Sport

Kosárlabda: nézőcsalogató győzelem a Szolnok ellen

Kosárlabda: nézőcsalogató győzelem a Szolnok ellen

2017. január 9., hétfő
Kosárlabda: nézőcsalogató győzelem a Szolnok ellen
szedeak_szolnok_gyozelem39_gs

Szombaton nem hétköznapi sikert aratott a Naturtex-SZTE-Szedeák a bajnoki címvédő Szolnoki Olaj KK ellen: Nikola Lazic együttese hosszabbítást követően győzte le a tavalyi bajnokot, így még élnek a Magyar Kupa nyolcaddöntős reményei. A csapat ügyvezetőjével értékeltük a sokáig emlékezetes győzelmet, és a csapat eddigi szereplését.

„Magyar Kupában egyszer már sikerült, amikor négybe kerültünk, amikor a legendás

Antonio Alexe

volt a külföldijük és

Rezák László

volt az edző, bajnokin most sikerült először győznünk” – kezdte

Bonifert Domonkos

, a Naturtex-SZTE-Szedeák ügyvezetője a szombati, igazán izgalmas és küzdelmes, Szolnok elleni győzelemre való visszatekintést. A szegediek ugyan 11 ponttal is vezettek a meccsen, ám

Wittmann Krisztián

mindössze néhány másodperccel a negyedik negyed vége előtt egyenlíteni tudott, így akárcsak a két csapat tavalyi, újszegedi sportcsarnokban lejátszott meccsén, következhetett a hosszabbítás. Az egy évvel korábbi meccsel ellentétben ezúttal azonban a Szedeák húzta be a ráadást, miután

Nenad Sulovic

büntetői közül ugyan csak egy ment be, de

Vojvoda Dávid

három másodperc alatt nem tudta már végigvinni az akciót, így 98-97-re nyert a Szedeák, amely

Marko Boltic

révén vérét is adta a szombati sikerért. „A Szolnoknak ez egy élet-halál mérkőzés volt a Magyar Kupa nyolcba jutás szempontjából, másrészt elég komolyan botladoznak az idei bajnokságban, nem egy bajnokcsapathoz méltóan szerepelnek. Rajta is volt a kés a torkukon, ennek megfelelően elég érdekes mentalitással kosárlabdáztak. Nekünk ez egy nagy motiváció, amikor bajnokcsapattal játszhatunk, ilyenkor a halottak is felépülnek, próbálják a játékosok megmutatni, hogy ők is tudnak kosárlabdázni. Ez hál’istennek szombaton úgy sikerült, hogy nálunk volt az egy pont előny” – fogalmazott a SZEGEDma.hu-nak Bonifert Domonkos. A Szedeák bravúrját tovább nagyítja, hogy a egész héten betegség hátráltatta az edzésmunkát: mint a gárda ügyvezetője elmondta, a mérkőzést megelőzően tíz napja nem edzett a csapat öt az öt ellen, az edzőtől kezdve a masszőrön át a játékosokig mindenki beteg volt. A csapatkapitány

Andrija Ciric

sem volt kivétel, a Kecskemét elleni teljesítményén látszott is, hogy nem egészséges, 39 fokos lázzal vállalta a játékot, de ugyanígy volt

Juhos Levente

és

Révész Ádám

is, aztán szombatra szépen összekapta magát a csapat. Szombaton egészen remek hangulatot varázsoltak a kilátogató szurkolók az újszegedi sportcsarnokban: a közönség végig odaállt a Szedeák mellé, amely a pályán meg is hálálta a biztatást, és nagyszerű győzelemmel örvendeztette meg a nézőket. „Szeretném megköszönni a bennünket segítő nézőknek a biztatását, jó lenne, ha gyakrabban történne meg ilyesmi. Egy ilyen kis költségvetéssel dolgozó klubnak, mint a Szedeák, nagy segítséget tud adni az, ha érzi a támogatást. Reméljük, felfigyel valaki arra, hogy érdemes egy kicsit többet áldozni erre a csapatra, és akkor még komolyabb eredményeket lehetne elérni. Ennek egyenes következménye lenne, hogy egyre több néző jönne ki.

"Valljuk be őszintén, reklám ide vagy oda, a legjobb nézőcsalogató az az, ha a csapat hétről-hétre nyer és jó meccseket játszik”

– tért ki a közönség sokat jelentő támogatására Bonifert Domonkos.

szedeak_kormend_mj54_bonifert_domonkos

Ezzel a győzelemmel továbbra is élnek a szegedi remények a Magyar Kupa nyolcasdöntőjét illetően: ahhoz, hogy ott lehessen a kupadöntőben Nikola Lazic csapata, a következő hétvégén nyerni kell a Kaposvár vendégeként, ám ha ez nem sikerülne, még mindig elérheti ezt a célját, ám ehhez már arra is szükség lesz, hogy a Kecskemét ne nyerjen az Alba vendégeként, míg a Sopron se tudjon nyerni a MAFC elleni idegenbeli mérkőzésén. „Kaposváron egyébként sem könnyű nyerni. Bennem, mint klubvezetőben megfogalmazódik az a gondolat, hogy egy ilyen szűk kerettel rendelkező csapatnak muszáj-e a nyolcas döntőben részt venni, de mindenképp egy komoly rangot jelent, ha kivívjuk a szereplés jogát. Kevés játékosunk van, ott pedig három nap alatt három meccset kell játszani, ez pedig lehet, hogy a későbbi bajnokinkra is rányomja a bélyegét, a sors majd eldönti ezt jövő héten” – válaszolta kérdésünkre a Naturtex ügyvezetője. Két fontos triplával is jelentkezett a Szolnok ellen a csapatban szerdán debütáló fiatal játékos,

Bán Tibor

: mint az új igazolásról - akit

Lakosa Zsolttal

cserélt el a Szedeák a Sopronnal – Bonifert Domonkos elmondta, nem véletlen szorgalmazta ezt a cserét, úgy érezte, Lakosa Zsolt és

Nikola Lazic

között valami elszakadt, vagy ki sem alakult. „Bán Tibit régebb óta figyeljük, nagyon ambíciózus, többre hivatott gyereknek éreztem, ugyanebben a cipőben járt Sopronban. Hosszabb távon lehet, jót hoztunk az ő ide hozatalával, de ezt két meccs után még nem lehet megállapítani” – elemezte az új játékos eddigi produktumát. Ami kitűnik a Szedeák eddigi szereplése kapcsán: a nyáron érkezett három légiós egyaránt Pazar teljesítményt nyújt, hiszen

Ivan Lilov

, Marko Boltic és Nenad Sulovic is ott van a legjobb tíz játékos között a ligában, ami a VAL-átlagokat illeti, ez pedig 12 fordulót követően igazán szép teljesítmény. A center 23.92, az irányító 22.92, míg a bolgár válogatott játékos 22.5-ös VAL-t tud felmutatni 12 játéknapot követően, ezzel a Szedeák adja a legtöbb játékost az első tíz közül, de a legjobb húsz között is csak egy klub, a ZTE tud a szegediekhez hasonlóan három játékost delegálni. „Ehhez hozzátartozik, hogy ők gyakorlatilag 40 percet töltenek a pályán, így könnyebb a VAL-t is gyűjtögetni. Nem biztos, hogy ez azt jelenti, hogy ők a legjobb tíz külföldi kosaras között vannak a magyar bajnokságban, de reméljük, hasonlóan tudják folytatni” – zárta Bonifert Domonkos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.