Kultúra

Iskolások mérték össze tudásukat a megyei értékekből és hungarikumokból + FOTÓK

Iskolások mérték össze tudásukat a megyei értékekből és hungarikumokból + FOTÓK

2017. január 13., péntek
Iskolások mérték össze tudásukat a megyei értékekből és hungarikumokból + FOTÓK
tortenelmi_vetelkedo_opusztaszer028_gs

Három középiskolás és öt felső tagozatosokból álló csoport mérette meg tudását a Csongrád Megyei Önkormányzat által szervezett Hungarikum vetélkedő döntőjén, Ópusztaszeren. A tanulók olyan feladatokat kaptak, melyekben a települések és a megye értékei, valamint a hungarikumok kaptak főszerepet. A két legügyesebb csapat, vagyis a Négyesfogat és az Alter-Ego hamarosan a Kárpát-medencei szintű vetélkedőn szerepelhet.

A makói Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola tanulói, a Hagymanók csupa lány csapatát nehéz feladat elé állították a szervezők az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a fiataloknak ugyanis megadott fotók és nevek alapján arra kellett rájönniük, melyik vár ostromát és kapitányait rejti a feladvány. A lányok ügyesek voltak, maximális hat ponttal jutottak tovább ezen a feladaton. Az állomásokról egyébként azt mondták, mind jó, de nehéz kérdések elé állították őket, a legnehezebb szerintük az a kör volt, ahol papírpénzek elő- és hátoldalát kellett párosítaniuk, majd megtalálniuk rajtuk az elrejtett hungarikum motívumokat. Az Alter-Ego csapata, vagyis a Szegedi SZC József Attila Általános Iskolájának diákjai sokat időztek a "Vár állott, mos kőhalom" nevű feladatnál, végül azonban

Szilágyi Mihály

neve is a megfelelő vár élére került. Ők azt a taktikát választották, hogy a legkönnyebb feladványokkal kezdték meg a vetélkedőt.

tortenelmi_vetelkedo_opusztaszer010_gs

A „Legyél otthon a nemzeti értékekben” vetélkedőnek pénteken zárult le harmadik, egyben utolsó fordulója. A felhívásra Csongrád megyéből 23 általános iskolás és 12 középiskolás csapat regisztrált, a legjobbak jutottak el az ópusztaszeri emlékparkba. A négyfős csapatok összesen nyolc állomáson járták be a Rotunda épületét, ahol a nemzeti értékek témakörében szerzett ismeretek és játékos feladatok várták őket. A vetélkedő végeredményét nemcsak a pénteki napon nyújtott teljesítmény befolyásolta, az előzetes kreatív feladatokat egy háromtagú zsűri értékelte, melynek tagjai voltak:

Kakas Béla

, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke;

Magyar Anna

, a Csongrád Megyei Értéktár Bizottság elnöke és

Kertész Péter

, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója. "Bármennyire hiszünk az értékekben, ha magunkra maradunk ebben a küldetésben, s nincs, aki tovább vigye, akkor az értékeknek nincs jövője" - mondta Magyar Anna, aki örömét fejezte ki azt illetően, milyen kreatívak voltak a diákok a tervezési feladatokban, és milyen jókedvűek a játékos megmérettetéseken. Mint mondta, a logo és plakátpályázatokat a megyei értéktár bizottsága bírálta el, az egyik legötletesebb munkának pedig az "Értékök délön" szlogent választották. Azt kívánta a tanulóknak, továbbra is legyenek elkötelezettek a települési és megyei értékek, valamint a hungarikumok iránt. Kertész Péter megjegyezte, a vetélkedő győzteseinek sorát csak néhány pont döntötte el, mind a nyolc csapat ügyesen szerepelt a döntőn. Gratulált a pedagógusoknak, amiért vállalták a felkészítést, és a fiúknak, amiért a hímzési, a lányoknak pedig amiért helyt álltak a focis feladatokban. "A feladatokat a helyi értékek és a hungarikumok köré szerveztük, de ne feledjétek: a települési értékek is lehetnek egyszer hungarikumok. Ti a magyar értékek legnagyobbikát képviselitek: a jövőt." A döntős csapatoknak Kakas Béla és

Sztáry Erika

adták át az elismerő okleveleket és az ajándékcsomagokat, akik elmondták, az első helyezettek a Kárpát-medencei szintű vetélkedőn szerepelhetnek majd. A középiskolások versenyében I. Alter-Ego csapata II. Hagymanók III. Rubik négyes A felső tagozatosok közül I. Négyesfogat II. Rókalányok III. Barackmagok IV. Magyar vizslányok V. Békés paprikások

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.