Közélet

"Lehet Ész Nélkül Politizálni" - Botka átnevezte volna az LMP-t, most udvarol neki

"Lehet Ész Nélkül Politizálni" - Botka átnevezte volna az LMP-t, most udvarol neki

2017. február 14., kedd
"Lehet Ész Nélkül Politizálni" - Botka átnevezte volna az LMP-t, most udvarol neki
varosi_kozgyules034kf

Az LMP-vel kezdi meg az ellenzéki összefogásról szóló tárgyalásokat az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Botka Lászlóra kínos percek várnak, ha az ökopárt átvizsgálja, mit hozott a csomagjában, hiszen 2010 óta Szegeden ott aprította és ekézte az LMP-t és annak politikusait, ahol csak érte. A közgyűlési jegyzőkönyvek és tudósításaink alapján bevilágítunk a Botka-batyuba, hiszen Bálint napján nem árt tudni, hogy a piros szívecskék mögött valójában mi bújik meg.

Fordulat lehet az ellenzéki összefogásban

Botka László

és az LMP egymásra találása - írta meg hétfőn elsőként

az Index,

melynek a szocialisták miniszterelnök-jelöltje elismerte, az Orbán-kormány leváltásának lehetőségéről a héten elsőként a Lehet Más a Politikával kezdi meg az egyeztetést. Az ügy számos pikantériát rejteget, és nem csak a tekintetben, hogy a zöldek

kongresszusi döntést hoztak már az önálló választási indulásról,

de Szegedről nézve az is megdöbbentő, hogy a város szocialista polgármestere a hatalom reményében udvarolni kezd annak a pártnak, melynek politikáját, tevékenységét, képviselőit, szavazóbázisát 2010 óta folyamatosan lekicsinylően becsmérli vagy éppen nevetség tárgyává teszi a helyi közgyűlésben. Ez persze korántsem véletlen, hiszen az LMP - melynek 2016-ig éppen Szegeden volt az egyik legerősebb bázisa -

szakmai alapon bírálta a Botka-féle városvezetést mind stílusában, mind tartalmában,

és el is találták az Achilles-sarkát: egyrészt balról támadták, bemutatván, hogy a szociális érzékenység csak szavakban létezik, és a mintaértékűnek felcicomázott szegedi szociál- és társadalompolitika száz sebből vérzik, és ugyanez igaz az úgynevezett zöld gondolkodásra is, harmadrészt hónapról hónapra érzékeltették és alátámasztották, hogy az európai demokratikus értékeket a zászlajára tűző polgármester valójában mennyire hidegen hagyják az olyasféle szempontok, mint a demokratikus vezetés, a részvételi demokrácia, a lakosság bevonása a fontos tervezési folyamatokba vagy a civil szervezetekkel való egyeztetés. Botka László egyre nehezebben tűrte a közgyűlésben az LMP-s kritikát, így a torony alatt egyre élesebben ütötte az LMP-t, hol cinikusan, hol személyeskedve, annak helyi politikáján és képviseletén keresztül az országos szervezetet is tűz alá véve. Portálunk olvasói számára nem ismeretlen a sztori, ettől függetlenül - korábbi tudósításainkat, valamint a hivatalos közgyűlési jegyzőkönyveket segítségül hívva - nem árt felidézni néhány izgalmas részletet az utóbbi évek "gyöngyszemei" közül.

Lehet Ész Nélkül Politizálni?

Botka László és kabinetjének visszatérő gondolata és szófordulata volt a helyi politikai életben és a közgyűléseken, hogy az LMP-t át kellene nevezni LÉSZ-nek (vagy LÉP-nek), azaz "Lehet Ész Nélkül Politizálni"-nak. 2011. június 28-án a polgármester sajtófőnöke

"LMP Szegeden: L.É.P. - avagy Lehet Ész Nélkül Politizálni?"

címmel adott ki sajtóközleményt. 2012. június 22-én

a polgármester szúrta oda

egy vita hevében: "Megérett a helyzet, hogy Szegeden az LMP-t LÉSZ-re módosítsák, ez a lehet ész nélkül politizálni". A 2013. február 22-i ülésen is

azt vágta az LMP fejéhez

: "Többször említette már az elmúlt három évben és javasolja a helyi pártszervezetnek, hogy az LMP helyett a LÉSZ nevet vegyék fel, a Lehet Ész Nélkül Politizálni, mert amit most és az elmúlt időszakban is művelnek, azt így lehet összefoglalni". 2015. február 13-án ugyancsak

megismételte ezt a véleményét

az LMP-vel kapcsolatban: "Lehet más a politika, bár inkább lehet ész nélkül politizálni, javasolja, hogy a párt nevezze át magát" - erről az epizódról

még az országos sajtó is

beszámolt.

