Kultúra

Hungarikum vetélkedő döntőjét rendezik meg Ópusztaszeren

Hungarikum vetélkedő döntőjét rendezik meg Ópusztaszeren

2017. január 10., kedd
Hungarikum vetélkedő döntőjét rendezik meg Ópusztaszeren
hungarikum_logo

Az Országgyűlés 2012-ben alkotta meg a Hungarikum törvényt, amely lefektette a nemzeti értékek, köztük a magyarság csúcsteljesítményeit jelentő hungarikumok fogalmát, és megteremtette az azokat gyűjteményekbe foglaló bizottságok létrehozásának lehetőségét, élükön a Hungarikum Bizottsággal.

A törvény végrehajtási rendelete egy évvel később, 2013-ban jelent meg. A Csongrád Megyei Önkormányzat még abban az évben hozta létre a Csongrád Megyei Értéktár Bizottságot, amelynek

Magyar Anna

személyében máig a nemzeti értékek és a hungarikum mozgalom iránt elkötelezett elnöke van. Tagjai pedig népművelési, történész, közszolgálati médiaszolgáltatási, múzeumi, levéltári, agrárgazdasági szakemberek. A bizottság működését a Csongrád Megyei Közgyűlés költségvetésében szereplő előirányzat, feladatainak ellátását pályázati források biztosítják. A Hungarikum Bizottság titkársági teendőit is ellátó Földművelésügyi Minisztérium (FM) rendszeresen jelentet meg pályázati felhívásokat a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, gondozásának, megismertetésének támogatására. A Csongrád Megyei Értéktárba a megyei értéktár bizottság – a hozzá beérkezett javaslatok alapján – a mai napig közel 80 nemzeti értéket vett fel. Az értéktár népszerűsítésére FM támogatással nyomtatott kiadványokat jelentettünk meg, HD broadcast színvonalú imázsfilmet készíttettünk, továbbá a megye nagyobb turisztikai rendezvényeihez csatlakozva vándorkiállításon mutattuk be annak darabjait. Az FM 2016 évi pályázati kiírása a hungarikum mozgalom, s ezzel együtt a megyei értéktár bizottság egyik legfontosabb feladatához kapcsolódik: a lakóhely értékgazdagságára való figyelem felkeltését, a fiatalok szülőföldhöz való kötődésnek és nemzeti azonosságtudatának erősítését célozza. A kiírásra a Csongrád Megyei Önkormányzat „Legyél otthon a nemzeti értékekben” címmel nyújtott be pályázatot és 3 millió Ft támogatást nyert el, amely felhasználásával Csongrád megye felső tagozatos általános iskolásainak és középiskolásainak 4 fős csapatai számára hirdetett háromfordulós vetélkedőt. A versenyfelhívásra a megyéből 23 általános iskolás és 12 középiskolás csapat regisztrált. Az első fordulóban 20 tematikus tesztkérdésre kellett meghatározott idő alatt online választ adni. Az elért pontszám szerinti rangsorolással 10 általános iskolás és 7 középiskolás csapat jutott tovább. A második forduló már két részből állt: a hasonlóan bonyolított kvíz kérdéseinek megválaszolása mellett a diákoknak fel kellett „fedezni” a településükön olyan értékeket, amelyeket – az érték leírásával és indoklással – a településük értéktárába javasolhatónak ítéltek. A két feladat értékelése után 5 általános iskolás és 3 középiskolás csapat jutott a döntőbe, akiket újabb feladat várt: az előbbieknek a megyei értékekre utaló plakáttervet, az utóbbiaknak logó és kapcsolódó szlogen tervét kellett elkészíteniük, amelyeket a Csongrád Megyei Értéktár Bizottság értékel. A döntő helyszíne, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, amely mint nemzeti emlékhely, és a megyei értékek között helyet kapott Feszty-körkép otthona méltó környezetként szolgál a vetélkedő utolsó megyei fordulójának lebonyolításához. Itt 8 állomáson a nemzeti értékek témakörében szerzett ismeretek és játékos feladatok várják őket.A vetélkedő végeredménye a döntőre elkészített kreatív munkák és a helyszíni feladatok teljesítményének értékelésével alakul ki. A diákok munkáját 3 tagú zsűri értékeli, melynek tagjai

Kakas Béla

, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, Magyar Anna, a Csongrád Megyei Értéktár Bizottság elnöke, és

Kertész Péter

, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója. Az első helyezetteket és a további résztvevőket a nemzeti, illetve megyei értékekhez kapcsolódó és egyéb értékes ajándékok várják. Az FM pályázati kiírása szerint a verseny a megyei döntőkkel nem ér véget: a legjobbak országos döntőn, Kárpát-medencei szintű vetélkedőn bizonyíthatják a legszélesebb körben tudásukat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.