Bulvár

Feburári medveles a Szegedi Vadasparkban

Feburári medveles a Szegedi Vadasparkban

2017. január 27., péntek
Feburári medveles a Szegedi Vadasparkban
medvek06kf

A világ sok kultúrájára volt jellemző a múltban, hogy állatok viselkedéséből próbáltak az eljövendő időjárásra következtetni. Ezen állatjóslások a szájhagyomány útján terjedtek és sokszor valós tapasztalatokra is épültek. Február másodikához, amely napot a római katolikus egyház Gyertyaszentelő Boldogasszony néven ünnepel, s régen tavaszkezdő napként is emlegették, két különböző állathoz kapcsolódó időjárás előrejelző népi bölcsesség is kapcsolódik.

"Az egyik szerint: “Gyertyaszentelő napján inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy süssön a nap”, ha ugyanis február másodikán szép, enyhe idő van, akkor még sokáig elhúzódik a tél. Ugyanezen következtetésre jutottak azok is, akik barna medvékhez kötötték megfigyelésüket. Mivel ez utóbbi állatok már évek óta élnek a Szegedi Vadasparkban, így kihagyhatatlan lehetőség nálunk február másodikán, természetesen kíváncsi látogatóink bevonásával, a barna macik, jelesül Mici és Ursula viselkedésének megfigyelése. Ugyanezen napon, egy-egy fűtött épületben egyrészt kézműves foglalkozással, másrészt állatsimogatóval is kedveskedünk vendégeinknek. A barna medvék, a közvélekedéssel ellentétben, valójában a természetben nem alszanak téli álmot, csak rövidebb-hosszabb pihenőt tartanak a fagyos időszakban földbe vájt üregekben, esetleg barlangokban. Időnként, általában enyhébb, napsütéses időben valóban kibújnak rejtekükből, s itt jön a valós, vagy vélt népi időjárás előrejelzés: „Ha meglátja árnyékát, azaz süt a nap, akkor visszabújik, mert még hosszú, kemény tél áll előttünk. Ha azonban odakint csikorgó hideggel szembesül, érzi, vagy talán tudja, hogy hamarosan tavaszodni kezd.” Szeged állatkertjében február 2-án, csütörtökön, 10 órától kezdődik a program, amikor is a Természetvédelmi Oktatóközpontban az érdeklődők némi finom csemegét készíthetnek barna medvéinknek, akik ha előjönnek, biztos lelkesen el is fogyasztják majd azt. Pontban 10.30-kor az Európa bemutató medvekifutójához várunk mindenkit, hogy meglessük, mint tesznek a medvéink. Ezt követően két különböző melegedő helyszínen folytatódik az esemény: az Oktatóközpontban „medveöltöztető” foglalkozást tartunk (általunk biztosított állatszőrrel lehet egy-egy papírmedvét felöltöztetni), illetve a Terrárium-házban ki-ki vérmérséklete szerint simogathat kígyót, teknőst, esetleg csótányt. Szívesen látunk e napon óvodás, iskolás csoportokat is, de tőlük kérjük, jelentkezzenek be előzetesen hozzánk (info@zoo.szeged.hu vagy 06 62 542-530)! A Vadaspark télen is látványosság, különösen ilyen hóborította időben. Szeretettel várunk mindenkit bármelyik nap, februárban, márciusban téli nyitva tartási időben, 9-től 16 óráig!

Mikortól lehet jelentkezni a vadasparki táborra?

Bár még a tél közepén járunk, a 2017. évi programok szervezése már javában folyik. Vonatkozik ez a vadasparki nyári táborra is, melyet idén nyáron június 19-től augusztus 25-ig, 5 napos turnusokban 10 héten át tervezünk. A hétfőtől-péntekig tartó tábori heteken naponta 8 és 16 óra között változatos programokkal foglalkoztatjuk a gyermekeket. Az állatetetések, állatsimogatók elengedhetetlen részei a tábornak, de a kifutók illetve az állattartó belső helyek takarítása során is sok új ismeretet, tapasztalatot és gyakorlatot szerezhetnek a résztvevők. Fontos célunk évek óta az is, hogy a nyári melegben is kellemes, erdős helyen eltöltött idő alatt a gyermekek természetvédelemmel kapcsolatos szemlélete is megfelelőképpen formálódjon. Mindez élményszerűen, a korosztályok igényeinek megfelelően, játékokkal és kézműves foglalkozásokkal is tarkítva. A tábor ideje alatt a gyermekek napi háromszori étkezést – tízórai, ebéd, uzsonna – kapnak. A tábor pontos díjáról, illetve annak befizetésének módjáról rövidesen tájékoztatást adunk. Jelentkezni, a korábbi évekhez hasonlóan telefonon lehet, 2017. március 23-án, csütörtökön 8.00 órától a 62- 542-530-as és a 30-279-4291-es telefonszámokon" - írja a Vadaspark közleménye.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.