Sport

Női vízilabda: nem sikerült megfékezni a Dunaújváros lendületét

Női vízilabda: nem sikerült megfékezni a Dunaújváros lendületét

2017. január 10., kedd
Női vízilabda: nem sikerült megfékezni a Dunaújváros lendületét
szeged_dunaujvaros08_gs

Minden negyedet megnyert, így megérdemelt győzelemmel távozik Szegedről a Dunaújváros.

Nem kezdődött rosszul a találkozó

Molnár Péter

lányai számára, az első gólt

Bujka Barbara

szerezte miután kiharcolt egy ötméterest. Ezután a Dunaújváros kézbe vette a dolgokat, kőkeményen, szoros emberfogással védekeztek, miközben sikerült gólokat lőni a túloldalon, így az első negyed végén 3-1-re vezettek a vendégek. A szegedi támadásokat az jellemezte leginkább, hogy centerben keresték Bujkát, aki folyamatos harcot vívott a kapu előtt, de távoli lövésekre gyakorlatilag egyáltalán nem hagyott helyet a vendég gárda. Molnár Péter többször is hevesen reklamált egy-egy játékvezetői ítélet ellen, amiért felmutattak neki egy sárgalapot, amit azonban nem vett észre. Mivel továbbra is együtt élt a játékkal és persze továbbra sem nyerte el tetszését a játékvezetők ténykedése, piros lappal elküldték a kispadról. Ez talán kissé meg is zavarta a hazaiakat, a Dunaújváros pedig rendkívül hatékonyan használta ki a helyzeteit, így gyakorlatilag a harmadik negyed végére el is döntötte a három pont sorsát. Ennek ellenére ki kell emelnünk

Tóth Esztert

, aki fantasztikus védéseket mutatott be a szegedi kapuban, ha nincs az ő remek teljesítménye, akkor hamarabb eldől a találkozó. A hazaiak nem igazán tudtak mit kezdeni a Dunaújváros védekezésével, gyakran tűntek tanácstalannak támadásban

Kádár Ildikóék

. A vendégek végül minden negyedben hozzá tudtak adni valamennyit előnyükhöz, így ezúttal sajnos nem sikerült a bravúr, a Dunaújváros megérdemelt győzelmet aratott Szegeden.

Női vízilabda OB I, felsőház, 6. forduló

Szegedi Vízmű Taylor&Nash SZTE – Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics 6-13 (1-3, 1-2, 2-5, 2-3)

Szeged, SZUE. Vezeti: Marnitz Miklós, Marjay Zsolt.

Szeged:

Tóth E. - Gémes, Lengyel A. 1, Kádár 2, Bujka 3, Pengő, Tóth P. Csere: Árkosy, Lengyel D., Miklós, Veréb, Rudics, Lengyel Dom.

Vezetőedző:

Molnár Péter

Dunaújváros:

Kasó - Szilágyi 3, Menczinger 1, Gurisatti 1, Horváth 3, Somhegyi, Vályi F. Csere: Luka, Slagter, Garda 2, Ziegler, Vályi V. 1, Mchunu 2.

Vezetőedző:

Mihók Attila

Emberelőny:

0/8 ill. 2/4

Ötméteres:

