Bulvár

Az autósok 20 százaléka az évszaknak nem megfelelő gumit használ egy felmérés szerint

Az autósok 20 százaléka az évszaknak nem megfelelő gumit használ egy felmérés szerint

2017. február 26., vasárnap
Az autósok 20 százaléka az évszaknak nem megfelelő gumit használ egy felmérés szerint

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén - közölte az Automax Szerviz Kft. márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

A közlemény szerint

Nagy Tibor

, a cég ügyvezetője elmondta, mivel a biztonságon spóroló autósok inkább téli gumival járnak egész évben, így jóval kisebb a kockázat, mintha egész évben nyári gumit használnának. A mintegy négyezer sofőr részvételével januárban készült kutatásból az is kiderült, minél öregebb egy gépjármű, annál valószínűbb, hogy tulajdonosa ugyanazzal az egyévszakos abronccsal közlekedik télen-nyáron. A kereskedő szerint a gumik megfelelő tapadása életkoruktól is függ, a gyártástól számítva 10, felszereléstől számítva 5 évig használhatók biztonságosan. Ezenkívül fontos a profilmélység, amit a jogszabály 1,6 milliméterben határoz meg. A felmérés eredményei szerint a nyári gumira váltását az autósok 90 százaléka a hőmérséklettől teszi függővé, 56 százalékuk van tisztában azzal, hogy tartósan 7 fok feletti átlaghőmérséklet esetén érdemes cserélni. Az Automax az elmúlt három évben több mint 2 millió új gumiabroncsot értékesített, a cég árbevétele 2015-ben 190,4 millió forintra csökkent az egy évvel korábbi 206,56 millióról, adózott eredménye 64,96 millió forintról 39,48 millió forintra csökkent. A piaci értékesítési adatok szerint 2014-ről 2015-re a téli gumiabroncs-piac 0,2 százalékkal nőtt Magyarországon, nyári és téli gumiabroncsból összesen 2,4 millió újat értékesítettek. Tavaly azösszes eladott gumiabroncs 52 százaléka volt téli, 48 százaléka nyári. A téli gumi ára többnyire 10 és 35 ezer forint közötti, ami mérettől és típustól függ. Négyévszakos abroncsot az autósok kevesebb mint 3 százaléka, javarészt férfiak használnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.