Sport

Kosárlabda: megküzdött a győzelemért Jászberényben a Szedeák

Kosárlabda: megküzdött a győzelemért Jászberényben a Szedeák

2017. március 8., szerda
Kosárlabda: megküzdött a győzelemért Jászberényben a Szedeák
szedeak-jaszbereny012kf

Gyakorlatilag végig vezetve, szoros meccsen tudott nyerni Jászberényben a Naturtex-SZTE-Szedeák, amelynek légiósai remek teljesítményt nyújtottak.

Soproni veresége után Jászberényben próbált javítani a Naturtex-SZTE-Szedeák, amelynek keretében újra ott volt

Bán Tibor

.

Brent Arrington

hármasa nyitotta a meccset, majd

Nenad Sulovic

és

Ivan Lilov

kosaraival fordított a Szedeák. Jól támadott a szegedi együttes, így 5-10-nél időt is kért a Jászberény. A negyed végén

Nenad Sulovic

sorra szállította a pontokat, így a center vezérletével nyolc pontra meglépett a Szedeák. A második hamar meglett a tízpontos különbség is, mi több, 14 ponttal is vezettek a Tisza-partiak, akiknél nehezen akart megszületni az első kinti kosár, de végül

Andrija Ciric

megszerezte csapata első trojkáját. Tíz pontra visszajött a Jászberény két gyors kosár után, így időt kért

Nikola Lazic

is, végül egálra kihozta a második tíz percet a hazai együttes. A nagyszünet után Ciric öt pontja nyitotta a második félidőt, Nenad Sulovic pedig továbbra is szárnyalt, így folyamatosan tíz pont körüli szegedi előnyt mutatott az eredményjelző. A negyed hajrájában ugyan hat pontra felzárkózott a Jászberény, de ekkor

Juhos Levente

előbb egy fontos triplát, majd egy ziccert is bedobott, így ismét lélegzetvételnyi előnyhöz jutott a Szedeák. (42-53)

Ivan Lilov

kettő plusz egyes akciója zárta a negyedet, így 11 pontos fórról várhatta az utolsó tíz percet a Naturtex. 8-0-al kezdett a Jászberény a negyedik negyedben, de az egyenlítés nem jött 55-58 után. Három pontnál közelebb nem tudott férkőzni a hazai együttes, ekkor pedig

Marko Boltic

vette vállárra a Szegedet: az irányító betörései mellett triplával is jelentkezett, hármasával visszaállt a tízpontos különbség. (61-71) Jöttek a szegedi hármasok, a Jászberény azonban egy percre sem adta fel, az utolsó percre visszajöttek ismét három pontra, viszont Ivan Lilov nem rontotta el a büntetőit, ezzel végleg eldöntötte a meccset. Igazi csapatsikert aratott a Szedeák, amelyből több kiemelkedő teljesítmény is akadt, így Nikola Lazic csapata bezsebelte harmadik idegenbeli győzelmét - ezzel nagy lépést tett a középház felé. A Szedeák legközelebb szombaton 18 órától a Paksot fogadja az újszegedi sportcsarnokban.

Ami a statisztikát illeti

A csapatmutatók tekintetében a Jászberény jobban dobta a triplákat, húsz kinti dobásukból nyolc landolt a gyűrűben, míg a Szegednél 19 kísérletből csak öt zárult kosárral. Mindössze négy büntetőt dobhatott a Jászberény, ebből kettőt hagytak ki a hazaiak, a Szedeák 18 vonalról eldobott labdájából hat nem volt pontos. A lepattanócsata iksz lett, de a harminc szegedi letépett labdából 11 az ellenfél palánkja alatt volt. Ami kiemelkedő, az a 14 szegedi szerzett labda, ráadásul hattal kevesebb alkalommal adta el azt a Szedeák, mint ellenfele. Az egyéni teljesítményekre fordulva, a Szedeák legjobbja Marko Boltic volt: az irányító 12 dobásából 9 volt pontos, csak három triplája nem ért pontot. 36 perce során volt még két lepattanója, hat szerzett labdája, és a mezőny legtöbb, hét gólpasszát osztotta ki, valamint négy kiharcolt fault szerepel a neve mellett, és mindössze egyszer adta el a labdát. Nenad Sulovic 16 pontig jutott: a 32 percet játszott center öt lepattanóval és két szerzett labdával, három gólpasszal és a mezőny legtöbb, hét kiharcolt faultjával zárt - negatív oldalon csak a két eladott labda és a négy beütött fault szerepel. Andrija Ciric volt a Szedeák legeredményesebb játékosa: a 32 percet játszott csapatkapitány 18 pontot szerzett, négy lepattanója mellett volt egy szerzett labdája és két gólpassza, valamint négy kiharcolt hibája - igaz, ötször eladta a labdát. Juhos Levente ismét dupla-duplával zárt: 35 percet töltött a pályán, 11 pontot és lepattanót szállított, két asszisztja mellett egy szerzett labdája is akadt. Ivan Lilov szintén 11 pontig jutott: a bolgár légiós 33 percet játszott, négy lepattanó, két szerzett labda és négy gólpassz szerepel még a neve mellett, két eladott labda oldalán.

