Írjon nekünk

Közélet

Elsőként a Cső utcai bölcsődét újítják fel TOP-forrásból

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

cso_utcai_bolcsode004kf

2,6 milliárd forint jut családbarát fejlesztésekre az uniós forrásokból. A Cső utcai bölcsőde mellett további négy intézmény épületeit is felújítják.

A Területi Operatív Program (TOP) Szegedre eső közel 34 milliárd forintjából zöld terület, közlekedésfejlesztés, gazdaságfejlesztés mellett iskolák, óvodák és bölcsődék felújítására is költenek.

A tavalyi év első közgyűlésén az óvodabezárásokkal együtt szavazták meg a képviselőtestület MSZP-s, DK-s képviselői, valamint az Együtt városatyái, hogy több intézményt felújítanak. Az 5 óvoda bezárásával, s 4 intézmény férőhely-csökkentésével járó döntést azzal indokolták, hogy kevesebb a gyermek, s csak így érhető el, hogy magas színvonalú szolgáltatást nyújtsanak. Ezzel szemben a bölcsődeépületekből nincs elég, de új intézmény nyitása nem került szóba.

Szabó Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő elmondta, elsőként a Cső utcai bölcsődét újítják fel a családbarát célokra költhető 2,6 milliárd forintból. „Természetesen, mint minden felújítás, zajjal, kosszal, porral, kellemetlenséggel jár, de megéri, mert a munkálatokat követően megújult intézménybe jöhetnek vissza a gyermekek” – vélekedett a politikus.

Solymos László (MSZP) alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője hozzátette, az iskolák, óvodák, bölcsődék mintegy 8 milliárd forintból újulnak meg. Tavaly év végén másik négy önkormányzati intézményben helyezték el a Cső utcai bölcsődébe járó 96 gyermeket, akik a tervek szerint május végén térhetnek vissza. Kiemelte, 1979, azaz megépítése óta nem esett át komplett felújításon az épület, ezért most kívülről és belülről is megújul.

A Cső utcai bölcsődét követően a Dobó utcait, a Gyík utcait, a Siha közit és az Agyagos utcait újítják fel.

Hirdetés

Kommentek

Közélet

Lábas Viki: Még nem vagyok hisztis hárpia!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A Margaret Island énekesnője szegedi kötődése végett is szomorú, amiért idén nem léphettek fel a SZIN-en.

Tovább olvasom

Közélet

A véső és a művészet találkozott Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Látványos jégcsodákat alkottak.

Tovább olvasom

Egyetem

Rengeteg pénzzel támogatják a szegedi Science Parkot!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A dél-alföldi régióban 300 ezer, míg a határon túl 400 ezer főt érint a nagyszabású beruházás.

Tovább olvasom

Aktuál