Közélet

Toroczkai: Tegyék nyílttá az összes közbeszerzést értékhatártól függetlenül!

Toroczkai: Tegyék nyílttá az összes közbeszerzést értékhatártól függetlenül!

2016. december 14., szerda
Toroczkai: Tegyék nyílttá az összes közbeszerzést értékhatártól függetlenül!
korrupciomentes_ovezet02_gs

„Korrupciómentes övezet” – immár ez a tábla fogadja az Ásotthalomra érkezőket. A határ menti településen a lakosságtól is várják a korrupciógyanús bejelentéseket, másrészt azt szeretnék elérni, hogy az összes közbeszerzés nyílt legyen. Toroczkai László azt mondja, egyrészt így nemcsak néhány cég profitálhatna a fejlesztésekből, átláthatóbb rendszer jönne létre, illetve megindulna a versengés a beruházásokért, aminek árleszorító hatása is lehet.

„Közhely, hogy a közbeszerzési eljárások a korrupció melegágyai, ezért Ásotthalom elfogadta azt az előterjesztésemet, mely szerint értékhatárra tekintet nélkül szeretnénk az összes közbeszerzési eljárásunkat nyílttá tenni. Ezt egyfajta modellnek is szánjuk más önkormányzatok számára” – jelentette ki

Toroczkai László

polgármester a település helységjelző táblájánál tartott sajtótájékoztatóján, amely alatt immár a „korrupciómentes övezet” felirat is szerepel. A Jobbik alelnöki tisztét is betöltő településvezető ismertetve a jelenleg érvényes szabályozást elmondta, csak bizonyos értékhatár fölött lehet nyílttá tenni a közbeszerzési eljárásokat. Ez építési beruházásoknál 100 millió forintot jelent, ám akkor is csak egyfajta hibrid megoldást lehet alkalmazni, teljesen nyílttá csak 500 millió fölött szükséges. A kisebb értékű pályázatok esetében pedig meghívásos pályázati eljárást kell lebonyolítani, azaz az önkormányzat kér be árajánlatokat az általa kiválasztott cégektől. „Mi úgy gondoljuk, nyílttá kellene tenni az összes közbeszerzést, így az sokkal átláthatóbbá válna a rendszer, másrészt takarékosabb is lenne az államnak és az önkormányzatoknak egyaránt” – fűzte hozzá Toroczkai. A Közbeszerzési Hatóság ezt azonban első körben nem engedélyezte az ásotthalmi önkormányzatnak, amikor is a sportcsarnok felújításának első ütemét szerették volna nyílt pályázaton meghirdetni, ennek értékhatára ugyanis 16 millió. Az önkormányzat fellebbezett, így végül úgymond hibrid megoldást engedélyezték számukra. Ennek értelmében bár a közbeszerzési értesítőben nem jelent meg a kiírás, ám a hatóság honlapján közzétették. A polgármester arról számolt be, hogy három nap alatt 20 cég jelentkezett a környékről, illetve még a fővárosból is, ami szerinte azt támasztja alá, hogy a kivitelezéssel foglalkozó társaságoknak szükségük van a megrendelésekre. „Hamarosan megnyílnak az európai uniós források az önkormányzatok számára, ezért szeretnénk, hogy a parlament megfontolja, hogy nyílttá tegye a közbeszerzési eljárásokat, hogy ne csak néhány cégnek kedvezzenek a fejlesztési lehetőségek” – indokolta a kérdés aktualitását Toroczkai László. Megjegyezte, jelenleg ezzel pont ellenkező folyamatok körvonalazódnak, a kormány úgy változtatna a rendszeren, hogy 2017-től még a közbeszerzés-köteles értékhatárt is megemelik. Egy építési beruházás esetében például egy önkormányzatnak 15 millió fölött kell kiírnia közbeszerzést, a tervek szerint ez jövőre 25 milliós értékhatárhoz lenne kötött. A táblakihelyezéssel kapcsolatban elmondta, a művelődési ház előtt egy ötletdobozt helyeztek el nagyjából fél éve, oda várják a lakosságtól a korrupciógyanús bejelentéseket. A dobozt a képviselő-testület előtt nyitják ki, eddig lakossági bejelentés nem érkezett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.