Wirth Ádám

16 percet játszhatott, ez alatt két pontot dobott, de volt két szerzett labdája és egy gólpassza, míg a 12 percet a pályán töltött Bán Tibor négy ponttal és két lepattanóval zárt. A Jászberény legjobja

Andrija Bojic

volt: 20 pontot és öt lepattanót szerzett, míg

Devon Saddler

szintén húsz pontig jutott, de hiába a hat gólpassza, mert hétszer is eladta a labdát.

ONLINE
Jászberény - Szedeák
74 : 79
(12-20, 17-17, 18-21, 27-21)

Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 21. forduló

JP-Auto JKSE - Naturtex-SZTE-Szedeák 74 - 79 (12-20, 17-17, 18-21, 27-21)

Jászberény, vezette: Földházi Tamás, Frányó Péter, Rácz Zsolt (Hartyáni Zsolt).

Jászberény:

Saddler 20/6, Arrington 6/6, Williams 11/3, Stamenkovic 5/3, BOJIC 20. Csere: Cseh -, Brbaklic 7/3, Mándoki 3/3, Czirbus 2.

Vezetőedző:

Stevan Tot.

Szedeák:

BOLTIC 17/3, Lilov 11, CIRIC 18/6, JUHOS 11/3, SULOVIC 16. Csere: Wirth 2, Bán 4/3.

Vezetőedző:

Nikola Lazic.

Kipontozódott:

Brbaklic (40').

Online közvetítésünk

IV. negyed 74-79 (12-20, 17-17, 18-21, 27-21)

40'

Egyszerű a taktika: a Jászberény faultol, bízik abban, hogy kimarad a büntető, majd egy triplával kiegyenlíthetnek: Lilov azonban belerondít ebbe, mert bedobja mindkettőt - Saddler még ráemeli kintről, de ez már nem számít, mellesleg nincs is bent - 74-79 a vége. Voltak ugyan meleg pillanatai a Szedeáknak Jászberényben, de gyakorlatilag végig vezetve nyeri meg harmadik idegenbeli bajnokiját a Naturtex-SZTE-Szedeák.

40'

Brbaklic odaüt Lilovnak, majd Ciricnek is, ezzel kipontozódik. Ciric kihagyja mindkét büntetőjét, Saddler triplája sincs bent. Bán ellen Arrington faultja, csak a második bent, 71-77. Stamenkovic beemel egy triplát, ezzel 74-77 - még izgalmas lehet a vége, de időt kér Nikola Lazic.

40'

Bojicot nehezen tudja most tartani a szedeák, 69-74. Bojic üt öda Bolticnak, büntetőzhet a szegedi irányító: nem ront a vonalról, 69-76. Brbaklic is a palánk alól eredményes, 71-76.

39'

Juhos rossz hármasa után Ciric nem tudja beejteni - időt kér a Jászberény, bő egy perc van még a meccsből.

38'

Ciric pontatlan passza után Bojic dobhat egy ziccert, 65-71. EZ IS JÓ KINTRŐL! A végére elkapta a fonalat a hármasokat illetően a Szedeák, most Bán süllyesztett el egyet kintről, 65-74. Bojic újabb közelije, 67-74.

37'

Stamenkovic trojkája után Bojic nem tudja visszatenni a támadót, majd Arrington is kihagyja - végül Bojic bepréseli, 63-71.

36'

BOLTIC! Szépen belelendült, 59-66. Sőt, Juhos megszerzi Saddlertől, és Lilov végigviheti - 59-68. Saddler triplája lejön, de Stamenkovic visszapöcizi, 61-68 - de jön BOLTIC, aki szerez egy triplát is, 61-71!

35'

Megint Boltic, elkapta a ritmust a hajrában a Szedeák irányítója, 59-64, ő is tíz pontos ezzel. Időt kér a Jászberény, alig öt perc van vissza.

34'

Saddler elrontja, Arringtonnak faultolnia kell. Bán váltja Wirth-et, Boltictól egy jó tempó, 57-62. Sulovic beüti a negyedik hibáját, majd Bojic kosarával tíz pont fölé jut, 59-62.

33'

Boltic töri meg a hazaiak lendületét, 55-60. Bojic gyors válasza, 57-60. Wirth hármasa nem jó a sarokból.

