Közélet

Lelép a görög - Nem épül vegyi üzem Algyőn

Lelép a görög - Nem épül vegyi üzem Algyőn

2017. február 21., kedd
Lelép a görög - Nem épül vegyi üzem Algyőn
vegyiuzem_tabla001kf

A K&P Chem Kft. eláll a projekt Algyőn való megvalósításától - közölte Molnár Áron, a település polgármestere. Népszavazás viszont lesz.

A település első embere a Nemzeti Befektetési Ügynökségtől (HIPA) kapott információk alapján adott ki közleményt. Mint írta, a görög befektető a döntésről a későbbiekben hivatalos úton is tájékoztatni fogja az önkormányzatot. A vasárnapra meghirdetett népszavazást a történtektől meg kell tartani.

Vadász Csaba

főjegyző, a Csongrád Megyei Területi Választási Iroda vezetője

a delmagyar.hu-nak

azt mondta, a népszavazási kezdeményezés okafogyottságát csak bíróság mondhatja ki, ez pedig ilyen rövid idő alatt nem történhet meg. Az algyői

képviselő-testület 2016 májusi ülésén

esett szó először arról, hogy egy görög befektető települne az ipari parkba. A tervek szerint a K&P Chem Kft. 4 milliárdos beruházással első körben 50-55 munkahelyet teremtett volna, munkát biztosítva vegyészeknek, technikusoknak és IT-szakembereknek is. Az éves szinten 50 millió eurós forgalmat tervező üzemhez kapcsolódóan egy kutatóközpont is létrehozásában is gondolkodtak, amely további munkahelyeket hozott volna Algyőre. Alapvetően háztartási vegyi alapanyagokat gyártottak volna a nagyközség közelében a 47-es számú főúthoz közel, amelyeket többek között tusfürdőkhöz, mosóporokhoz vagy épp fogkrémekhez használnak fel. Folyékony kén oxidációjával és egyéb kémiai folyamatokkal egy nem éghető folyadékot hoztak volna létre, aminek habzásnövelő hatása van, ezt állították volna elő Algyőn, s szállították volna innen nagy múltú világcégeknek. A vitát és kétkedést előbb a képviselő-testület egy részében az váltotta ki, hogy felső küszöbértékes veszélyes üzemről van szó, ugyanis a területen bizonyos mennyiség felüli etoxi-alkoholt tároltak volna a kémiai folyamatokhoz, ami egy nem éghető, nem robbanásveszélyes anyag, de a környezetre káros, mert nehezen bomlik le. A beruházás ellenzői később leginkább azzal érveltek, hogy túl közel épülne meg a gyár a településhez, míg a támogatók Algyő fejlődésének egy fontos lépéseként értékelték a beruházást.

Vasileios Papaioannou

, a K&P Chem Kft. projektmenedzsere egy tavaly novemberi lakossági fórumon azt hangsúlyozta, a maguk részéről a párbeszédre hajlanak, jó kapcsolat kialakítására törekednek, ám maga a népszavazási kezdeményezés, a 47-es út betonelválasztóin megjelent feliratok és egyéb uszító röplapok azonban azt sugallják nekik, viszonyuk nem lehet üzleti. Úgy fogalmazott, ha népszavazást tartanak a cég betelepüléséről, úgy elmennek Algyőről. Azt is világossá tette a novemberi fórumon a projektmenedzser, hogy tavaszig semmiképp nem várnak az építkezéssel, pedig már akkor látszott, hogy a referendumot nem lehet kiírni 2016-ra, az immár okafogyottá vált referendumot február 26-án tartják a nagyközségben. A vegyi üzem ügye felkorbácsolta az indulatokat a településen, az erről írt cikkeink

ITT

találhatóak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.