Sport

Labdarúgás: Podonyi triplájával fordított a Mórahalom a Makó ellen

Labdarúgás: Podonyi triplájával fordított a Mórahalom a Makó ellen

2017. február 8., szerda
Labdarúgás: Podonyi triplájával fordított a Mórahalom a Makó ellen
SZS20140507_mako_morahalom_049

A szünetben vezetett a Makó Mórahalmon, az NB III-as együttes azonban visszatérő játékosa mesterhármasával a maga javára fordította a meccset a szünet után.

A felkészülési időszak során másodjára találkozott egymással a Mórahalom VSE és a Makói FC, ám ezúttal nem a hagymavárosban, hanem a homokhátiak pályaválasztásával. Kiegyenlített mérkőzésen az első félidő derekán a Mórahalom házi gólkirálya,

Dalibor Crkvenjakov

találatával szerezte meg a vezetést, aki egy szabadrúgást követően lecsorgó labdánál volt a legélelmesebb. Ezt követően a Makó akarata érvényesült, és két szép akciót követően

Gémes Bence

kétszeri villanásával megfordította a meccset. A szünet után a megyei I. osztály őszi ezüstérmese egyre inkább fáradni látszott, a jövő heti bajnoki rajtra készülő Mórahalom pedig egyre nagyobb fölénybe került: a csapathoz visszatérő

Podonyi Norbert

mesterhármasának köszönhetően pedig meg is fordította, így meg is nyerte a szerdai felkészülési mérkőzést. A Mórahalom szombaton 11 órától az FK Backa 1901 csapatát a bajnoki főpróbán, míg a Makó a Békés megyei I. osztályú Orosházi Rákóczi Vasassal találkozik szombaton 15 órakor.

Felkészülési mérkőzésen

Mórahalom VSE - Makói FC 4-2 (1-2)

Mórahalom:

Halász - Bokányi R., Lászik, Zsoldos, Fodor, Mészáros T., Pócs T., Juhász, Pócs D. Várda, Crkvenjakov.

Csere:

Révész (kapus), Podonyi, Szücs.

Makó:

Garamvölgyi - Palotás, Rakonczai, Kalász, Szil, Tóth T., Széll, Bánóczki, Solymosi, Gémes, Vajna.

Csere:

Galló, Gilinger, Bartucz, Czebe, Horváth K.

Gól:

Crkvenjakov, Podonyi (3) ill. Gémes (2).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.