Közélet

Fidesz: Majtényi László Soros György jelöltje

Fidesz: Majtényi László Soros György jelöltje

2017. március 12., vasárnap
Fidesz: Majtényi László Soros György jelöltje

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Majtényi László Soros György államfőjelöltje, az üzletember áll mögötte.

Hidvéghi Balázs

vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "idegen hatalmi érdekek szolgálatáról beszélhetünk", így a jelölt méltatlan arra, hogy a magyar nemzet államfője legyen. Véleménye szerint egy nappal a szavazás előtt egyre több a nyugtalanító kérdés

Majtényi Lászlóval

kapcsolatban. "Az eddig elérhető információk alapján az tudható, hogy Majtényi László valójában

Soros György

jelöltje, Soros György érdekei, Soros György pénze áll mögötte" - mondta. Hozzátette: aki "a dollármilliárdos tőzsdespekuláns" hatalmi és gazdasági érdekeit szolgálja, az nem szolgálhatja a magyar érdekeket, mert a kettő kizárja egymást. A kommunikációs igazgató szégyenteljesnek nevezte, hogy a baloldali pártok idegen hatalmi érdekek mögé álltak be ahelyett, hogy a magyar nemzeti érdekek iránt elkötelezett jelöltet állítottak volna. Hidvéghi Balázs szerint Majtényi László ahelyett, hogy válaszolt volna az elmúlt napokban neki feltett kérdésekre arról, hogy pontosan mennyi pénzt kapott Soros Györgytől, milyen célokra kapta azt, és a milliárdos mit várt el cserébe, nem adott egyértelmű és egyenes választ, hanem "hazudozásba kezdett". Mint mondta, ellentmondó információk láttak napvilágot minderről, mert bár Majtényi László tagadta, hogy ismerné Soros Györgyöt, "az sem lehet igaz, hogy ne ismernék egymást Soros Györggyel", mivel az Eötvös Károly intézetet közösen hozták létre évekkel ezelőtt. Kérdésként vetette fel, hogy miért tagadja ezt Majtényi László. Az intézet létrehozásának célja az volt, hogy befolyásolják a közvéleményt, a magyar belpolitikát, a közéletet - tette hozzá, hangsúlyozva: egy más nemzetfelfogás, értékrend áll e mögött az intézet mögött, amely nem nyerte el a magyarok többségi támogatását. Hidvéghi Balázs elmondása szerint az első sajtóhírek 145 millió forintot is meghaladó támogatásról szóltak, majd Majtényi László 69 millió forintról beszélt, az általa vezetett intézet kimutatása pedig 109 millió forintos összeget jelez. A kommunikációs igazgató szerint "röpködnek tehát a milliók", de nem kaptak pontos választ arról, hogy pontosan mennyi pénzt kapott Majtényi László, és mindezt milyen elvárásért cserébe. Úgy fogalmazott: Majtényi Lászlót Soros György "mozgatta a múltban, és minden jel arra mutat, hogy ez a jövőben is így lenne", ezért szerinte "sokkal inkább indulhatna a bábszínházban valamilyen pozícióiért". Az Országgyűlés hétfőn választja meg Magyarország következő köztársasági elnökét öt évre. A Fidesz-KDNP

Áder János

jelenlegi államfőt jelölte a tisztségre, míg az ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökét támogatja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.