Sport

Kosárlabda: kiütötte a Szedeák a Pécset + FOTÓK

Kosárlabda: kiütötte a Szedeák a Pécset + FOTÓK

2017. január 26., csütörtök
Kosárlabda: kiütötte a Szedeák a Pécset + FOTÓK
szedeak-pecs009kf

Végig magabiztosan kosárlabdázva, 39 ponttal győzte le a Naturtex-SZTE-Szedeák a PVSK-Pannonpowert a csütörtök esti bajnokin.

Tavaly nem tudta legyőzni a Pécset a Naturtex-SZTE-Szedeák, most azonban három vereség után érkezett az újszegedi sportcsarnokba

Csirke Ferenc

együttese. Nem túl nagy tempóban kezdődött a meccs, amelynek első pontjait Smith szerezte, erre

Juhos Levente

egy triplával válaszolt.

Marko Boltic

hármasával ismét a Szegednél volt az előny - innentől kezdve azonban ezt már nem engedte ki a kezéből a Szedeák, amely folyamatosan, egyre nagyobb előnyt dolgozott ki önmagának, ráadásul továbbra is ültek a kinti dobások, az első tíz perc alatt öt trojkát is elsüllyesztettek Andrija Ciricék, így nyolcpontos előnnyel zárták az első tíz percet. A Pécs védekezésben nagyon nem találta a szegediek játékának ellenszerét, mindössze három perc telt el a második negyedből, amikor már majdnem dupla annyi szerzett pontnál jártak a Tisza-partiak ellenfelüknél. (37-20) Nem sokkal később meglett a húszpontos különbség is, erről a pontról pedig képtelen volt elmozdulni a Pécs, így a vártnál jóval könnyebben és magabiztosabban, 27 ponttal vezetett a nagyszünetben a Szedeák, amely egészen pazarul célzott kintről: 12 triplakísérletéből kilenc is a gyűrűben landolt az első húsz perc alatt. A folytatásban sem változott a játék képe: a Naturtex-SZTE-Szedeák hátul is jól működött, szerzett labdák és blokkok is kerültek be a statisztikába, miközben elöl továbbra is nagyon jó százalékkal dobott

Nikola Lazic

együttese, amely tovább hizlalta a különbséget. A Pécs ekkora már fejben is feladta, így tulajdonképpen két nagyon sima negyed után egy roppant magabiztos, jóformán kiütéses sikert aratott a Szedeák, amely az elejétől kezdve határozottan lépett fel, és remek dobóformát mutatott, miközben a Pécs megzuhant a meccs közben, ahonnan képtelenek voltak felállni Veljko Budimirék. A végére meglett a száz dobott pont is Révész Ádám kosara után, így végül 39 ponttal, 101-62-re nyert a Szedeák, és ezzel a nyolcadik sikerét aratta a bajnokságban - Juhos Leventéék legközelebb közel egy hét múlva, február elsején, szerdán lépnek pályára a Kecskemét vendégeként.

Ami a statisztikát illeti

Mondhatnánk, hogy a triplák döntöttek a meccsen, de tulajdonképpen a játék minden elemében felülmúlta ellenfelét a Szedeák: igaz, az 50%-os, 10/20-as triplamutató így is kiemelkedő, főleg, hogy az első félidőben 9/12-t produkált a szegedi együttes a triplavonalon túlról. A lepattanócsatát 33-31-re nyerte a Szedeák, a legnagyobb különbség azonban az eladott és szerzett labdák tekintetében mutatkozik: a Tisza-partiak összesen 13 labdát szereztek, és mindössze hatot adtak el, míg a pécsiek 18 alkalommal adták el a labdát, valamint a Szeged 33 gólpasszig jutott, szemben a PVSK 16 asszisztjával. A szegediek legjobbja a pályán 27 percet töltő Nenad sulovic volt, aki 22 pontig jutott, mindössze három dobása nem landolt a gyűrűben (8/10 kettes, 1 tripla, valamint 3/4 büntető), volt hét lepattanója, öt szerzett labdája és gólpassza, valamint a mezőny legtöbb, hat kiharcolt faultja, és mindössze egy beütött hiba és egy eladott labda van a negatív oldalon - egészen kiváló, 38-as VAL-t produkált. Ivan Lilov végigjátszotta a meccset, és dupla-duplát ért el: 20 pontja mellett 11 gólpasszt osztott ki, de volt két lepattanója és egy szerzett labdája is. Marko Boltic 15 pontot szerzett pályán töltött 35 perce folyamán, három lepattanója mellé négy szerzett labdát és nyolc gólpasszt írhattunk fel, valamint öt kiharcolt faultot. Andrija Ciric 12 pontig jutott, 32 játékperce alatt három lepattanót és két gólpasszt, valamint két kiharcolt hibát tett a közösbe. Juhos Levente 24 percet játszott és 11 pontot, nyolc lepattanót, egy szerzett labdát, valamint két gólpasszt jegyzett, Wirth Ádám 21 percet kapott Nikola Lazictól, ami alatt 7 pontig és négy gólpasszig jutott. Révész Ádám is tíz pont fölött zárt 12 perce folyamán: 12 pontja mellett volt négy lepattanója egy-egy szerzett labdája és gólpassza, valamint két kiharcolt faultja, míg Vágvölgyi Ákos 7 percet játszott, és két pontot tett a közösbe két lepattanója mellett. A Pécsből ketten nyújtottak jobb teljesítményt: Christopher Smith 20 ponttal és tíz lepattanóval zárt, míg Harazin Tamás 17 pontig jutott.