33'

Saddler is bezúz egy triplát, három pontra csökken a különbség - 55-58, időt is kér Nikola Lazic, 8-0-t fut a Jászberény. Szó se róla, ma nem jönnek a kinti dobások a Szedeáknál, csak három triplát dobtak a szegediek, szemben a hét hazai trojkával.

32'

Mándoki beemeli a hatodik berényi hármast, így 52-58. Lilov ejtése nincs bent, ahogy a triplája sem.

31'

Saddler továbbra is csak egyet rontott kettesből, 49-58. Juhostól ez most pontatlan, majd Sulovic beüti a harmadik hibáját. Wirth labdaszerzése után Juhos szedi le Lilov pattanóját, de Cirictől megszerzi Stamenkovic.

III. negyed 47-58 (12-20, 17-17, 18-21)

30'

Stamenkovic triplája lejön, Juhosnak megvan a pattanó, ezzel már dupla-duplánál jár (11 pont, 10 lepattanó). Lilov egy jó tempóval, ráadásul szól a síp is: bent a plusz egy is, 47-58. Bojicnak még van ideje egy dobásra, de ez rövid: voltak rossz pillanatai, de ezt a negyedet is megnyerte a Szedeák, amely így 11 ponttal vezet az utolsó tíz perc előtt.

29'

Boltic triplája kiperdül, majd beüti a harmadik hibáját - visszajön Wirth a helyére. Brbaklic egy triplával hat pontra hozza vissza a Jászberényt, 47-53. Ciric egy tempóval picit megnyugtatja a csapatot, 47-55.

28'

Stamenkovic középtávolija rövid, de Ciric eladja. Szerencsére Lilov visszaszerzi, Juhostól viszont rövid a tripla a sarokból. Bojic egy kettessel, 44-53.

27'

Williams megelőzi Lilovot, Bolticnak kell beütni egy faultot, így nincs könnyű kosár. Brbaklic ejt, 42-48. Beüt egy faultot is, majd Juhostól jön egy tripla, nagyon fontos volt, kezdett közelíteni a Jászberény, 42-51. Arringtontól megszerzi Ciric, Juhos pedig végigmehet a ziccerrel, 42-53 - gyors öt pont, időt is kér a Jászberény.

26'

Sulovic osztja ki Lilovnak, akitől jó a floater, 38-48. Labdát is szerez a bolgár, de nem jön a tripla - Bojicnak viszont igen a kettes, 40-48.

25'

Ciricet blokkolja Stamenkovic, de Juhos még próbálkozhat, viszont kiperdül a kettese. Williams a negyedik hazai triplát szerzi, 38-46. Lilov eladja, de Williams újabb hármasa már nincs bent.

24'

Sulovic labdát szerez, majd Bolticcal való összjátéka után tizedik kosarát is, 35-46. Arrington triplája rövid.

23'

Lilov összeszedi a saját pattanóját, de másodjára sincs bent. Bojic visszapöcizi a túloldalon, 35-44. Boltic triplája lejön.

22'

Saddler hármasa nem jó, de Arringtoné most a támadó, és Williams egy jó tempóval váltja ezt pontokra, 31-42. Boltic bejátszása után Sulovic szerzi meg kilencedik kosarát, 31-44. Saddler gyorsan válaszol egy betörés után, 33-44.

21'

Ciric hosszú kettesével indul a második félidő, de Sulovic szed egy támadót, majd Ciric másodjára már nem hibázik, 29-39. Sőt, a center labdát is szerez, ami után Ciric bedob egy triplát, 29-42!

II. negyed 29-37 (12-20, 17-17)

20'

Most sem tudja végigvinni a támadását a Szedeák - ebből szerencsére nincs hazai kosár, Saddler távoli hármasa nem jó. Kár a végéért, bár így is megmaradt a nyolcpontos előny a második félidőre.

19'

Visszajön Lilov Bán helyett. Egy elrontott támadás után Saddler egy ziccerrel, 29-37.

18'

Ciric üti be az első hibáját, majd Williams bontja meg a védelmet, 25-37. Cirictől megszerzi Cseh, Sulovicnak kell beütnie egy faultot, így nincs könnyű kosár. Wirth is jól védekezik, de Bántól nincs bent a tripla - ellenben Williams zsákolhat, miután szellős a védekezés, 27-37, először a meccsen időt kér Nikola Lazic!

17'

Saddler eladja, a meccsen negyedjére - Ciricet megállítja egy fault árán. A kapitány büntetőivel folytatódik a meccs, nem ront a vonalról, 23-37 - időt kér a Jászberény!

16'

Saddler hezitál, végül eldobja, jó a kettes, 20-32. Visszajön Sulovic, most Juhos ül le. Cseh faultolja a centert, majd Bán egy középtávolival, nincs bent. Saddler egy triplával jelentkezik, 23-32, de Ciric gyorsan visszadobja, 23-35 - ez volt az első szegedi hármas.

