Kultúra

Eszenyi Enikő kapta az idei Páger Antal-színészdíjat

Eszenyi Enikő kapta az idei Páger Antal-színészdíjat

2017. január 29., vasárnap
Eszenyi Enikő kapta az idei Páger Antal-színészdíjat
Eszenyi Enikõ

Eszenyi Enikő kapta idén a Páger Antal-színészdíjat; a művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését Farkas Éva Erzsébet polgármestertől a Maros-parti városban, a Hagymaházban.

A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb

Páger Antal

szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. A díjat odaítélő zsűri -

Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet

és

Szalma Tamás

színművészek,

Réz András

filmesztéta, valamint

Gyarmathy Antal

, Páger Antal unokája - úgy döntött, hogy idén

Eszenyi Enikő

veheti át az elismerést, "Téni bácsi" legendás arany pecsétgyűrűjének pontos mását. Eszenyi Enikő a színészettel Debrecenben az agrártudományi egyetem irodalmi színpadán ismerkedett meg, a színművészetin

Horvai István

és

Kapás Dezső

osztályába került. Már a második év után a Vígszínházban végezte gyakorlatát, ahol együtt játszhatott mások mellett Páger Antallal is. Első nagy feladatát a

Sándor Pál

által rendezett Ragyogj, ragyogj csillagomban kapta, majd sok nagy klasszikus női szerep várt rá. A társulat gyorsan befogadta, hat év után 1989-ben megkapta a Ruttkai-díjat, amelyről a művészek mindig titkos szavazással döntenek. Alig múlt harminc, amikor elkezdett rendezni, a Leonce és Lénát állította színpadra a Budapesti Kamaraszínházban, másodikként pedig már a West Side Story következett a Vígszínházban. Pozsonyban és Prágában bemutatott Shakespeare-rendezéseivel is komoly szakmai és közönségsikert aratott, 2009 őszén pedig már igazgatóként Othellót vitte színre a Vígszínházban. Huszonöt nagyjátékfilmben és legalább ennyi tévéfilmben szerepelt. Munkásságát Jászai- ás Kossuth-díjjal ismerték el, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét. Makó, Páger Antal szülővárosa 1999 óta minden évben ünnepi programokkal tiszteleg az 1986-ban elhunyt mester emléke előtt. A színészdíjat 2002-ben elsőként

Halász Judit

vehette át, majd

Garas Dezső, Király Levente, Venczel Vera, Csákányi Eszter, Kern András, Törőcsik Mari, Kulka János, Bánsági Ildikó, Kútvölgyi Erzsébet, Rudolf Péter, Cserhalmi György, Gáspár Sándor

és

Udvaros Dorottya

részesült az elismerésben, tavaly pedig

Csuja Imre

kapta a díjat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.