ONLINE
Szedeák - Pécs
101 : 62
(25-17, 33-14, 24-18,-)

Férfi kosárlabda NB I/A, 15. forduló

Naturtex-SZTE-Szedeák - PVSK-Pannonpower 101 - 62 (25-17, 33-14, 24-18, 19-13)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Győrffy Pál, Frányó Péter, Jakab László (Valovics István).

Szedeák:

BOLTIC 15/3, LILOV 20/12, Ciric 12/6, Juhos 11/3, SULOVIC 22/3. Csere: Wirth 7, Révész 12, Vágvölgyi 2.

Vezetőedző:

Nikola Lazic.

Pécs:

Nelson 4, Supola 4, SMITH 20/6, Budimir 2, Sejfic 2. Csere: Halász 3, Bíró 5, HARAZIN 17, Antoni 5/3, Demeter - , Krnjajski -.

Vezetőedző:

Csirke Ferenc. Nikola Lazic:

"Gratulálok a csapatomnak, nagyon jó meccset játszottunk, talán a legjobbat a szezonban. Jól védekeztünk, ami után sok könnyű pontot dobtunk. Az első perctől kezdve kontrolláltuk az eredményt. Tudom, hogy nem tudunk mindig így játszani, de egy fontos meccsen egy fontos sikert arattunk. Szeretném, ha így tudnánk folytatni. Tisztelet a Pécset, most sikerült kihasználnunk ezt az esélyt, de komoly csapatnak tartom őket."

Juhos Levente:

"Egész héten nehézségekkel küzdöttünk, de tisztességgel készültünk. Az elejétől kezdve jól játszottunk, extra dobóformát fogtunk ki, ahogy a szezonban már nem először. A félidőben Nikola felhívta a figyelmet, hogy játszunk úgy, mintha 0-0 lenne, használjuk ki azokat a lehetőségeket, amikor gyakorolhatunk. Köszönjük a közönség segítségét, és hogy ennyien kijöttek a csarnokba!"

Csirke Ferenc:

"Gratulálok a Szegednek, elég szépen kihasználták a védekezésünket, extrán dobtak az első félidőben. Támadásban sem sok minden sikerült nekünk. A többi gondolatom egyelőre nem publikus."

Harazin Tamás:

"Gratulálok a szegedieknek, katasztrofális védekezést produkáltunk az egész meccsen, és nem is dobtunk jól, nem is lehetett más a vége. Ilyen teljesítménnyel hazai pályán sem tudtuk volna legyőzni a Szegedet."

