Kultúra

Hetvenhárom gitáros zenél majd a IX. Tavaszi Gitártalálkozón

Hetvenhárom gitáros zenél majd a IX. Tavaszi Gitártalálkozón

2017. március 7., kedd
Hetvenhárom gitáros zenél majd a IX. Tavaszi Gitártalálkozón
gitar

Kilencedik alkalommal rendezi meg a Tavaszi Gitártalálkozót a Dugonics András Piarista Gimnázium és Karolina Gimnázium művészeti iskolája március 11-12-én a Piarista Gimnáziumban.

A IX. Tavaszi Gitártalálkozóra hetvenhárom versenyzőt várnak a szervezők húsz művészeti iskolából, a régióból, Vajdaságból, valamint Budapestről. Március 11-én, szombaton 10 órakor kezdődik a versenyszámok bemutatása, 16 órakor a SZTE Vántus István Szakközépiskola növendékeinek hangversenye lesz hallható, közben élő festészet (Piarista Mester Tanoda) i szórakoztatja majd a közönséget. A zsűri elnöki tisztjét

Szilvágyi Sándor

Liszt Ferenc-díjas gitárművész tölti be. A rendezvény a versenyzőkből szervezett gitárzenekar záró koncertjével zárul március 12-én, vasárnap 14 órakor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.