Közélet

Orbán és Lázár közbenjárásában is bíznak a tápéi kompért küzdők

Orbán és Lázár közbenjárásában is bíznak a tápéi kompért küzdők

2017. január 17., kedd
Orbán és Lázár közbenjárásában is bíznak a tápéi kompért küzdők
szabo_balint_sajttaj001kf

Nem hagyják magukat a tápaiak, folytatják az aláírásgyűjtést, amit a Tisza túlpartjára is kiterjesztenek a tápéi komp újraindítása érdekében. Lázár János kancelláriaminiszteren keresztül azt is szeretnék elérni, hogy Orbán Viktor január végi szegedi látogatásán erről is tárgyaljanak Botka László polgármesterrel.

„Lesz komp szerintem 2017-ben Szeged-Tápén” – ezzel az optimista kijelentéssel kezdte sajtótájékoztatóját a 2013. decemberében megszűnt vízi átkelőnél

Szabó Bálint

jogász. Emlékeztetett, nem nyugodtak bele a tápaiak,

összefogtak a komp újraindítása érdekében

, bíztak abban is, hogy tárgyalóasztalhoz tudnak ülni az önkormányzattal is, ám

a novemberi közmeghallgatáson

kérdésre válaszolva Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester azt közölte, hogy mivel államhoz tartoznak az ilyen átkelők, az üzemeltetésüket is meg kellene, hogy oldják. „Az önkormányzat álláspontja tehát egyértelmű: Szeged jelenlegi városvezetése nem akar Tápénál kompot, ami fél évezreden keresztül közlekedett” – közölte Szabó. Elmondta, ahhoz, hogy újraindulhasson a kompközlekedés Tápénál a szándékon túl az is szükséges, hogy a helyi önkormányzat, illetve a kormányzat is az ügy mellé álljon. A szegedi önkormányzat azonban az elmúlt fél évben az érintettek egyetlen levelére vagy épp telefonjára sem reagált, elzárkózott a tárgyalásoktól, a hivatalos álláspontjukat pedig a közmeghallgatáson ismertette a városvezetés. „Tiszta helyzetet teremtett

Nagy Sándor

kijelentése, így a döntéshozókhoz fordulunk,

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető minisztert, a Tisza túlpartjának országgyűlési képviselőjét arra kértük, hogy

Orbán Viktor

miniszterelnök január végi szegedi látogatása kapcsán ne csak az új Tisza-hídról és egyéb jelentős beruházásokról, hanem az ezekhez képest elhanyagolható költségvetésű tápéi kompról is tárgyaljanak

Botka László

polgármesterrel” – jelentette ki a jogász. Azt is kérik a tápéi kompot használni kívánók, hogy amennyiben szükséges, akkor a szegedi önkormányzat nélkül, egy törvénymódosítás segítségével az országban példátlan módon a megyei önkormányzat üzemeltetésébe adják a vízi átkelőt. Szabó Bálint megjegyezte, ez az országban egyedülálló lenne, hiszen a Tiszán és a Dunán egyaránt helyi önkormányzatok látják el ezt a feladatot, esetlegesen az állam anyagi támogatása mellett.

szabo_balint_sajttaj004kf

Szabó állítja, több ezer embert is érint a kompközlekedés, nem szabad elfeledkezni ugyanis azokról, akik a Tisza túlpartján élnek. Eddig nagyjából 200 aláírást gyűjtöttek össze a kompért összefogó környékbeliek, de azt szeretnék, hogy több ezren csatlakozzanak hozzájuk a szőke folyó mindkét partján. Ezzel ki tudnák fejezni az önkormányzatnak is, hogy nem lehet egy városrész ellenében döntéseket hozni, másrészt rá szeretnék irányítani a figyelmet arra, hogy akut problémáról van szó. „A maroslelei polgármestertől kezdve, Hódmezővásárhely és Makó illetékes vezetőjéig mindenki pontosan tudja, hogy ez nemcsak a szeged-tápéiaknak fontos, hanem a túlparton élőknek is” – fogalmazott Szabó Bálint. A jogász azért is bízik a kormányzati segítségben, mert több is esetben is látszik, hogy ha az önkormányzat nem hajlandó valamire, akkor is meghozza a szükséges lépéseket. Példaként az egyházmegye által építendő sportcentrumot hozta fel, amiben semmilyen szerepe nincs a szegedi önkormányzatnak, akárcsak a tervezett kézilabdacsarnokban vagy épp a harmadik Tisza-híd építésében, amit hiába ígérgetett Botka László minden egyes választási kampány idején. „Ugyanez a helyzet a tápéi komppal, mondhat bármit a városvezetés bármit, le lehet hazugozni engem úton-útfélen, a tények azt mutatják, van, akinek még fontos Szeged és az itt élők sorsa. Ha másért nem, azért, amiről Lázár János is több alkalommal beszélt, Szeged, Hódmezővásárhely és Makó sem életképes önmagában, össze kell fogniuk az itt élőknek” – fűzte hozzá Szabó.

szabo_balint_sajttaj006kf

A sajtótájékoztatóra összesereglett környékbeliek azt mondták, nem az számít, hogy Szegeden mennyi családot érint a kompközlekedés, figyelembe kell venni, hogy Maroslelén kívül még Makóról is erre járnának sokan, ha üzemelne a vízi átkelő.

Nagy Ferencéknek

a Tisza mindkét partján van földterületük, így rendszeresen használták a kompot. Portálunknak elmondta, a túloldalon vannak a jobb minőségű földek, ráadásul családi örökségről van szó, semmi pénzért nem válna meg nagyszülei örökségétől. Komppal 5 perc alatt átértek a túloldalra, most 34 kilométert kell megtenniük, amit traktorral vagy egyéb munkagéppel csak nagyjából két óra alatt tudnak megtenni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.