Sport

Tenisz: Csehországban kezdi meg az új évet Drahota-Szabó Dorka

Tenisz: Csehországban kezdi meg az új évet Drahota-Szabó Dorka

2017. január 10., kedd
Tenisz: Csehországban kezdi meg az új évet Drahota-Szabó Dorka
drahota_szabo_dorka08_gs

Remek szezont tudhat maga mögött a Sportmánia Egyesület teniszezője, Drahota-Szabó Dorka, akinek nagy változást hoz a 2017-es év, ugyanis a 14 évesek kategóriájából a 16 évesek közé lép.

Nagyszerű évet tudhat maga mögött a Sportmánia Egyesület teniszezője,

Drahota-Szabó Dorka

, aki előbb megnyerte élete első nemzetközi versenyét Budapesten, majd vidékbajnok lett egyéniben és párosban is, hogy az országos bajnoki címmel tegye fel a koronát a teljesítményére. Az év végén részt vehetett egy mesterversenyen is, ahova csak a ranglista első 16 helyezettje juthat el, ráadásul ez önmagában nem is elég hozzá. „A mesterverseny egy sorozatnak a végállomása, ahová a ranglista legjobb tizenhat játékosa juthat el, méghozzá olyan módon, hogy első kategóriás versenyeken kell részt venni. Az indulás feltétele a ranglistás helyezésen túl, hogy legalább három ilyen első kategóriás versenyen kell elindulni – magyarázza

Hajnal István

, Dorka edzője. „A mesterversenyen elég komoly támogatást nyerhetnek a játékosok, a szövetség több százezer forintot oszt szét korosztályonként, amit elsősorban a versenyekre való utazásra tudunk fordítani.” Dorka a már említett mesterversenyen döntőbe jutott, ott azonban vereséget szenvedett, de ennek is megvannak az okai. „Az elődöntőben a 14 éves korosztály magyar bajnokaként verte meg a 16 éves korosztály bajnokát, Zádori Rékát, aki ráadásul a korosztály ranglista vezetője is egyben” meséli Hajnal István. „Nagyon nehéz meccs volt, de fontos pontokat tudtam megnyerni és ez nagyon sokat számít, illetve az is fontos, hogy viszonylag pozitív tudtam maradni az egész mérkőzésen” teszi hozzá Dorka, aki a nővére hatására kezdett el teniszezni. „A nővőrem kezdett el hamarabb teniszezni, így szerettem bele a sportágba. Bár ő csak egy versenyen indult el az asztmája miatt, de engem magával ragadott a sportág. Öt éves korom óta játszom, Szentesen ismerkedtem meg az alapokkal, itt a Sportmánia Egyesületnél pedig másfél éve vagyok. Egyértelmű célom, hogy profi teniszező legyek egyszer – meséli Dorka. „Kedden és pénteken szoktam bejárni az iskolába és próbálok minden dolgozatot megírni, hogy ne kelljen vizsgáznom, de egyébként magántanuló vagyok. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium ugyanakkor mindenben támogat, lehetőséget biztosítanak arra, hogy bepótoljam az elmaradt dolgozatokat.” Nem vár könnyű év a fiatal teniszezőre, ugyanis korosztályt vált, immáron a 16 évesek között száll harcba a győzelmekért. „Az európai teniszben hivatalosan két évenként kell korosztályt váltan, a 18 éves korosztály után ér véget a junior versenyzés. Tavaly még a 14-es korosztályban szerepelt Dorka, ettől az évtől kezdve azonban a 16 évesek közötti indul. Ez abból a szempontból nehezebb, hogy idősebbek ellen kell játszania, akik előrébb tartanak fizikálisan. Mindenki a saját generációjában próbál meg először kiemelkedő teljesítményt nyújtani, és ha már valaki nagyon jó abban a kategóriában, akkor megpróbálhat feljebb lépni, mert ezen a szinten még nagyon sokat számít egy-két év korkülönbség" – mondja Hajnal István. Dorka azonban máshogy látja a dolgokat. „Személy szerint szeretek idősebbek ellen játszani, mert nem nehezedik nyomás rám és ilyenkor felszabadultabban tudok játszani.”