15'

Williams elengedi kintről, de nincs bent, majd Saddler is ráemeli a triplát, ez sem jó. Juhos indul el, Boltic pedig jó ütemben szolgálja ki, 18-32.

14'

Arrington középtávolija nincs bent, de Juhos sem tudja hasonló helyről bedobni. Williams egy betörés után, 18-28. JUHOS! Egy szép zsákolás tőle is, 18-30!

13'

Stamenkovictól nem jó a horog, Wirth viszont beviszi a palánk alá, és pontosabb, 14-26. Czirbus indul el, és zsákol egyet, 16-26. Boltic triplája nem jó, de Saddler elajda. Ciric visszajön, Sulovic kap egy kis pihenőt. Cirictől jó is a ziccer, 16-28.

12'

Williams kettese nem jó, majd szed egy pattanót. Sulovic triplája rövid, majd a túloldalon Juhos blokkolja Bojicot, ma is jó teljesítményt nyújt a palánk alatt a szegediek magasembere. A triplája már nem jó, végül Saddlert állítja meg Wirth egy faulttal. Bán Tibor váltja Lilovot.

11'

Czirbus pont Boltic kezébe dobja, Mándoki csak szabálytalanul tudja megállítani az irányítót. Sulovic közelije lejön, de összeszedi a saját pattanóját, majd kiharcol egy faultot. Mindkét büntetője a helyén, ezzel már tíz pont fölött a center, 14-24.

11'

Bojic ejtésével indul a második negyed, 14-20. Brbaklic hibája után Sulovic büntetői következnek: mindkettő jó tőle, 14-22.

I. negyed 12-20

10'

Bojic középtávolija rossz, majd jön az első szegedi csere: Wirth váltja Ciricet. Lilov tempója nem jó, majd Bojic engedi még el a negyed végén, de ez is Juhosnál köt ki - Sulovic remekelt az első játékrész végén, így nyolc ponttal vezet a Szedeák.

9'

Brbaklic is a vonalra állhat: mindkettőt kihagyja. Boltic megszerzi Arringtontól, majd megint a szegedi center eredményes, 12-20 - sőt, Arringtonnál még a síp is szól, de Sulovic kihagyja a plusz egyet. Czirbus is beáll a Jászberénynél.

8'

Saddler büntetőzhet Juhos faultja után: nem ront, 12-14. Ciric bejátszását Sulovic ejti be, 12-16. Mándoki áll be a hazaiakhoz, majd Cseh triplája jön le. Sulovic megint, 12-18.

7'

Juhosnak is van már pontja, 10-14. Csehtől lopja el Boltic, de Ciric nem tudja ezt befejezni. Lilov üt oda Saddlernek.

6'

Lilovnak nem jön a középtávoli sem, Arrington viszont beemeli a második trojkáját, 10-12. Brabaklic jön Williams helyett a Jászberénybe.

6'

Saddlertől most rövid a tempó, Juhos szedi le a pattanót, Boltic pedig megindul vele, és nem tudják megállítani, 7-12. Williams kettese is kimarad.

5'

Saddler egy tempóval csökkenti a különbséget, 7-10. Lilov összeszedi a saját pattanóját, de nincs bent Juhos triplája sem, Boltic is tép egy támadót, de Lilovtól sem jó a hármas.

4'

Boltic megelőzi Stamenkovicot, majd Bojic üti be a meccs első faultját. Cseh jön Bojic helyére - Sulovic viszont kihagyja mindkettőt a vonalról.

4'

Bojic ejtése nem jó, nem úgy Ciricé, aki másodjára is megoldja a közelit Sulovic kiosztása után, 5-10. Időt kér a Jászberény!

3'

Williams középtávolija rövid, Sulovicé a pattanó. Ciric indul meg a palánk felé, be is ejti, 3-6. Saddler lekopírozza, majd Bolticot sem tudják megállítani, 5-8.

2'

Saddler is eladja, Sulovic pedig megszerzi az első szegedi pontokat, 3-2. Most Boltic szerez labdát, Lilov pedig végigmehet a ziccerrel, 3-4.

1'

A Szedeák támadhat először, Stamenkovic azonban megszerzi Lilovtól, és Arrington elsüllyeszt egy hármast kezdésként, 3-0. Ciric is ráemeli kintről, de ez nem jó, majd ugyan Juhos megszerzi a támadót, de Williams megelőzi Ciricet.

18.52

- Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezd a Szedeák Jászberényben. A szegediek keretében ott van Révész Ádám és Bán Tibor is - kérdéses persze, a két, sérüléssel bajlódó játékos mennyit tud vállalni ma, kockáztatni pedig nem feltétlenül érdemes, hiszen mostantól lesz csak igazán pörgős a bajnokság, sorban jönnek a hétközi meccsek.

A mérkőzés 19 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.