Közélet

MSZP: Majtényi László államfőként az egész országot tudná képviselni

MSZP: Majtényi László államfőként az egész országot tudná képviselni

2017. január 2., hétfő
MSZP: Majtényi László államfőként az egész országot tudná képviselni
Majtenyi_Laszlo_mti

Az MSZP szerint Majtényi László alkotmányjogász, korábbi ombudsman államfőként nemcsak egyetlen párt szavazóit tudná képviselni, hanem az egész országot.

Az ellenzéki párt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében arra reagált, hogy az Elnököt a köztársaságnak! csoport a jogtudóst nevezte meg államfőjelöltjeként. Az MSZP úgy fogalmazott, hogy

Majtényi László

a magyar közélet kiemelkedő alakja, olyan ember, aki tudományos és közéleti munkásságával egyaránt bizonyította elkötelezettségét a demokratikus jogállam és a hatalom nélküliek képviselete mellett. "Majtényi László ombudsmanként az állampolgárok egyéni jogait, biztonságát és szabadságát védte a mindenkori hatalommal szemben, jogtudósként generációk kezébe adott fontos tudást" - írták, hozzátéve: a jogtudós az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökeként olyan civil szervezetet épített fel, amely "az alkotmányosság egyik legfontosabb védelmezője a magyar nyilvánosságban". A szocialisták álláspontja szerint Magyarországnak nem érdeke egy olyan elnök megválasztása, aki "az elkövetkező öt évben ismét csak bólogatva, értékeket és elveket feladva asszisztál az Orbán-kormány minden lépéséhez - legyen szó korrupcióról, a demokrácia felszámolásáról, vagy emberek millióinak jogfosztásáról. Áder János ezért nem alkalmas az elnöki pozícióra". Majtényi Lászlót viszont olyan embernek tartják - tették hozzá -, aki államfőként nemcsak egyetlen párt szavazóit, hanem az egész országot tudná képviselni, ezért megfelel az MSZP feltételeinek. Azt írták, az Elnököt a köztársaságnak! csoport jelöltje "széles társadalmi támogatottsággal rendelkezik, és tiszteletre méltó civilek kezdeményezik a megválasztását". Fontosnak nevezték, hogy amennyiben Majtényi László vállalja a jelölést, a parlamenti képviselettel rendelkező demokratikus ellenzéki pártok egységesen felsorakozzanak mögötte. Az MSZP ebben az esetben "a lehető legrövidebb időn belül, a szükséges egyeztetések után kialakítja végső álláspontját" - olvasható a közleményben. Az Elnököt a köztársaságnak! csoport levelét a szervezők mellett 38-an írták alá, köztük

Bruszt László

és

Ferge Zsuzsa

szociológus,

Göncz Kinga

korábbi külügyminiszter,

Heller Ágnes

filozófus,

Iványi Gábor

lelkész,

Kéri László

politológus,

Parti Nagy Lajos

író, valamint

Petschnig Mária Zita

közgazdász.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.