Bulvár

Vádat emeltek az összeütköző villamosok ügyében

Vádat emeltek az összeütköző villamosok ügyében

2017. február 17., péntek
Vádat emeltek az összeütköző villamosok ügyében
villamosbaleset06_gs

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a villamosvezető nővel szemben, akinek figyelmetlensége két villamos összeütközését eredményezte.

A vádirat szerint a vádlott mintegy 10 nappal az eseményeket megelőzően kezdett villamosvezetőként dolgozni a Szegedi Közlekedési Kft-nél. A vádlott 2015. november 10-én 11 óra körül vezette a Tisza Lajos körúton az Anna-kút irányába közlekedő villamost, mintegy 30 utast szállítva. Pár perccel azt megelőzően, hogy az Anna-kúti kereszteződéshez érkezett volna, egy másik villamos műszaki meghibásodása miatt a kereszteződésben a váltókat átállították. A kézi átállítás következtében a váltó reteszelve maradt és azt a menetrend szerint következő villamos vezetőjének, így a vádlottnak kellett volna mechanikusan kézzel visszaállítania az eredeti útvonalnak megfelelő irányba. A vádlott a kereszteződésben egyenesen szeretett volna tovább haladni, azonban a villamosvezetői rutintalanságából és figyelmetlenségéből kifolyólag nem ellenőrizte a váltón történő áthajtása során azt, hogy a váltó a kívánt irányba tereli-e a villamost. Így figyelmen kívül hagyta a váltó azon jelzését, mely szerint a váltó balra kanyarodó állapotban van és már csak a kereszteződésbe történő beérkezése során észlelte ezt. Ekkor fékezése ellenére a villamos mintegy 5-6 kilométeres sebességgel nekiütközött a szemből érkező és egyenesen továbbhaladni szándékozó villamosnak, amely mintegy 20 utast szállított. Az ütközés következtében a villamosok nem siklottak ki, de a vétlen villamos áramszedői kiszakadtak. A baleset következtében a vétlen villamoson utazó egyik utas 8 napon túl, mintegy 5 hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett, mivel a székről leesett, fejét beütötte és elájult. Megsérült ezen túlmenően 8 napon belül gyógyuló gyógytartammal a vétlen villamos vezetője, valamint 4 további utas is. Mindezeken túlmenően 45, a balesetekben érintett villamosokon utazó személy testi épsége került közvetlen veszélybe. A baleset következtében két villamosban közel 8 millió forint kár keletkezett. A vádlott a vádirat szerint figyelmetlenségből megszegte a villamos közlekedésére vonatkozó és a váltón áthaladással összefüggő, a villamosvezetőkre vonatkozó foglalkozási szabályt. A járási ügyészség a vádlottat foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.