Közélet

Ingyenes lehet jövőre az első középfokú nyelvvizsga és a KRESZ-vizsga

Ingyenes lehet jövőre az első középfokú nyelvvizsga és a KRESZ-vizsga

2017. február 27., hétfő
Ingyenes lehet jövőre az első középfokú nyelvvizsga és a KRESZ-vizsga
nyelvtanulas_idegen_nyelv

A kormány az új ifjúsági stratégiában arra tesz javaslatot, hogy az állam magára vállalja az első középfokú nyelvvizsga költségét. Minisztériumi források szerint az intézkedés már a következő évtől hatályos lesz.

Jövőre ingyenes lehet az első középfokú nyelvvizsga - írta a Magyar Idők minisztériumi forrásra hivatkozva hétfői számában. A kormány az új ifjúsági stratégiában arra tesz javaslatot, hogy az állam magára vállalja az első középfokú nyelvvizsga költségét. Minisztériumi források szerint az intézkedés már a következő évtől hatályos lesz – írta a lap. A kormányzati kezdeményezés összefüggésben áll azzal is, hogy egy 2014-es rendelet értelmében 2020-tól a felsőoktatásba csak az vehető fel, aki legalább középfokú (B2 szintű) nyelvvizsgával rendelkezik. A Magyar Idők értesülései szerint a KRESZ-vizsgát is ingyenessé teszi a kormány a diákok számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.