Közélet

Huszonhét ország szakértői tanácskoztak Kecskeméten a szalakóta védelmében

Huszonhét ország szakértői tanácskoztak Kecskeméten a szalakóta védelmében

2017. január 25., szerda
Huszonhét ország szakértői tanácskoztak Kecskeméten a szalakóta védelmében
szalakota01_mate_bence

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság közreműködésével nemzetközi konferenciát szervezett a világ szalakótavédelmi szakemberei számára Kecskeméten január 19-21 között. „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” című LIFE+ projekt keretében megvalósult találkozó egyik fő célja a faj védelmére 2008-ban összeállított első Nemzetközi Fajvédelmi Terv frissítése volt.

A szalakóták egyedszáma egész Európában jelentősen lecsökkent, a faj több nyugat-európai országból már kipusztult. A Kárpát-medence állománya egyelőre stabil, így ennek védelme, megőrzése kifejezetten fontos a faj európai uniós jövőjét illetően. A szalakóták évente mindössze négy hónapot töltenek Európában, idejük nagyobb részét a tavaszi és őszi vonulás, illetve az afrikai telelés teszi ki. A hosszú, évente oda-vissza akár több tízezer kilométeres út során sok nehézséget kell leküzdeniük, az illegális vadászat, a pihenő- és telelőhelyek leromlása, a táplálékhiány, a klímaváltozás rengeteg madár pusztulását okozza. Mindezen nehézségek mellett az egyre fogyatkozó költőterületeiken további problémákkal szembesülnek, mint például a túlzott vegyszerezés okozta táplálékcsökkenés, a fészkelésre alkalmas odvas fák hiánya, a középfeszültségű vezetékek okozta áramütés, és az intenzív mezőgazdálkodás okozta élőhelyromlás. Mivel a szalakóta hosszútávú vonuló (a Szaharától délre telel), ezért nem elég csak a költőhelyén védeni. Nemzetközi összefogásra van szükség a költő- és telelőhelyek, valamint a vonulási útvonalak megőrzése érdekében. A nemzetközi együttműködést az érintett országok által jóváhagyott, úgynevezett fajvédelmi terv segíti. A konferenciára 27 országból közel 80 szakember érkezett: Albánia, Ausztria, Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Horvátország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Portugália, Svájc, Románia, Lengyelország, Montenegró, Németország, Lettország, Litvánia, Fehéroroszország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna, Magyarország, Egyesült Királyság, Dél Afrikai Köztársaság, Kenya, Izrael. Fontos szempont volt, hogy a résztvevők ne csak a szalakóta európai költőterületeinek országait, de a faj vonulási útvonalát (Ciprus és Izrael) és a telelőterületeket (Kenya és Dél-Afrika) is reprezentálják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.