drahota_szabo_dorka12_gs

Az újévet Csehországban kezdi meg az ifjú teniszező egy keménypályás versenyen, és arra voltunk kíváncsiak, hogyan készül egy ilyen külföldi túrára. „Az ilyen külföldi versenyekre is ugyanúgy készülök mint más hazai tornákra, annyi a különbség, hogy ha van lehetőségünk rá, akkor hamarabb elutazunk a helyszínre, hogy hozzá tudjak szokni az adott borításhoz.” „Azért is fontos ez, hogy speciálisan azon az adott pályán gyakorolhasson, mert keményborítású pálya és keményborítású pálya között is van különbség” – teszi hozzá Hajnal István. A tenisz egy alkalmazkodó sport, fújhat a szél, süthet a nap, változik a pálya, lehet más a labda, más a légnyomás. Meg kell próbálni a körülményeket minél gyorsabban megszokni és alkalmazkodni hozzájuk. Nyilván ilyenkor azzal lehet előnyt szerezni az ellenfelekkel szemben, ha kicsit hamarabb elutazunk a verseny helyszínére. Ha már csak egy-két órát tud a versenyző az adott pályán edzeni, máris némi előnnyel indulhat el a versenyen.” „Ezek a versenyek most a felkészülés részét képezik, nem azt mondom, hogy nincs jelentőségük, de több hónapot készültünk és most kezdett el Dorka versenyezni, most próbáljuk azokat a játékelemeket beilleszteni a játékába, amiket az edzéseken gyakorolunk” – teszi hozzá az edző. „Én is meg akarom nézni, hogyan működnek azok a dolgok amelyekre hangsúlyt fektettünk a tréningeken, mert egy dolog jól teniszezni edzésen, de régi közhely, azonban mégis igaz, hogy éles helyzetben teljesen mások a körülmények.” „Január végén lesz egy fedettpályás országos bajnokság, ami most nem egyértelmű cél, de az egy fontosabb állomás lesz az idei versenynaptárban. Most az a legfontosabb, hogy Dorka minél több tétmérkőzésen lépjen pályára és ha ez a folyamat jól halad, akkor tovább szeretnénk lépni az ITF (International Tennis Federation) felé. Ezek az ETA (European Tennis Association) 16-os versenyek csupán szintfelmérőként szolgálnak számunkra” - teszi hozzá a mester. Arra is kíváncsiak voltunk, van-e valamilyen mérkőzés előtti rituáléja a fiatal játékosnak. „A tenisztáskámban mindig van egy egy plüss tigris, ami a kabalám, illetve mérkőzések előtt szoktam meditálni, vagy zenét hallgatni és akkor nyugodtan tudok nekivágni a meccsnek” – magyarázza Dorka, akitől azt is megkérdeztük, van-e példaképe a profi játékosok között, vagy olyan akinek ellesi a trükkjeit. „Sok játékos van, akinek kedvelem a játékát, a férfiaknál például Federer ilyen. A nőknél több kedvencem is van, kedvelem Muguruza játékát, Sharapova visszatérését is várom. Régen szerettem Serena Williamset is, de ma már ez annyira nincs így" – meséli Dorka.

drahota_szabo_dorka01_gs

Bár a nővére, aki miatt teniszezni kezdett már nem játszik, mégis fontos szerepet játszik a lány fejlődésében. „Állandóan azt sulykolja belém, hogy pozitívan álljak hozzá a dolgokhoz.” „Ezzel nagyon sokat foglalkozunk egyébként” – ezt már Hajnal istván teszi hozzá. „A női teniszben Achilles-pont a mentális állapot kérdése, illetve a lélektan, hogy ki mit képzel magáról, vagy éppen az ellenfélről. Serena Williams azért is nagyon sikeres, mert ahogy ránéz a gyilkos tekintetével az ellenfelére már fél sikert ér el. A tenisz egy küzdősport igazából, méghozzá a legmagányosabb küzdősport a világon, mert 20 méterre van tőled akivel küzdessz.” Nem csak a korosztályváltás lesz újdonság Dorka életében 2017-ben. Négy éve

Jánosi Luca

oldalán indul párosban, azonban a januári OB-n új játékos tűnik fel majd mellette. „Most a téli OB-n egy egy évvel idősebb lánnyal,

Bartosik Rékával

fogok párosban elindulni. Ki szeretném próbálni hogy vele milyen csapatot alkotunk, szerintem nagyon jó párosban és eddig is sikeres volt.” Az elmúlt két hétben egyébként

Virág Máté

segítette Dorka felkészülését, aki egy amerikai egyetemen teniszezik. Az, hogy hogyan is sikerült a felkészülés, az előttünk álló héten derül majd ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.