Közélet

Folytatja parlamenti ülősztrájkját a legnagyobb lengyel ellenzéki párt

Folytatja parlamenti ülősztrájkját a legnagyobb lengyel ellenzéki párt

2017. január 10., kedd
Folytatja parlamenti ülősztrájkját a legnagyobb lengyel ellenzéki párt

Folytatja a lengyel szejmben az ülősztrájkot, és nem tárgyal a többi parlamenti tömörülés által kötött kompromisszumos megoldásról a legnagyobb lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) - jelentette be kedden Grzegorz Schetyna pártelnök.

A PO, valamint a szintén ellenzéki Modern (Nowoczesna) párt képviselői december 16. óta tartózkodnak - folyamatosan váltva egymást - a szejm üléstermében. Az egyik PO-képviselőnek az aznapi ülésről történt kitiltása, valamint a parlamenti tudósításokat korlátozó - azóta felfüggesztett - új szabályozás miatt indított ülősztrájk fő követelése jelenleg az, hogy az alsóház újból tárgyalja meg az idei költségvetést és szavazzon róla. Az erről szóló végszavazást a házelnöki szék és a szejm pódiumának blokádja miatt nem az ülésteremben, hanem az alsóház oszlopos termében bonyolították le. A Modern hétfőn a többi párttal kötött előzetes megállapodás alapján felhagyott a szejm pódiumának blokádjával, de az ülősztrájk végső befejezését a PO-val is megkötendő végleges megegyezéstől tette függővé. A parlamenti pártok vezetői kedd délután ültek újból tárgyalóasztalhoz, a PO azonban az egyeztetésen nem vett részt.

Grzegorz Schetyna

kedd déli sajtóértekezletén Marek Kuchcinski házelnököt nevezte a válság fő felelősének, s elmondta: a megoldásról csak vele, illetve Andrzej Duda államfővel hajlandó tárgyalni. A

Stanislaw Karczewski

szenátusi elnök kezdeményezésére a parlamenti pártok elnökei által folytatott hétfői és keddi egyeztetés formátumát ezért nem tartja megfelelőnek. A PO elnöke elmondta továbbá: ha nem tűzik a szejm következő, szerdán kezdődő ülésének napirendjére a költségvetési törvény újratárgyalását, pártja folytatja az ülősztrájkot. Ezt az oszlopos teremre is kiterjeszti, amennyiben a házelnök újból ott hívná össze a képviselőket - közölte Schetyna. A kedd délutáni egyeztetést követően a Modern elnöke, Ryszard Petru úgy értékelte: a tárgyalások zsákutcába jutottak, pártja ezért még aznap este vagy szerda reggel egyeztetést kezd a PO-val arról, hogy indítványozzák a parlament feloszlatását. A javaslatot a szejm kétharmados többségének kellene jóváhagynia, megszavazása nem lehetséges az abszolút többséggel rendelkező, kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt hozzájárulása nélkül. Az ülősztrájkhoz nem csatlakozó harmadik legnagyobb parlamenti tömörülés, az ellenzéki Kukiz´15 vezetője,

Pawel Kukiz

szerint a kompromisszumból kihátráló Modern "másodpercenként változtatja nézeteit". Szorgalmazta, hogy a házelnök szabjon ki büntetést a parlamenti pódiumot elfoglaló képviselőkre. "Lehetetlen, hogy a képviselők egyharmada hol az egyik, hol a másik sarokba szorítsa a kétharmadot" - jelentette ki Kukiz. A PiS szerint kizárt a december 16-i voksolás megismétlése, mivel azt a szavazási előírásoknak megfelelően bonyolították le. A parlamenti vita áthelyezésével a PiS szerint az alsóház elnöke törvényes kötelességének tett eleget, az új helyszínről pedig az összes képviselőt értesítették. A PiS, valamint a három ellenzéki parlamenti tömörülés által hétfőn kötött előzetes megállapodás szerint a szejm szerdán az ülésteremben tárgyal. Ezt a kedd délutáni egyeztetésen részt vevő összes párt megerősítette. A költségvetési törvényre vonatkozó, a Modern által kedden visszavont kompromisszum értelmében a költségvetési törvényre vonatkozó módosító javaslatokat a szerdán szintén ülésező felsőház tűzte volna napirendjére, majd az alsóházba küldte volna vissza. Így azok a képviselők is tárgyalhattak volna a jogszabályról, akik a december 16-án kezdett ülősztrájk miatt kimaradtak az aznapi vitából.

Jaroslaw Kaczynski

, a PiS elnöke sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Modern "kihátrált abból, amit saját maga javasolt", és hogy ezért nem sikerült végső megállapodást elérni, ami fontos lépés lett volna a válság megoldása felé. Hozzáfűzte, hogy a megbeszélésen jelen lévő pártvezetők mindazonáltal kinyilvánították, hogy jelen lesznek a szerdai ülésen, és frakcióik nem fogják megzavarni annak menetét, így "az ülésszak rendben megkezdődhet".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.