Online közvetítésünk

VÉGEIV. negyed 101-62 (25-17, 33-14, 24-18, 19-13)40' Vágvölgyi eldobja megint a triplát, de nincs bent. A közönség megtapsolja a végig kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújtó Szedeákot: Révész kettesével még meg is van a száz pont, a Pécs már nem támad: ez a vége, gyakorlatilag az elejétől kezdve magas ritmusban, jól játszva, fölényesen győzte le a Pécset a Naturtex-SZTE-Szedeák, bravó! 39' Vágvölgyi Ákos fut be a sarokból: egyetlen pontra a száztól, 99-62. 38' Lilov nem tudja megmenteni a picit magas passzt, kilép vele oldalt. Révész labdát szerez, majd Vágvölgyi hármasa után Lilov leszedi a pattanót, de nem jó a horog tőle. Bíró megoldja lendületből a túloldalon, 97-62. 38' Antoni büntetőzhet: mindkettő bent van tőle, 97-60. Lilov hármasa egy picit hosszú, majd Demeter kidobja a pályáról a labdát. 37' Nem jó a pécsi hármas, kicsit streetball zajlik már a pályán: Bíró is elengedi, 97-58. Vágvölgyi ejtése is lejön. 36' Ez a trojka most nem jó. Jól van, Juhos rá tud állni, csknem olyan nagy a baj. Boltic viszi végig most egyedül: 97-55. 35' Krnjajski tempója után Révészé a pattanó, majd Wirth triplája valahogy mégsincs bent. 35' Lilov labdát szerez,de a bejátszása elakad Krnjajskiban. Bödör is beáll a vendégeknél. Révész kettese most kiperdül, de dobhat két büntetőt: mindkettő jó, 95-55. 34' Juhos kap a bokájához Smith zsákolása után, hát ez azért nem hiányzott. Nem is tudja folytatni, Vágvölgyi áll be. 33' Nem jó Demeter hármasa, majd a pattanó után sincs pécsi kosár. Boltic büntetőzhet: mindkettő jó, 93-53. 32' OTT A TIZEDIK TRIPLA! Lilov jegyzi, 87-53. Labdaszerzés után Révész fejezi be, ráadásul faulttal együtt. Ciric vonul le újabb vastaps kíséretében. Ez érdekes volt, Révész kihagyta a büntetőt, de egyetlen pécsi játékos sem indult meg, így köszönte szépen és bedobta a kettest, 91-53. 31' Harazin marad egyedül, 84-51. Ciric lép vissza, de nem tudja bedobni a középtávolit, majd Révész és Smith párharca után utóbbi másodjára már beejti, 84-53. 31' Ciric triplája nincs bent, nincs meg ezzel a tizedik szegedi hármas. Boltic hát mögötti passzát Révész ejti be, 84-49. III. negyed 82-49 (25-17, 33-14, 24-18)30' Juhos triplakísérlete zárja a harmadik negyedet: sajnos egy picit hosszú, ez kimarad. Továbbra is roppant magabiztosan játszik a Szedeák, amely 33 ponttal vezet az utolsó tíz perc előtt. 30' Halász nem tudja oldalról bedobni, mert Boltic beleüt: Révész pedig mehet ziccerig, 82-47. Nem jó Bíró hármasa, de Smith kap egy faultot, és ezzel két büntetőt: mindkettő jó, 82-49. 29' Ciric összeszedi a saját pattanóját, majd ugyanő pöcizi vissza harmadjára: 78-47. Juhos labdát szerez, de ziccer közben Smith odaüt neki: mindkettő büntetőjét bedobja, 80-47. 29' Juhos szépen leválik, Lilov passza pontos is, ahogy Juhos kettese is, 76-45. Harazin válaszol, 76-47. 28' Révész érkezik a Szedeákba Sulovic helyett, a Szedeák kezdő centere vastapsot kap. Lépéshiba Budimirnél. 27' Ciric elengedi a hármast, de lejön, Sulovic azonban megszerzi a pattanót, majd Lilov ejti be közelről, 74-42. Antoni egy triplával szól hozzá, 74-45. 27' Sulovic labdát szerez, de Nelson szándékos fault után kiszáll mára. Jöhetnek Sulovic büntetői: mindkettő bent, 72-42. 26' Harazin a Pécs legjobbja, 68-42. Megjön a közönség hangja is. Juhos kettese még éppen időn belül, 70-42. 26' Szép blokk Budimirtól, de visszaszerezzük: Smith mintha a gyűrűből ütötte volna ki, de nem adják meg. Még szerencse, hogy nem különösebben számít... Antoni áll be a Pécsbe. 