Közélet

A gyermekvédelmi jelzőrendszerről a bűnmegelőzési kurzuson + FOTÓK

A gyermekvédelmi jelzőrendszerről a bűnmegelőzési kurzuson + FOTÓK

2017. március 21., kedd
A gyermekvédelmi jelzőrendszerről a bűnmegelőzési kurzuson + FOTÓK
eloadas_juhasz_tunde16_gs

A „Nem vagyunk egyedül” című áldozatvédelmi projekt már befejeződött, ám a Szegedi Tudományegyetem ehhez kapcsolódóan indított speciális kurzus továbbra is népszerű. A hallgatók ezúttal a gyermekvédelmi jelzőrendszerről, a kormányhivatalnak a gyámügy és a gyermekvédelem területén végzett munkájáról hallhattak előadásokat.

Már a 2012-ben indult

projekt

hivatalos zárásán

elhangzott

, hogy tovább folytatódik a „Nem vagyunk egyedül” címet viselő bűnmegelőzési projekt, amelyhez kapcsolódóan a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kara folyamatosan hirdet kurzusokat, amelyeken öt év alatt 1000 hallgató vett részt. Az áldozatvédelmi kurzus népszerűségét jelzi, hogy ebben a félévben 117-en vették fel, s ezúttal a gyermekvédelmi jelzőrendszerről, valamint a kormányhivatal működéséről hallhattak előadásokat az egyetemisták. „A gyermekvédelem és a gyámügy területe nagyon érzékeny terület. Egyrészt jogszabályok által behatárolt feladata és a hatásköre van a járási hivataloknak, de valahol a közös felelősségtudat és az abból adódó jelzőrendszer működtetésére szeretnénk nagyobb figyelmet és hangsúlyt fektetni” – fogalmazott

Juhász Tünde

kormánymegbízott. Elmondta, a TÁMOP-os áldozatvédemi projekt gazdájaként a kormányhivatal egy egész Csongrád megyére kiterjedő összefogást valósított meg partnereivel, az áldozattá válás megelőzése érdekében eljárásrendet, jelzőrendszert dolgoztak ki. A gyermekvédelmi jelzőrendszer hatékonyabbá tétele érdekében például

18 szervezet kötött együttműködési megállapodást

annak érdekében, hogy minél kevesebb gyermek váljon áldozattá. Juhász Tünde hangsúlyozta, minden gyermekvédelmi és gyámügy egyedi eset, ezért is szinte lehetetlen ezek összehasonítani. Az SZTE-s kurzus arra is felhívja a figyelmet az egyes esetek bemutatásán túlmenően, hogy csak egy valóban élő jelzőrendszer lehet hatékony, s csak ezzel érhető el, hogy időben segítséget tudjanak nyújtani annak a gyermeknek és családjának, aki rászorul. A kormánymegbízott úgy fogalmazott, ezen a területen Csongrád megye élen jár, jól együttműködnek a társhatóságokkal, de ez a terület folyamatos odafigyelést igényel. A Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán az áldozatvédelmi és megelőzési ismereteket közvetítő prevenciós kurzus keretében tartott órákon

Szilágyiné Bay Lujza

nyugalmazott rendőr alezredes, a pályázat szakmai vezetőjének irányításával az aktuális megelőzési ismereteken túl egyes részterületekre is koncentrálnak. A gyakorlatorientált képzés fő célja ugyanis az, hogy a fiatal szakembereket felkészítse azokra a feladatokra, amelyek a szociális szférában várják őket, a diplomaszerzés után. „A kurzus sokat változott az elmúlt évek alatt igazodva a kihívásokhoz, például foglalkozunk olyan speciális területtel is ma már, mint a terrorizmus és annak áldozatai, vagy épp a migráció kérdése. Bár a pályázat fenntartási időszaka lezárult, de az egyetem valószínűleg megtartja a jövőben is ezt a kurzust, hiszen nagyon fontos, hogy a hallgatók áldozatvédelmi, áldozatsegítő ismeretekkel tudjanak kilépni az életbe” – mondta el portálunknak Szilágyiné Bay Lujza. Tapasztalatai szerint a hallgatók bár az élet számtalan területén rendelkeznek tapasztalatokkal, és az oktatásuk is sokrétű, ám az áldozatsegítő törvényről és az áldozatsegítésről nem rendelkeznek túl sok információval. Ezért szerinte hiánypótló az SZTE ezen kurzusa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.