Közélet

Tóth Péter: A fiatal családok helyett a „deres hajúak” fontosak Botka Lászlónak

Tóth Péter: A fiatal családok helyett a „deres hajúak” fontosak Botka Lászlónak

2017. január 27., péntek
Tóth Péter: A fiatal családok helyett a „deres hajúak” fontosak Botka Lászlónak
toth_peter_sajttaj001kf

A Jobbik politikusa is értékelte Botka László csütörtök délután elhangzott szavait. Úgy látja, a szegedi modell nem lehet országos minta, mert egyszemélyes döntéshozatal valósul meg. Beszélt az Európai Unió forrásaiból végrehajtott fejlesztésekről, a fiatal családok érdekeiről, s arról is, hogy miben ért egyet a polgármesterrel.

Nem tapasztalta azt

Tóth Péter

, a Jobbik szegedi önkormányzati képviselője, hogy „egyetlen állampolgár se érzi magát ellenzékben” Szegeden. Példaként az óvodák bezárását, a kutyatartásra vonatkozó szabályok változását említette. „Pont az ellenkezője valósul meg, az egyszemélyes döntéshozatalt tapasztalhatjuk meg a szegedi városvezetés stílusában” – vélekedett. Az ellenzéki politikust arra kértük fel, hogy értékelje

Botka László

(MSZP) szegedi polgármester idei évnyitó Közéleti Kávéházas rendezvényén

elhangzott szavait

, mutassa be, hogy mivel ért egyet, s mivel nem. „Ha végre megszületnek az elhatározások a fejlesztésekről, akkor talán elkezdődik az építkezés. Valószínűleg idén ezt meg kell tenni, mert csak így állíthatja be saját fejlesztéseinek ezeket 2019-ben a polgármester” – reagált az elhangzott „2017, az építkezés éve” szlogenre a Jobbik politikusa. Becsapósnak nevezte ezeket a fejlesztéseket, mert nem a város saját forrásaiból, hanem az EU pénzből valósulnak meg, ami nem ajándék, hanem - mint az unió tagállama - a befizetésünk után visszaosztásként kapjuk. Problémának tartja ezekkel kapcsolatban, hogy a magyar – s így a szegedi – gazdaság mélyszerkezetébe nem lehetséges ezek segítségével belenyúlni. Úgy látja, ebből inkább látványberuházások születnek, amin csak európai szintű változtatással lehet előnyös módosítást elérni.

kozeleti_kavehaz_botka21_gs

„Miután szépen lebarnult valami külföldi utazás során, Botka László megkapta az erre hivatott osztálytól a költségvetést. Mi viszont ezt csak a közgyűlés előtt egy-két héttel olvashatjuk el, így egyelőre a bevételi és kiadási oldalát sem ismerem a költségvetésnek” – mondta Tóth Péter a Botka László által már valószínűleg ismert 51 milliárdos büdzséről. „Mindig képeznek egy 500 milliós alapot, amire azt mondják, ez az a pénz, amit a korábbi városi közgyűlés ellopott. Ezt a hazugságpanelt az ellenzék el fogja viselni, mert egyetértünk a hivatalnokok és a városi cégek dolgozóinak béremelésével, rászorulnak erre” – fejtette ki álláspontját a béremelési alapról. A legfontosabb távlati célnak az elvándorlás megakadályozását tartja Tóth Péter – szerinte, ha ez sikerülne Szegeden az MSZP-s politikusnak, akkor „akár még hiteles miniszterelnök-jelölt is lehetne, már amennyire lehet ilyenről beszélni a baloldalon”. „Sajnos azonban pont Szeged az a város, amit a fiatalok és a fiatal családok leginkább elhagynak. Ezt elősegíti azzal a városvezetés, hogy nem nyit új bölcsődéket, óvodákat zár be, nem indít bérlakás programot és a családi otthonteremtési kedvezménynél sem tudja megfelelő ingatlanokkal segíteni a családokat. Ez a város jól láthatóan a rendezvényen ülő, deres hajú közönségre épít” – zárta szavait a Jobbik városatyája.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.