Írjon nekünk

Egyház

Vízkereszt Jézus megjelenésének ünnepe

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Ma van vízkereszt, vagyis Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A katolikus egyházban vízkereszt parancsolt ünnep, vagyis a híveknek kötelező szentmisén részt venniük – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel.

Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának, Jézus keresztségének és a kánai menyegzőnek az ünnepeként – írta az MKPK.

Később az ünnep elsődleges témája Keleten Jézus keresztsége, Nyugaton a háromkirályok látogatása lett. A római egyház szertartásai szerint ezen a napon vizet és tömjént szenteltek. A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés is.

Hozzátették: vízkeresztkor kezdődik a házszentelések időszaka. E szertartás során a pap szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat, valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás ilyenkor az ajtófélfára felírni az évszámot és – a népi értelmezés szerint – a napkeleti bölcsek nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit, vagyis idén a 20 + G + M + B + 17 feliratot. Más értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula Christus mansionem benedicat (“Krisztus áldja meg e házat”) kezdőbetűi.

Kommentek

Egyház

Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltánt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Advent második hetének szombatján, Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltán V. éves szeged-csanádi papnövendéket.

Tovább olvasom

Egyetem

Új-zélandi módszerrel lépnek fel az iskolai problémák ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Gál Ferenc Főiskolán a resztoratív módszerről tartottak konferenciát hazai és külföldi előadókkal. Már most támogatja a szemlélet elterjesztését az EMMI, de az újabb szabályozások kialakításában sokat segíthetnek a hasonló tanácskozások.

Tovább olvasom

Egyház

Bíró László tábori püspök a vasárnap jelentőségére is kitért Bordányban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A vasárnap tud megtartani bennünket – mondta el Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferens püspöke, aki a szentmisét követően A házasság öröme az Egyház öröme címmel tartott előadást Bordányban.

Tovább olvasom

Aktuál