Közélet

A kommunizmus áldozataira emlékeznek Csongrád megyében

A kommunizmus áldozataira emlékeznek Csongrád megyében

2017. február 17., péntek
A kommunizmus áldozataira emlékeznek Csongrád megyében
kommunizmus_aldozatainak_emleknapja_megyei_2017

Rendhagyó történelem órákkal, tudományos szimpóziummal és megemlékezéssel készül a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjára a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Csongrád Megyei Önkormányzat.

Idén is megemlékezik a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Csongrád Megyei Önkormányzat a kommunizmus áldozatairól, az idei emléknapon a Komócsin család szerepe kerül a középpontba. Február 24-én tíz órától a Csongrád Megyei Kormányhivatal Csongrád termében A Komócsin család szerepe a pártállami diktatúrában címmel rendeznek tudományos szimpóziumot, ahol Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezeti Bizottság bizottsági tagja Hatalombirtokosok országos és helyi szinten címmel tart előadást. Komócsin Mihály politikai pályájáról Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője beszél, míg Bálint László, állambiztonsági kutatónak A Komócsin család politikai szerepe az államszocialista Magyarországon című előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Az előadás moderátora Csúri Ákos újságíró lesz. Délután két órától megemlékezést tartanak a Kommunizmus áldozatainak emlékkövénél, ahol köszöntőt mond Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és emlékező beszédet mond Miklós Péter. A megemlékezésen közreműködnek Takács Éva népdalénekes, valamint László Imre, a Dugonics András Piarista Gimnázium tanulója. A megemlékezést a szegedi Glattfelder Gyula téren rendezik, amit a hagyományoknak megfelelően koszorúzással zárnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.