Közélet

Élesedik az algyői ipari park vállalkozói és a helyi Fidesz közötti vita

Élesedik az algyői ipari park vállalkozói és a helyi Fidesz közötti vita

2017. február 18., szombat
Élesedik az algyői ipari park vállalkozói és a helyi Fidesz közötti vita
vegyiuzem_tabla001kf

Bírálta az algyői Fidesz-frakció a vegyi üzem mellett kiálló cégeket, többek között azzal, hogy nincs tisztában a félszáz vállalkozás azzal, hogy mit is támogatnak röpirataikkal, weboldalukkal, és eleve nonszensz, hogy bele akarnak szólni a népszavazásba. Most megszólalnak a görög vegyi üzem Algyőre települését támogató cégek, szerintük nem az a nonszensz, amit ők csinálnak, hanem az, amit a Fidesz.

Az algyői ipari park cégei, vállalkozásai a Fidesz-frakció sajtótájékoztatójára közleményben reagáltak. A portálunkhoz eljuttatott nyilatkozatukban alább olvashatják, miként is értékelik az őket ért bíráló megjegyzéseket, és hogy ők mit is tartanak nonszensznek a görög vegyi üzem betelepülése kapcsán zajló kampányban.

Nyolc nonszenszről

Mint „

A rugós ördögtől a magánérdekig

” cikk megszólítottjai szeretnénk arról nyilatkozni, hogy miért nem „nonszensz, hogy az ipari park vezetői beleszólnak a település belügyének számító népszavazásba”.

vegyiuzem_tabla002kf

Mi az algyői ipari park cégei és vállalkozásai nem „rugós ördögként ugrottunk elő, hanem 2016 júniusától, amikor a kormány nemzetgazdasági szinten kiemelt beruházásnak minősítette a vegyi üzem megépítését, és kijelölte annak helyszínét, teljes erőnkkel támogatjuk a beruházást. Cégeinknek és munkavállalóinknak hosszú távú érdeke fűződik ennek megvalósításához. A nonszensz szót többször használták a frakció tagjai, mi viszont úgy látjuk, hogy részükről tapasztalható több nonszensz vagy ennek sorozata.

1. Nonszensz

– a 3 képviselő úgy tesz, mintha nem tudná, hogy az Ipari Park 30%-ának tulajdonosa az algyői önkormányzat.

2. Nonszensz

– elfelejtkeznek arról, hogy a nagyközségnek évi 120 millió forintot fizetünk be.

3. Nonszensz

– nálunk több mint 150 algyői dolgozik, ami családtagjaikkal együtt 500 algyőit tenne ki, akik számára az elkövetkező 30 évben biztos egzisztenciát jelentene a megépülő üzem.

4. Nonszensz

– nem veszik figyelembe, hogy az üzem évente 45 millió forintot fizetne Algyőnek, amit az önkormányzat felhasználhat.

5. Nonszensz

– nem csak ipari parki, de 8 algyői cég is támogatja a beruházást.

6. Nonszensz

– nem említik, hogy 100 új munkahely képződnek az üzemben és a beszállítóknál.

7. Nonszensz

– a képviselőnő valószínűleg nem tud arról, hogy egy befektető csak azon az ingatlanon építi fel üzemét, ahol adottak az infrastrukturális feltételek. Ezen túl a kormányhatározatban jelölték ki az építés színhelyét.

8. Nonszensz

– az algyői Fidesz frakció szembe megy azzal a kormánydöntéssel, amely az üzem építését népgazdaságilag kiemelt beruházásnak minősítette és minden eszközzel meg akarja akadályozni annak felépítését. Az algyőiek megfélemlítésére olyan, az alapvető kémiai ismereteket nélkülöző butaságokat terjesztenek, hogy savas esők lesznek, és az iskola udvarán játszó gyerekek rákosak lesznek.

A beruházás támogatói - www.biztonsagosuzem.hu Ipari Park cégei, vállalkozásai

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.