másodjára már megoldja, 48-39. I

II. negyed 46-37 (15-12, 13-14, 18-11)

30'

Lilov triplája nem esik be, majd Sulovic is beüti a harmadik hibáját - minden kezdő Szedeák játékosnak három faultja van. Visszajön Juhos a szegedi center helyett. Johnsontól csak a második büntető jó, 44-37. Boltic trojkája rövid, Rujáktól viszont jó a tempó - ez zárja a harmadik negyedet, 46-37. Nincs veszve még semmi a Szedeáknak, de huszáros utolsó negyed kell - a 37 dobott pont három negyed alatt viszont elég kevés.

29'

Sulovic faultolja Johsont, miután eladja a labdát. Johnson csak az egyiket dobja be, 43-37. Sulovictól nem jó a horog, majd Boltic hiába szerzi meg a támadót, Johsonnak passzol - mondjuk aztán a soproni is megteszi ugyanezt. Cirictől rossz a pincér.

28'

Boltic is eldobja kintről, de ez sincs bent. Takács ráemel egy trojkát, de ez sem jó - sőt, Ciricé sincs bent, szépen dobálnak kintről a felek. Sulovic megelőzi Mylest, majd Tóth üt oda a centernek, így lehet kicsit szusszanni.

27'

Myles most megoldja a betörése után, 39-35. Boltic lemásolja, 39-37. Ruják közelije lejön, Millstől pedig Lilov csak fault árán tudja megszerezni. Rujákot megelőzi Ciric, viszont Juhos triplája nem jó - sajnos Rujáké igen, 42-37.

26'

BOLTIC! Van már mezőnykosara is, de szép betörés volt, 37-33. Kell tőle is a ponterős játék, másképp nem lehet esélye a Szedeáknak. Ciric megszerzi Johnsontól, majd kap is egy faultot, így jöhetnek a büntetői: mindkettő bent tőle, 37-35.

25'

Ez most jó kintről Cirictől, kellett is, 37-31. Lilov beüti a második hibáját, de Myles ziccere most nem jó.

24'

Támadhat a Sopron még a technikai miatt: Mills akcióból is eredményes, 37-28, most kell figyelni, nehogy ellépjen a Sopron. Ciric triplája nem jó, de Dufaultnak sem jön a hármas a túloldalon.

23'

Myles a saját pattanóját szedi össze, és teszi vissza, 34-28. Sőt, Ciric reklamálja, hogy miért nem sípoltak a sporik, így ő kap egy technikait: Mills pedig köszöni szépen, és bedobja a büntetőt, 35-28.

22'

Megint eladott labda, de Ciric blokkja most megakadályozza az újabb soproni kosarat. Dufault aztán nem ront - majd a forgatókönyv megismétlődik, de most Lilov blokkolja Dufault-ot. Dénes faultja után Lilov állhat a vonalra: nem rontja el a büntetőit, 32-28.

21'

Lilov triplája nyitja a második félidőt, de nem jó a bolgár kinti dobása. Ciric középtávolról sem pontos - ellenben Myles ellenállhatatlanul indul meg és zsákol, 30-26.

II. negyed 28-27 (15-12, 13-14)

20'

Visszajön Lilov a negyed utolsó percére - de nem tudjuk felhozni megint a labdát. Boltic beüti a harmadik hibáját, de Filipovics megszerzi Mylestól a labdát. Tóth odaüt Lilovnak, és Ciric hiába indul el, Myles besapkázza őt. Megvan még a labda, maradt öt másodperc: FILIPOVICS! Remekül szállt be, és már pontja is van, miután jó a triplája a sarokból - végül csak kettes, visszanézték a bírók, és csak két pont, 28-26. Nem baj, fontos kosár volt ez, így kétpontos soproni előny a nagyszünetre.

19'

Tóth negyedjére már megoldja a palánk alól, 28-24. Időt kér Nikola Lazic: több volt ebben az időszakban, de egál után négy ponttal vezet a Sopron.

19'

Megint eladott labda, ezeket minimalizálni kell - ez már a tizenegyedik volt, és még nem telt el két negyed. Ruják triplája szerencsére nincs bent, majd Mylestól megszerzi Filipovics - de Cirictől egy picit rövid a tripla.

18'

Tóth kettese rövid, Filipovicsé ismét a pattanó. Boltic most eladja, Dénes hozhatja: Juhos állítja meg egy faulttal a soproni akciót, így Johson büntetőzhet: csak az első bent, 26-24. Megint pontatlan támadás a Szedeáktól, de Tóth szerencsére kihagyja a közelit. Lejön Lilov, visszaáll Ciric.

