Írjon nekünk

Közélet

A rugós ördögtől a magánérdekekig – A vegyi üzemet támogatókat bírálta az algyői Fidesz (FRISSÍTVE)

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

algyoi_fidesz_sajttaj002kf

Vitatatja az algyői Fidesz-frakció, hogy a görög vegyi üzem betelepülése mellett röpiratokon érvelő félszáz helyi érdekeltségű cég tudja egyáltalán, hogy mihez adta a nevét. Pongrácz Tamás frakcióvezető sajtótájékoztatóján kijelentette: nonszensz, hogy beleszólnak az ipari park vállalkozói a település belügyének számító népszavazásba.

„A pénz beszél” – Pongrácz Tamás szerint így lehet összefoglalni mindazt, ami a görög vegyi üzemmel kapcsolatos népszavazást megelőző kampányban zajlik a nagyközségben. Visszautalt múlt pénteki sajtótájékoztatóján elmondottakra, amelyen az algyői Fidesz kifogásolta, hogy névtelen, a vegyi üzem betelepülését támogató szórólapok lepték el a települést, amelyeken Pongrácz Tamás frakcióvezető szerint félrevezető információk vannak. Már akkor jelezte, hogy az ügyben rendőrségi feljelentést is tesz „impresszum nélküli tartalomszerkesztése, gyártása és terjesztése miatt”, amit időközben meg is tett. Feljelentést már tett is, de a rendőrség részéről egyelőre nem kapott tájékoztatást.

„Mint rugós ördög a dobozból kiugrott elénk a beruházást támogató csoportosulás, felfedve kilétüket a sajtótájékoztatónk után” – közölte Pongrácz Tamás. Meglátása szerint a Jura Ipari Parkban tevékenykedő cégek közül nem mindegyiknek a vezetője lehet tisztában azzal, hogy mihez használják fel a nevüket. Az algyői Fidesz-frakciót vezető képviselő szerint nonszensz, hogy beleszólnak az ipari park vállalkozói a település belügyének számító népszavazásba. Szerinte a röplapok, illetve a „biztonságos üzem” elnevezésű weboldal mögött a görög befektető által megvásárolni kívánt telek tulajdonosa, Ormay Tamás állhat. „Azt gondolom, őt komoly üzleti érdekek vezérlik, a terület több száz millió forintos vételára mellett hosszú távú gazdasági hasznot is remélhet az üzem betelepüléséből. Kezd kirajzolódni egy olyan vállalkozói és érdekközösség, amelynek sajnos úgy tűnik, Molnár Áron polgármester is szekértolója. Elfogadhatatlan, hogy egy gazdasági csoport próbál nyomást gyakorolni az algyői szavazókra egy ilyen kérdésben” – közölte Pongrácz Tamás. A sajtótájékoztatón Kassné Bakó Ildikó azt nehezményezte, hogy a gyár mellett kiálló honlapon úgy idéztek egy nyilatkozatából, hogy annak teljesen más értelme van, mint az általa elmondottaknak. A képviselő ugyanis azt mondta, hogy szükség van Algyőn beruházásokra, de csak a megfelelő helyen és védettséggel, ám az említett oldalon csak kijelentésének első fele olvasható. Az is kiderült a gyár leendő helyszíne mellett tartott sajtótájékoztatón, hogy a képviselőnő kijelentésének elferdítése, illetve a röpiratokon szereplő állítások miatt nem kereste fel az algyői Fidesz sem az ipari parkot vezető Ormay Tamást, illetve a honlap készítőjével sem vették fel a kapcsolatot.

Kérdésünkre a Fidesz frakcióvezetője leszögezte, nemcsak az üzemet támogató névtelen röpiratokat ítélik el, hanem a Szűcs Szilveszter nevéhez köthető, a beruházást ellenzőt is, amelyben a KDNP helyi elnöke többek között azt is felvetette, hogy fel kellene oszlatnia magát az algyői képviselő-testületnek. „Szűcs Szilveszter esetében itt lenne az ideje azt is megvizsgálni, hogy létezik-e egyáltalán algyői KDNP, sajnos azt látjuk, tényleges tevékenységet nem folytatnak, és azt gondolom, hogy Szűcs Szilveszter saját magát próbálja építeni ezzel az akciójával is, amit nem egyeztetett sem a helyi Fidesszel, de valószínűleg a KDNP felső vezetésével sem” – jelentette ki Pongrácz Tamás. Gonda János hozzátette, Szűcs magánemberként készítette és írta alá a röpiratot, nem a Kereszténydemokrata Néppárt helyi elnökeként. Megjegyezte, nemtetszését személyesen is kifejezte már neki, majd megerősítette azt is, hogy a röpirat tartalmáról nem folytatott egyeztetést Szűcs Szilveszter a párt helyi szervezetével.

Szűcs Szilveszter: Pongrácz Tamás ott is ellenséget lát, ahol nem kellene

“A veszélyes vegyi gyárról szóló népszavazás Algyőnek egy új kezdet lehetőségét adhatja meg, ugyanúgy mint a 20 éve tartott függetlenedési népszavazás. Arra kérem az algyőieket, szavazzanak NEMmel a veszélyes vegyi gyárra február 26-án!” – közölte hírportálunkkal a helyi KDNP vezetője.

Szűcs Szilveszter így folytatta: “Ugyanakkor sajnálattal olvasom, hogy Pongrácz Úr ott is ellenséget lát, ahol nem kellene. Egy olyan szervezetet támad, melynek maga is tagja. Vélhetően azért gondolta, hogy az algyői KDNP szervezet nem létezik, mivel egyáltalán nem látogatja gyűléseinket a jegyzőkönyvek tanúsága szerint.

Éppen a népszavazás kapcsán tájékoztattak arról a Helyi Választási Irodában, hogy az algyői FIDESZ frakció hivatalosan nem is létezik, hiszen csak létező frakció küldhet szavazatszámláló bizottsági tagokat a szavazókörökbe.”

Hirdetés

Kommentek

Egyetem

Rengeteg pénzzel támogatják a szegedi Science Parkot!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A dél-alföldi régióban 300 ezer, míg a határon túl 400 ezer főt érint a nagyszabású beruházás.

Tovább olvasom

Közélet

Meghosszabbították a nemzeti konzultáció visszaküldési határidejét!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A kormány módosította a dátumot.

Tovább olvasom

Hírzóna

Zavaros ivóvízre kell számítani Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Intenzív, átfogó ivóvízhálózat-tisztításba kezdenek Szeged több városrészében november 27-től december 1-ig.

Tovább olvasom

Aktuál