2/3 ill. 2/3

Online közvetítésünk

VÉGE.IV. negyed 6-13 (1-3, 1-2, 2-5, 2-3)32' Nem lágyul a vendég védekezés az utolsó másodpercekre sem, egy ejtésre marad csak helye Tóth Petrának, de Kasó hárít, ez a vége. 32' Megkezdődik a mérkőzés utolsó perce, a lényegi dolgok már eldőltek, de azért Tóth Eszter bemutat még egy védést. A túloldalon Gémes igyekszik kozmetikázni az eredményt, de Kasó is hárít. Slagter lő egyet most a rövidről a túloldalon, de odaér Tóth Eszter. 18 másodperc maradt hátra, be lehet fejezni egy szép szegedi góllal ezt a meccset. 31' Lengyel Anett próbálná Bujkához juttatni a labdát, de a passza meglehetősen rossz irányba megy. 31' Most Pengőt állítják ki, időt kérnek a vendégek. Gyorsan jár a labda, nagyon szép előnyös találat, a szerzője Horváth Brigitta, 6-13. 30' Bujka Barbarát állítják ki, gyorsan jár a labda a vendég kezeken, de Tóth Eszter a helyén, kivéd egy újabb próbálkozást! A túloldalon Lengyel Anett veszi célba a hosszú felsőt, de Kasó a lécre simítja a próbálkozást. 29' Két másodperc marad a támadóórán, Kádár Ildikó gondol egyet és hatalmas gólt bombáz a vendégek kapujába nagyon messziről, szépségdíjas találat, 6-12. Mchunu ezúttal szabálytalan támadásban ismét fordulhatnak a szegediek, de sajnos Kasó Orsolya hárít egy újabb kísérletet. 28' Miklós Dóra küzd a labdáért a kapu előtt, azonban, ki más, Mchunu megszerzi előle. A másik oldalon Ziegler Diána marad teljesen üresen a kpautól mintegy hét méterre, de lövését blokkolják, jöhet a Szeged. 27' Mchunu percei ezek, gyakorlatilag lemásolja előző gólját, megint a jobb oldalon úszik meg teljesen üresen és a rövid alsóba lövi a labdát, 5-12. 26' A menetrendszerinti kontra Bujka ellen... Fordul a Dunaújváros, a csereként beálló Mchunu úszik el a jobb oldalon és a rövidre lövi a labdát, 5-11. A másik oldalon is ő a főszereplő, szabálytalankodik, amikért kiállítják. Már kiegészülnek a vendégek, amikor Lengyel Dominika lövi a kapu fölé a labdát. 25' Remekül védekezik most le a centert a szegedi lányok, dupla emberfogással labdát szereznek. Bujka ellen azonban rögtön kontrát fújnak, Gurisatti Gréta úszik meg a bal szélen, csak szabálytalanul tudják visszarántani, ötméterest dobhatnak a vendégek, de Tóth Eszter kivédi! 25' Kezdődik az utolsó játékrész, Menczinger Kinga nyeri a ráúszást, az első támadás a Dunaújvárosé. Nem tart azonban sokáig, kontrát fújnak a sporik. Lengyel Anett kozmetikázza az eredményt egy szép támadás végén, 5-10. III. negyed 4-10 (1-3, 1-2, 2-5)24' Egy támadásnyi idő maradt az órán, de nagyon jól védekeznek a vendégek. Árkosy kényszerből lövi rá két másodperccel a dudaszó előtt a labdát, ez nem okoz gondot Kasónak. 24' Somhegyi lő távolról, Tóth Eszter hárít, de marad a labda a Dunaújvárosnál. Szépen jár a labda, Szilágyi Dorottya nagyon üresen marad, Tóth Eszter szemei közé lövi a tizedik vendég gólt, 4-10. 23' Garda Krisztina most távolról, egy bődületes lövéssel szerzi meg saját maga második, csapata kilencedik gólját, 4-9. Bujka továbbra is ádáz harcot vív középen, most Horváth Brigittát szórják ki róla. Gémes lő a jobb oldalról, de Kasó Orsolya ebbe is belekap, a kapufa segítségével pedig hárít is. 22' Garda Krisztina szerzi meg középről a dunaújvárosiak nyolcadik találatát, 4-8. A túloldalon ismét óriásit küzd Bujka, akiről kiállítják Somhegyit, de megint kihasználatlanul marad az emberfór, Kasó mozdul ki jól a bejátszott labdára. 21' Jár a labda, Gémes Alexa kerül lövőhelyzetbe, de blokkolják a lövését, az indítás azonban most rossz a vendégektől. Folyamatosan érezni a fesztültséget a medencében és azon kívül is. Kasó Orsolya közben könnyedén hárít egy lövést. 