Közélet

Gyálaréti megemlékezés a doni hősökről + FOTÓK

Gyálaréti megemlékezés a doni hősökről + FOTÓK

2017. január 15., vasárnap
Gyálaréti megemlékezés a doni hősökről + FOTÓK
megemlekezes_a_doni_aldozatokra_gyalaret13_gs

A Gyálaréti Egyesület szervezésében koszorúzással és történelmi előadással emlékeztek meg a városrész lakói a doni áttörés során elesett több tízezer magyar katonáról. Az eseményen Molnár Lászlóné, a civil szervezet vezetője rövid emlékező beszédet mondott, majd Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője, a Csongrád Megyei Közgyűlés kereszténydemokrata tagja tartott előadást.

A Gyálaréti Civil Összefogás Közhasznú Egyesület szervezésében emlékeztek meg a városrész lakói a hetvennégy évvel ezelőtti doni áttörés során elesett több tízezer magyar katonáról. A esemény kezdetekor

Molnár Lászlóné

, a civil szervezet vezetője rövid emlékező beszédet mondott, majd a résztvevők megkoszorúzták a Gyálarét főterén álló kopjafát. Ezt követően

Miklós Péter

történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője, a Csongrád Megyei Közgyűlés tagja (Kereszténydemokrata Néppárt) tartott előadást. „A második magyar hadsereg katonái hősies módon helytálltak a keleti fronton 1942–43-ban. Amikor a magyar állam haderejének egy jelentős részét a Szovjetunió elleni háborúba vezérelte, Németországgal szembeni szövetségesi kötelességét teljesítette. A náci Németországgal való szövetségnek akkoriban sajnos nem volt alternatívája, s a kényszerpályán mozgó Magyarország a német orientációért súlyos árat fizetett” – jelentette ki a történész. Miklós Péter hangsúlyozta, hogy a hazatérteket a háború után berendezkedő kommunista diktatúra idején – mivel a megszálló szovjetek ellen harcoltak – gyakran megbélyegezték, emlékeikről évtizedekig nem beszélhettek. A történeti kutatások ezzel a témával kapcsolatban az 1970–80-as években indultak meg, s csak a rendszerváltozás után kaptak objektív alapállást. Az előadást követően

Oláh János

katonadalokat adott elő citerakísérettel. A megemlékezésen részt vett

Nógrádi Tibor

, Gyálarét önkormányzati képviselője, a Fidesz szegedi elnöke és

Csorba Ágnes

, a Kecskési Civilek a Környezetünkért Érdekvédelmi Egyesület elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.