Középen csak szaggatott fehér vonal és döglött macska van

Az LMP által meghatározott és képviselt politikai iránnyal, stratégiával

(ti. szembenállás mind a klasszikus jobb-, mind a baloldallal, azaz a 2010 előtti pártokkal - a szerk.)

kapcsolatosan is súlyos bírálatokat fogalmazott meg a szegedi közgyűléseken Botka László. 2011. november 25-én úgy fogalmazott: "Az LMP, akinek van véleménye mindenről, de általában nem ért vele egyet", majd ezt megismételte 2012. szeptember 28-án is: "Ebből csak egy dologra tud következtetni, hogy az LMP-nek megint van véleménye, csak nem ért vele egyet". 2015. május 8-án pedig még ennél is tovább ment: "

különlegesen nevetséges, hogy az LMP mindig középre pozicionálja magát, az LMP véleménye szerint a jobboldal és a baloldal is tévedhet.Az LMP mindig az út közepén áll, ezt a politikát folytatják, csakhogy az út közepén csupán szaggatott fehér vonal és döglött macska van, és ez Szegeden is kiderül." 2014. június 27-én pedig azt mondta: "Többek között az a baj az LMP-vel, hogy soha nem a városról – egyébként az országról sem – van véleménye, hanem a többi politikai erőről". Nem egyszer ojtotta egyébként személyeskedésbe is az LMP politikai állásfoglalásaival kapcsolatos kritikáját is, erre példa, amikor 2015. szeptember 25-én sarkos véleményt formált Szentistványi István ((a zöldek önkormányzati képviselője - a szerk.) közgyűlés előtti sajtótájékoztatóiról, miszerint "Határozott meggyőződése, hogy Szentistványi István képviselő azért ismerteti részletesen gondolatait a közgyűlés előtt, hátha valaki megérti és utána elmagyarázza neki"...

Felvonult az LMP teljes tagsága, avagy álom a 10 százalékról

lmp_fak_ia
Botka László részéről nem számítanak szokatlannak az LMP tagságára, bázisára, szavazótáborára tett dehonesztáló megjegyzések sem. Először talán akkor kapott ez szélesebb nyilvánosságot, amikor a 2011. december 16-i közmeghallgatáson-közgyűlésen néhány, nem több mint egy tucat - egyébként nem is LMP-s! - civil aktivista jelent meg a városházán, és városfejlesztési-szakmai kérdésekkel bombázták a polgármestert. Az ezt nehezen tűrő városvezető ekkor cinikusan odavetette: "Úgy véli, hogy az LMP teljes tagsága felvonult", amit több résztvevő is kikért magának. Hogy milyen mély nyomokat hagyott Botkában az eset, azt jól mutatja, hogy erre egy év múlva is visszatért, amikor a 2012. december 1-jei ülésen közölte: "Kéri, hogy az LMP-s nagypárti stratégiájában ne az legyen már, hogy a közmeghallgatást tekinti annak az áttörésnek, amikor majd támogatókat szerez, mert az összes aktivistái itt volt a közmeghallgatáson, és nem éppen szerencsés módon folyt a dolog." Ami az LMP támogatottságát illeti, 2014. december 19-én úgy értékelt: "Szentistványi István és a pártja holmi választók 10%-áról álmodozik, holott soha az életben nem fogja elérni", ám ennél többször is jóval tovább ment, 2014. november 21-én arról értekezett, "miért kapott az LMP 1,5%-ot az októberi választásokon", majd mikor az érintett párt városatyája megpróbálta szembesíteni az adatok valóságtartalmával (ti.: ha tényleg csak ennyien szavaztak volna az LMP-re, nem is juttathattak volna be képviselőt a torony alá - a szerk.), tovább folytatta a szurkálást: "1,3%-nál vannak, és úgy tűnik, hogy van még lejjebb", majd "1,2%-nál tartanak".

Ami már csak hab a tortán: a Tanács Eszter-ügy

kozgyules_varosi12_gs
Az elsőként a SZEGEDma.hu által a nyilvánosság elé tárt, később ugyancsak országosan ismertté vált szegedi Tanács Eszter-sztori tehát már csak hab a Bálint-napi piros habos tortán, amit Botka László megpróbál lenyomni az LMP torkán. Emlékezetes, az MSZP polgármester egy LMP-s belharcot meglovagolva - 2016-ban a Csongrád megyei elnökség három tagját és Szentistványi István kizárta a párt, mert előbbiek különvéleményt fogalmaztak meg Schiffer András azon javaslata kapcsán, hogy nyomkövetővel kellene ellátni a migránsokat, utóbbi pedig kiküldte azt a sajtónak, erre a területi szervezet legaktívabb tagjai bejelentették kilépésüket - iszonyatos sebességgel távolította el a legfajsúlyosabb, költségvetési kérdéseket is tárgyaló helyi bizottságból, a pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottságból az LMP által delegált külső szakértői tagot, a városvezetést folyamatosan kritikus és kényes kérdésekkel bombázó Tanács Esztert. A rendkívül szokatlan (sokak által pitiáner politikai bosszúnak titulált) húzás ellen a teljes helyi ellenzék és a civilek is tiltakoztak, Szentistványi István pedig arra hívta fel a jogvégzett Botka figyelmét, hogy fellebbezett a kizárás ellen, a döntés nem jogerős, tehát minimum e folyamat lezárásáig ne tegyen elhamarkodott politikai lépéseket, ám sem ez, sem a civilek közgyűlési demonstrációja nem hatotta meg az MSZP akkori országos választmányi elnökét. A bosszú beteljesedett, Tanács Eszternek távoznia kellett a szegedi politika színpadáról. Epilógus: Szentistványi István azóta nemcsak első-, de másodfokon is pert nyert a bíróságon, tehát hivatalosan és jogerősen az LMP tagjának számít. A 2014-ben általa külsős bizottsági tagnak delegált Tanács Eszter "botkai rehabilitációja" viszont oly távolinak tűnik, mint az, hogy az LMP a szocialista politikus kedvéért LÉSZ-nek vagy LÉP-nek nevezze át magát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.