Közélet

Osztrák államfőválasztás - A Zöldek által támogatott jelölt vezet az első becslések szerint

Osztrák államfőválasztás - A Zöldek által támogatott jelölt vezet az első becslések szerint

2016. december 4., vasárnap
Osztrák államfőválasztás - A Zöldek által támogatott jelölt vezet az első becslések szerint

A függetlenként induló, de a Zöldek pártjának támogatását élvező Alexander Van der Bellen vezet az ausztriai elnökválasztás vasárnap tartott megismételt második fordulójában a közvélemény-kutató intézetek becslése alapján.

A SORA intézet az ORF osztrák közszolgálati televízió megbízásából készített, a szavazatok több mint nyolcvan százalékos feldolgozottságára alapozva készült előrejelzésében azt mutatta ki, hogy

Van der Bellen

a szavazatok 53,3 százalékát, míg az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által indított

Norbert Hofer

a szavazatok 46,7 százalékát szerezte meg. Az ARGE kutatóintézet előrejelzése szerint Van der Bellen 53,4, Norbert Hofer 46,6 százalékos eredményt ért el. A közvélemény-kutató intézetek folyamatosan frissítik előrejelzésüket a szavazatok összesítésének előrehaladtával. A korábbi becslésekhez képest keveset, néhány tized százalékpontot mozdultak el az eredmények. Az FPÖ elismerte, hogy jelöltje, Norbert Hofer vereséget szenvedett a megismételt második fordulóban.

Herbert Kickl

, az FPÖ főtitkára a közszolgálati televízióban nyilatkozva gratulált a sikerhez Alexander Van der Bellennek. Norbert Hofer is gratulált ellenfelének a győzelemhez a Facebook közösségi oldalon. Ugyanakkor azt írta, "végtelenül szomorú vagyok, hogy nem sikerült, szívesen vigyáztam volna Ausztriára". A politikus bejegyzésében összetartásra szólította fel az osztrákokat.

Heinz-Christian

Strache az FPÖ elnöke ugyancsak gratulált Van der Bellennek, és megköszönte a Hoferre szavazók voksát. Az osztrák közszolgálati televízióban azt mondta, hogy határozott félelemkampány folyt Hofer ellen, és döntőnek nevezte, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, Reinhold Mitterlehner Van der Bellent támogatta. Hofer az ORF stúdiójában arról beszélt, hogy a következő parlamenti választáson képviselőként méretteti meg magát "Strache mögött".

Reinhold Mitterlehner

osztrák alkancellár gratulált Van der Bellennek. A néppárti elnök kijelentette: az új államfőnek a közös ügyeket kell előtérbe helyeznie.

Lothar Lockl

, Van der Bellen kampánymenedzsere szerint a választási kampány alatt az emberek megismerték a jelöltet, aki egyértelművé tudta tenni számukra, hogy Ausztria tekintélyét növelni fogja.

Peter Hajek

közvéleménykutató elemzése szerint a Van der Bellenre voksolók harminc százaléka az ország jobbratolódását akarta elsősorban megakadályozni, a Hoferre voksolók harminc százaléka pedig az ausztriai menekültválság kezelésén akart változtatni. Végleges eredmények hétfőre várhatók, amikor a levélben leadott szavazatokat is összeszámolják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.