Közélet

B. Nagy László: Polgármestertől függetlenül Szeged kapja a fejlesztéseket

B. Nagy László: Polgármestertől függetlenül Szeged kapja a fejlesztéseket

2017. január 31., kedd
B. Nagy László: Polgármestertől függetlenül Szeged kapja a fejlesztéseket
bnagy_sajttaj002kf

A fejlesztési biztost a miniszterelnök által bejelentett fejlesztésekről kérdeztük. B. Nagy László szerint saját erőből évtizedekbe tellene megvalósítani a most beharangozott beruházásokat. Arról is beszélt, miről egyeztettek a miniszterelnökkel a zárt ajtók mögött a Fidesz szegedi székházában.

„A Modern Városok Program keretében

érkezett Szegedre a miniszterelnök úr

. Jelentős mennyiségű forrás, mintegy 70 milliárd forint érkezik a városba” – nyilatkozta lapunknak

B. Nagy László

országgyűlési képviselő, Csongrád megye fejlesztési biztosa. A politikus a beruházások mellett beszélt arról a szűk körű egyeztetésről is, amely a szegedi Fidesz-szervezet Victor Hugo utcai székházában zajlott le. A Fideszes honatya a legnagyobb fontosságúnak az új vegyes közúti és vasúti hidat tartja, amelyre évtizedek óta várnak a szegediek. Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében az erre célra szánt összegekből 15 milliárd forintot a kormány már jóvá is hagyott. Kiemelte a repülőtér-fejlesztést is, amelynek köszönhetően a szigorodó nemzetközi előírásoknak meg tud felelni a városi létesítmény – ennek költségeit a kormány állja.

harmadik_hid16_gs

A lézerközpont mellett mintegy 70 hektár van, e mellett található 150 hektár állami terület, B. Nagy László szerint mindenképpen jól kell kihasználni az így rendelkezésre álló lehetőségeket. A sportlétesítmények terén szintén nyer a város, az Etelka sori SZEOL-komplexum területén a decemberi kormányhatározat már döntött egy új, a kézilabdásokat szolgáló sportcsarnok megépítéséről, mellette egy közel 7 milliárd forintba kerülő uszodát hoznak létre. Több kisebb-nagyobb olyan beruházás lesz, amely a Tisza jobb és bal partját is érinti. Felmerült opcióként egy negyedik híd is, amely a gyalogosokat és a kerékpárosokat szolgálná ki. „A 47-es út négysávossá tétele legalább 20-25 éves program, amely korábban M9-es autópályaként vált ismerté, s délről kiindulva egészen északig kötötte volna össze az Alföld nagyvárosait. Ennek egyes részletei már elkészültek, például Hódmezővásárhely és Szeged között, illetve egyes Békés megyei szakaszokon” – mutatott rá B. Nagy László. Kibontakozóban van egy új koncepció a városi tömegközlekedés terén, amelynek jegyében majdnem tisztán elektromos helyi közlekedésre állna át Szeged egy jelentős beruházást követően. A Mars téri buszállomást kiköltöztetné a város a pályaudvar mögötti részre, amelynek köszönhetően a piac kényelmesebben elférne a belvárosban, a külső részen pedig a vonat-, a helyi és a távolsági buszközlekedés egy helyen lenne.

orbanviktor_szegedifidesz

„Polgármestertől függetlenül ezeket a fejlesztéseket a város kapja, azaz biztos, hogy megvalósul a felsorolt sok beruházás. Ez egy helyes út, Szegednek vissza kell kerülnie abba a súlyponti helyzetébe, amely történelmi hagyományai alapján a települést megilleti” – hangsúlyozta a fejlesztési biztos. Egyelőre mintegy 70 milliárd forintnyi fejlesztést ígért a kormány, de 2017-re és 2018-ra jók a gazdasági kilátások, így ez akár még nagyobb összeg is lehet. Kiemelte, ez a TOP-forrásokkal együtt több mint 100 milliárd forint értékű beruházást jelent, amely látványos eredményeket hoz hamarosan. Saját forrásból csak évtizedek alatt lehetett volna képes ezeket a fejlesztéseket végrehajtani a város a kormány és az unió segítsége nélkül. „A szegedi Fidesz mindent meg fog tenni, hogy minél zökkenőmentesebben, minél gyorsabban valósuljanak meg ezek a beruházások” – tette hozzá az országgyűlési képviselő. Egyórás

egyeztetést folytatott

zárt ajtók mögött a miniszterelnök a szegedi Fidesz prominens személyeivel. Erről a megbeszélésről is kérdeztük B. Nagy Lászlót. A honatya elárulta, itt is szóba kerültek a megyeszékhelyt érintő fejlesztések, de politikai ügyekben is tárgyaltak. Áttekintették a Fidesz szegedi szervezetének eddigi tevékenységét, a város politikai polarizációjáról egyeztettek, valamint a 2018-as országgyűlési választásokra történő felkészülés kérdéskörét sem hagyták ki. „Egyetlen egy célunk lehet mint politikai szervezet: a parlamenti mandátum, azaz a győzelem” – mondta B. Nagy László. Nem tagadta, nem kevés feladat áll a szegedi Fidesz előtt, amelyek minél hatékonyabb végrehajtása érdekében a közeljövőben változások várhatóak a helyi szervezetben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.