20' Mintha sebességet váltottak volna a vendégek, gyorsan jár kézről kézre a labda, de kontrát fújnak a sporik. Szilágyi Dorottya jut a másik oldalon a kiállítás sorsára, szegedi időkérés. 19' Bujka dolgozik megint remekül középen, újabb ötméteres a jutalma, amit ezúttal értékesít, 4-7. Nem nagyon nyeri el a szegedi kispad tetszését a játékvezetők ténykedése egyébként és akkor finoman fogalmaztunk. Most viszont pazar védekezést mutat be a hazai csapat... kár hogy az indítás dunaújvárosi kézben köt ki. 19' A hazaiak újabb támadást rontanak, el fordulnak a vendégek. Úgy tűnik, hogy jó a védekezés, azonban a játékvezetők mégis kiállítják Pengőt, Vályi Vanda pedig gólra váltja a fórt, 3-7. 18' Tóth Eszter továbbra is remekül él együtt a játékkal, ezúttal szépen mozdul ki a kapuból, de a szegedi támadás nem hoz gólt. Ellenben egy megúszást követően, Horváth Brigitta újabb gólt szerez a vendégek részéről, 3-6. 17' Nagy a feszültség a csarnokban a harmadik negyed kezdete előtt is. A harmadik negyed első támadása a Dunaújvárosé. A rövid oldalon Menczinger egy trükkös lapos lövéssel próbál túljárni Tóth Eszter eszén, azonban a kapufa besegít. A másik oldalon Lengyel Anett úszik meg, középen Bujka kapja a labdát, aki nagy gólt lő, 3-5. II. negyed 2-5 (1-3, 1-2)16' Gémes Alexa fantasztikusan lop labdát, de elkapkodja a lövést, pedig közelebb is lehetett volna azt vinni, ez a második negyed vége. 16' Rudics Boglárka lövését blokkolják a vendégek de a kipattanót megszerzik a hazaiak. Sajnos azonban újabb támadást fejeznek be a szegedi lányok gól nélkül, 18 másodperc maradt az első félidőből, Mihók Attila időt kér. 15' Újabb szegedi támadást védekeznek ki a vendégek. Menczinger Kinga most távolról lő, a lécről lepattanó labdát pedig Tóth Eszter gyűjti be. 14' Lehet tovább zárkózni, Vályi lövése téveszt célt, de ismét kontrát fújnak a hazaiak ellen, Vályi Vanda pedig megúszik, megtalálja középen Slagtert, aki azonban a kapu mellé lő. 14' Kádár Ildikó megvillan! A jobb szélen kapja a labdát, lóbál, majd egy pazar ejtéssel átveri Kasó Orsolyát, 2-5. 13' Menczinger Kinga lövése után újabb dunaújvárosi gól születik, 1-5. 13' Kontrát fújnak most a vendégek ellen, kellene már nagyon az a második gól. Miklós Dóra úszik be egészen a kapufa mellé, megpróbálja megjátszani középen Bujkát, akivel szabálytalankodnak, ötméterest dobhat. Bivalyerősen lő a lécre, de nem csorog be a lövése. 12' Ötmétereshez jutnak a vendégek, Molnár Pétert pedig elküldik a kispadtól. A hazaiak mestere azt reklamálja, hogy nem is látta az első sárgalapot, de ez a játékvezetőket nem hatja meg. Szilágyi Dorottya kegyetlenül bombáz a léc alá, 1-4. Nem szabad hogy elbizonytalanodjanak a szegedi lányok, Bujka ismét kiállítást harcol ki. Lengyel Dominika veszi célba a vendég kaput, de lövése a lécen csattan. 11' Jó kapusnak szerencséje van, tartja a mondás, most a felsőléc segíti ki Tóth Esztert. A túloldalon Vályi Fannit állítják ki, ez a második hibája a vendégek játékosának. Lengyel Anett marad üresen középen nagyjából hat méterre a kaputól, de a lövése célt téveszt. 10' Somhegyi Noémi centerben ezúttal a vendégeknél, el is jut hozzá a labda, egy pazar csavart lövéssel veszi célba a szegedi kaput de "természetesen" Tóth megint hárít. Támadásban azonban továbbra sem megy, Molnár Péternek nem is tetszik ez túlságosan, sárga lapot kap reklamálásért. 