Közélet

Mikola: Európa kultúrájának alapja a kereszténység

Mikola: Európa kultúrájának alapja a kereszténység

2017. január 5., csütörtök
Mikola: Európa kultúrájának alapja a kereszténység
Kiss-Rigó László

Európa úgy keres kiutat a válságból, hogy közben nem akar tudomást venni kultúrájának keresztény alapjairól, amelyekben egész értékrendje gyökerezik, ezért Becket Tamás útmutatására ma is nagy szükség van - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára csütörtökön Esztergomban, a Becket Szent Tamás-emléknapon tartott előadásában.

Mikola István

úgy fogalmazott: "

Becket Szent Tamás

nem született szentnek, de azzá vált. Egy viharos korban a keresztény hitben, annak szilárd értékrendjében talált útmutatásra, és emellett kitartott egészen a vértanúságig." Halála után alig három évvel már szentté avatták, Esztergomban pedig

Bánfi Lukács

érsek a világon az elsők között épített templomot a tiszteletére - tette hozzá. Az államtitkár azt mondta, a 20. század második felében az egyház szabadsága Magyarországon is súlyos csorbát szenvedett. Az 1970-es években Lékai László bíboros teremtett hagyományt, amikor a szent emléknapjához kapcsolódva, ereklyéje jelenlétében imádságot hirdetett a tiszteletére épült kápolnában.

Csányi Sándor

, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a gazdaság és az erkölcs kapcsolatáról tartott előadásában arról beszélt, hogy miközben Európa a gazdasági válság után a migrációs válsággal kénytelen megküzdeni, közeleg a negyedik ipari forradalom. "E kihívások sűrűjéből csak az erkölcs, a tisztesség és a felelősség kovásza teremtheti meg a kivezető utat" - mondta.

Karol Biernacki

, Lengyelország tiszteletbeli konzulja egy 1079-ben történt eseményt elevenített fel, amikor

Merész Boleszláv

király mise közben ölte meg Sztaniszláv krakkói püspököt, aki Becket Tamáshoz hasonlóan szembefordult a királlyal. A rendezvény előtt, amelyet a Rudnay Sándor Kulturális és Városvédő Egyesület, valamint a Rudnay Sándor Alapítvány szervezett, ökumenikus szertartás volt Esztergomban, a Szent Tamás-hegyi kápolnában. Az ünnepségen részt vett

Herczegh Anita

, a köztársasági elnök felesége, valamint

Schmitt Pál

volt köztársasági elnök,

Latorcai János

, az Országgyűlés alelnöke és

Martonyi János

volt külügyminiszter. Esztergom és Canterbury a 12. század óta áll kulturális és vallástörténeti kapcsolatban. Mindkét település érseki központ. Egykori főpapjaik, Becket Tamás és Bánfi Lukács esztergomi érsek párizsi tanulmányaik idejéből származó személyes barátsága alapozta meg a két város jó viszonyát. Az 1170-ben mártírhalált halt Becket Tamás érsek éppúgy kiállt az egyház autonómiája mellett, mint a magyar egyház akkori feje. Becket Tamás halála után Jób érsek prépostságot alapított Esztergomban a vértanú tiszteletére.

Lékai László

bíboros - aki 1976-tól haláláig, 1986-ig volt a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke - Becket Tamás 1538-ban Esztergomba került ereklyéinek egy részét Canterbury érsekségének adományozta, mivel Angliában VIII. Henrik rendeletére a szent összes emléktárgyát megsemmisítették.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.