17'

Lilov megint ráemel egy triplát, de ez most nem jó. Johsonnak sem jön a hármas, majd Lilov eladott labdájából Mills viszi végig a ziccert, 25-24. Visszajön Juhos, Sulovic ül le a negyed végére.

16'

Filipovics szedi le a pattanót Dufault dobása után, Lilov második jó hármasával pedig először vezet a meccsen a Szedeák, 23-24. Johsontól nem jó a trojka válaszként.

15'

Debütál Filipovics a Szedeákban, Juhos kap egy kis pihenőt. Lilov középtávolija kiperdül, Johnsontól viszont jó a floater, 23-21. Sulovic most nem tudja megoldani a kettest - másodjára sem.

14'

Mylestól nem jó a tripla, majd Bolticot betakarja Dénes a ziccere közben. Időt kér a Sopron - ezt a negyedet eddig 9-6-ra nyeri a Szedeák, amely jelentősen feljavult a kezdéshez képest.

14'

Wirth egy triplával nyit - pontosabban nyitna, egy picit hosszú a dobása. Mylesé a pattanó, aki végig is megy vele, 21-19. Sulovic nem ront a palánk alól, 21-21.

13'

Boltic büntetőzhet az előbbi fault után: mindkettő bent tőle, 19-16. Ruják kidobja oldalt, ezt követően Lilovnak beesik a hármas: ezzel utoléri a Sopront a Szedeák, 19-19. Ruják most eldobja kintről, de ez nem jó.

12'

Dufault a palánk alól, 17-14. Dénes megszerzi Cirictől, de nem tudja beemelni a triplát. Bolticnak üt oda Dufault, miközben jöhet az első szegedi csere, Wirth váltja Ciricet.

11'

Tóth rossz triplája nyitja a második negyedet, majd Juhos középtávolija után Sulovic szállít egy faultot. Juhos ezt beemeli közelről, 15-14.

I. negyed 15-12

10'

Johnson eldobja kintről, de ez nincs bent, ahogy Lilové is kimarad: ez a negyed vége, rosszul kezdett a Szedeák, de folyamatosan megérkezett a meccsbe Nikola Lazic csapata.

10'

Sulovic újabb trojkája most nem hullik be, Myles viszont megindul a palánk felé, és befejezi a ziccert, 15-10. Sulovic most pontos a festékből, 15-12.

9'

Takács triplája nem jó, de Sulovic horga sincs bent a másik palánk alatt. Megint eladott labda a Soprontól, de Boltic tempója rövid, ahogyan Millsé is. Sulovic most rossz helyre passzol, nem jó a kiosztása, de szerencsére Mills elkapkodja.

9'

Sőt, Ciric most megszerzi Rujáktól, Lilovval ketten lejátszák, 13-10 - tíz pontról mindössze három a különbség, időt is kér a Sopron.

8'

Boltic beüti a második hibáját, Tóth büntetőzhet. Csak a második bent, 13-5. Na végre jön a szegedi tripla: Sulovic a szokásos egykezessel, 13-8!

7'

Tóth kettese kiperdül, Lilové a pattanó. Ciricnek sem jön a tripla, eddig hatból semmi távolról a Szedeák mérlege.

6'

Boltic ráemeli a harmadik hármasát, de ez sem jó. Sőt, nem is tudja visszatenni az irányító, miután Ciricnek megint megvan a támadópattanó - és Lilov trojkája sincs bent. Végül Juhos be tudja tuszkolnia, 12-4 - mi több, Dufaultra ráfújnak egy faultot. Bent a plusz egy is, 12-5.

5'

Jön Myles és Tóth a Sopronba. Előbbi rögtön ráemel egy triplát, de ez nem jó, viszont Millsé a támadó, de az ő trojkája sem a gyűrűben landol.

4'

Takács is beemel egy triplát a sarokból, 12-2. Cirictől most Mills szerzi meg - odaüt a kapitány, így nincs lerohanás.

3'

Megvan az első szegedi pont, Sulovic a festékből emeli be, 9-2. A szegedi center kihagyja a következő dobását, de Juhos, és Boltic is szed egy-egy támadópattanót - nincs azonban pont ezekből, Lilov triplája egy picit hosszú. Végül Sulovic faultja után jöhet a Sopron.

2'

Lilovtól megszerzi Mills, aki ezt ráadásul triplára váltja, 7-0. Megint nem tudja felhozni a labdát a Szedeák - most Dufault dobhat egy könnyű kosarat, 9-0 - alig telik el két perc, de Nikola Lazicnak időt kell kérnie!

1'

Boltic elenged egy triplát is, de ez sem jó - Mills tempója bent a túloldalon, 4-0.

1'

Elhozza a labdát a Szedeák a feldobásnál: Boltic középtávolija azonban lejön. Dufault a túloldalon már eredményes közelről, 2-0.

A mérkőzés 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.