25' Smith büntetőivel folytatódik a meccs: mindkettő jó, 68-38. Sulovic keresi a helyet, most nincs bent a közelije. Az látszik, hogy nagy kedvvel kosarazik a Szedeák, motiváltan játszanak, Boltic védekezésben nyúl közbe - igaz, Harazin lehetőségénél most tehetetlenek voltunk hátul, 68-40. 24' Lilov már csak a vonal mögött tudja megmenteni a labdát, jöhet a Pécs. Sejfic kettese valahogy kiszédül, majd ő faultolja Sulovicot. Boltic tempója is bent, 68-36. 24' Boltic mehet teljesen szabadon a gyűrűig, 66-34. Budimir tempója jó válaszképp, 66-36. 23' Sulovic már húsz pontnál, 64-34, harminc pont a különbség. Lejár a támadóidő pécsi dobás nélkül, ez szép védekezés volt! 22' Boltic elindul a sarokból, és egykézzel húzza vissza, 62-34. Smith tempója lejön, de Sejficé a pattanó: ő dobja rá a középtávolit, de ez sem jó, Ciricé a lepattanó végül nagy csatában. 21' Nelson tenné fel, de lejön a gyűrű tövéről, viszont a Pécsé marad a labda: Budimir hármasa nem jó. 21' Nyitásként Smith dob egy triplát, 58-34. Sulovic viszont tarthatlan, 60-34. Nenad Sulovic egészen extrát nyújt eddig: igaz, végig a pályán volt, de 30-as VAL-nál jár, 16 pontja mellett volt hat lepattanója és négy szerzett labdája, valamint ugyanennyi gólpassz is. Fault nélkül hozta le az első húsz percet, miközben három hibát is kiharcolt. A mérkőzést a helyszínen tekinti meg a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics.II. negyed 58-31 (25-17, 33-14)20' Smith betörése után most jól oldja meg, 56-31. Sulovicnak beesik a középtávoli is, 58-31. Vágvölgyi állítja meg Halászt egy faulttal, még három másodperc a félidőből: Nelson ejtése lejön, Vágvölgyi még eldobja a saját térfeléről, de ez nem esik be: két kiváló negyedet produkálva, a Szedeák a nagyszünetben 27 ponttal (!), 58-31-re vezet a Pécs ellen. 20' Ciric a vonalon belülről, 55-29. Halász elengedi kintről, de a tizenegyedik tripla után is csak egy pontos a vendégektől. Fault Sulovic ellen a palánk alatt a pattanócsatánál, jöhetnek a center büntetői: az első kiperdül, a második már bent, 56-29. Jön Vágvölgyi a Szedeákba. 19' IVAN LILOV! A KILENCEDIK TROJKA! Elképesztően dob ma kintről a Szedeák, ezzel nem lehet mit kezdeni, 53-28. Halász büntetője is bent, 53-29 - a szerzett labda utáni hármasa viszont pontatlan. 18' CIRIC! A nyolcadik szegedi hármas, és már megvan az ötven pont. Lejön a tripla Smithtől a túloldalon. 17' Juhos szépen befordul az embere mellett, ez is bent van a palánk alól, 47-24. Harazin fut be a sarokból, és oldja meg a ziccert, 47-26. 16' Nelson kettese után 43-24, majd Sulovic összeszedi a saját pattanóját - ezt Lilov viszi be, és teszi fel, 45-24. Nem jó Bíró triplája. 15' Ezt most összeszedte a Pécs, kicsit lazább volt a védekezés, Harazin ezt megbüntette, 41-22. Persze jön Lilov kosara, és ez már nem is fáj, 43-22. 14' Fault Nelsonnál, aki hevesen reklamál: egyelőre elmarad a technikai, sőt, még Nikola Lazic kaphat egyet. Kimarad Wirth triplája a sarokból, majd Supola eladja a labdát, Sulovic pedig befejezi az akciót: 41-20. 14' Nelson elengedi kintről, de a hetedik pécsi kísérlet után is csak egy landolt a gyűrűben. Sulovic szépen leválik az emberéről, egy kézzel teszi fel, 39-20. 13' És a hetedik hármas is érkezik, most Lilovtól: 35-20. Labdaszerzés után Wirth viszi végig a ziccert, 37-20, időt kér ismét Csirke Ferenc. 12' Szép leosztás Lilovtól a palánk alatt Sulovicnak, aki egészen fura testhelyzetből is megoldja, szinte félig a földön feküdt, de behullik: 32-18. Nelson megoldja a sarokból betörve, 32-20. 12' Ez a tripla már jó Lilovtól, a hatodik szegedi hármas, 30-18. Sejficet szépen kizárja Sulovic, nem is jó a közelije. 