9' A második negyed elején Lengyel Anett szerzi meg a labdát a Szegednek. Szoros emberfogással védekeznek a vendégek, Bujka ellen pedig támadóhibát fújnak. Gurisatti úszna meg, de szépen zárnak a hazaiak. Tóth Eszter újabb bravúrt mutat be, de rögtön el is veszíti a Szeged a labdát. I. negyed 1-38' Gyenge a bejátszás vendég részről, könnyedén hozzák el a hazaiak, ezzel véget ér az első negyed, kétgólos dunaújvárosi előny. 8' Már kiegészül a Dunaújváros, amikor Lengyel Dominika ellen fújnak támadóhibát a játékvezetők. Most a vendégek kérnek időt 17 másodperccel a negyed vége előtt. 8' Bujka Barbaráról állítják ki Garda Krisztinát, Molnár Péter időt kér, fontos lenne góllal befejezni ezt az előnyt. 7' Kicsit anácstalannak tűnnek támadásban a hazaiak, ezúttal pedig Kasó is remekül mozdul ki kapujából, a másik oldalon pedig Horváth Brigitta fejezi be góllal a támadást, 1-3. 6' Továbbra is Bujka a célpont a szegedi támadások végén, most azonban leszedik a kezéről a labdát méghozzá szabályosan. Jól védekezik a Szeged, de a blokkolt lövés után újabb 30 másodperce van a Dunaújvárosnak. Már-már úgy tűnik, hogy sikerül megszerezni a labdát, amikor Gurisatti bukkan elő a víz alól és bebrusztolja a második vendég gólt, 1-2. 5' Bujka Barbara megint üresre játssza magát középen, emberfórban támadhatnak a hazaiak. Gémes Alexa lóbál, de Kasó Orsolya eszén nem jár túl, nagyon gyorsan lefordulnak a vendégek, ziccert dobhat Szilágyi, de Tóth Eszter hatalmas formában van ma, ezt is hárítja! 5' Jó a centerezés a vendégeknél, Tóth Petra második hibája után, a vendégek is ötöst dobhatnak Szilágyi Dorottya pedig értékesíti, 1-1. 4' Lengyel Anett próbálkozik most a jobb oldalról, de blokkolják a lövését, és a labda középen vendég kézre kerül. Egy nagyon távoli ejtésre van csupán ideje a vendégeknek, mivel 2 másodperc marad a támadóórán, de ezt is fogja Tóth Eszter. Bujka Barbara egy remek hosszú indítás után kiharcol egy ötméterest, amit értékesít is, megvan a vezetés, 1-0. 3' Sajnos kontrát fújnak a szegedi lányok ellen, így megint jöhet a Dunaújváros. Ismét nagyon jól néz ki ez a védekezés hazai részről, Tóth Eszter bemutat egy újabb védést. 2' Tóth Eszter bemutatja első védését, marad a vendégeknél a labda. Közben kisebb technikai gond, nem jó helyen vannak az ötmétert jelző bólyák. A technikai szünet után folytatódik a mérkőzés. Tóth Petrát állítják ki középen, de Tóth Eszter hatalmas bravúrral hárítja az emberelőnyös kísérletet. 1' Az első ráúszást a vendégek hozzák el. Remek védekezéssel nyitnak Molnár Péter lányai, fordulhatnak is az első támadással. Bujka Barbaráról állítják ki Vályi Fannit, de sajnos nem sikerül megjátszani a fórt, lelopja a labdát a vendég védelem. 18.40 A vendégek kék-piros sapkában, a szegediek a szokásos fehérben szállnak medencébe, már csak percek vannak hátra és kezdődik az összecsapás. 18.32 Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Dunaújváros szegedi vendégjátéka a női vízilabda OB I felsőházának 6. fordulójából. A lányok már melegítenek, szűk negyed óra maradt a kezdésig. A mérkőzés 18:45-kor kezdődik.

A mérkőzés elé

Papírforma győzelemmel kezdték az évet a szegedi lányok, a Honvéd ellen aratott hétgólos siker pedig azt is jelenti egyben, hogy megelőzték a Szentest a tabellán. Ebben alaposan benne van a jelenlegi ellenfél Dunaújváros keze is, hiszen szintén az előzetes várakozásoknak megfelelően gyűrték le Mihók Attila tanítványai a másik Csongrád megyei alakulatot a hétvégén. Molnár Péter elsősorban a csapat remek védekezését emelte ki a Honvéd elleni bajnoki siker után, amire most is nagy szüksége lesz a lányoknak, ha meglepetést akarnak okozni a második Dunaújváros ellen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.