11' Harazin állhat a vonalra: a második jó csak, 27-18. Visszajön Sejfic. 11' Lilov triplája rövid - de így nagyon nem, Boltic a levegőből szedi le, és teszi be, 27-17. A bolgár elengedi megint a sarokból, ez sem jó - Sulovicé a pattanó, de ebből sincs kosár. I. negyed 25-1710' AZ ÖTÖDIK TRIPLA! Nenad Sulovic is beleáll kintről, és be is hullik: ez a negyed vége, nyolc ponttal, 25-17-re vezet tíz percet követően a Szedeák. 10' Harazin ejti be közelről, 22-15. Sulovic és Boltic összjátéka után utóbbi indul el, de kiperdül a ziccere - Haraziné viszont megint bent, 22-17. 9' ÉS A NEGYEDIK! Wirth Ádám előtt a tiszta dobóhelyzet, aki él is ezzel kintről, 22-13 - időt kér Csirke Ferenc! 9' CIRIC! Ott a harmadik szegedi tripla a meccsen, 19-13. Hosszú Bíró triplája a sarokból. 8' Supola lábát éri a labda, de addigra már Lilovra ráfújták a faultot, ez az ötödik csapathiba, így büntetőzhet Supola. Harazin érkezik a Pécsbe. Supola bedobja az elsőt, és a másodikat is, 16-13. 8' Ciricet mintha faultolták volna, de nincs síp: nem úgy Nelson betörésénél Sulovic megmozdulását követően. Szépen védekezett Boltic Nelsonon, majd Wirth indul meg vele: be is perdül a dobása, és még jöhet egy büntető is! Kimarad a plusz egy, 16-11. 7' Lilov szorított helyzetből is elvállalja a floatert, jó is: 14-11. Nem jó a hármas Budimirtól. Bíró áll be a vendégekhez. 6' Szép blokk Juhostól Supola dobásánál, majd Ciric megindul vele, és pontokra váltja: 12-8. Budimir eldobja a triplát, de nem jó, Smithé viszont már pontos, 12-11. Halász jön a Pécsbe. Juhos a kezét fájlalja, ápolni kell, beáll Wirth a Szedeákba. 5' Supola indul el, és fejezi be egyedül, ezzel egyenlít, 8-8. Lilov kiosztja a palánk alól, Sulovic pedig beemeli, 10-8. 5' Sulovic kap faultot Sejfic-el való találkozásakor: Csirke Ferenc színészkedést reklamál. Boltic is beszór egy triplát, 8-6. 4' Sulovic szépít a palánk alól, 5-6. Nelson elvállalja kintről, de nem jó a triplája, Juhosé a pattanó. Lilov trojkája is lejön. 3' Smith indul el, ő pontosabb - és sajnos szól a síp is, jöhet a plusz egy: kihagyja, a lepattanó Lilové. 3' Sejfic egészen szabadon: megoldja a középtávolit, 3-4. Boltic megindul, de nem jó a befejezés, majd oda is üt. 2' Ciricé a meccs első faultja, majd Sulovic füleli le Supola passzát. Juhosnak bele kell állnia a triplába, csak egy másodperce van: megoldja! 3-2! 1' Egy rossz passz nyitásként, alapról jöhet a Szedeák. Juhos floatere lejön, Budimir elcsúszik a labdával, majd egy döcögős akció végén Smith ejti be a meccs első pontjait, 0-2. 1'A Pécs nyeri a feldobást, ők támadhatnak először. 17.42 - A Pécs vendégként három győzelemnél és négy vereségnél jár: Csirke Ferenc csapata a MAFC, a Jászberény és az Atomerőmű vendégeként tudott nyerni, viszont legutóbbi három meccsét egyaránt vesztette. Ugyanakkor az előző idény mindkét mérkőzését a Pécs nyerte, Szegeden 93-78-ra, míg Pécsett 83-74-re nyertek a baranyaiak. 17.37 - Az U20-asok meccsén pécsi siker született: a mecsekaljaiak 80-59-re nyertek, a Szegedből egyaránt húsz pontot dobott Vágvölgyi Ákos és Meleg Károly is, előbbi ezt még tíz lepattanóval is megtoldotta. 17.31 - Köszöntjük olvasóinkat az újszegedi sportcsarnokban: a csapatok már a pályán melegítenek a szűk fél óra múlva kezdődő mérkőzésre. A szegedi keretben nincs ott a kispadon csak civilben helyet foglaló Bán Tibor, Mike János és Bonifert Bendegúz sem - rájuk nem számíthat ma Nikola Lazic. A túloldalon a várakozásoknak megfelelően nincs komolyabb hiányzó. A mérkőzés 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.